„Visszatértünk a gyökerekhez”

2024. január 21-én a téli időszámítás estébe nyúló délutánján  Aradon, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád dísztermében kimondatott: az Aradi Kölcsey Egyesület 2024-es díjának kitüntetettje az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium.

Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke vezette fel a díjátadást, azzal kezdve mondandóját, hogy: „Most visszatértünk ide, a gyökerekhez, hiszen ha ez nincs (szerk. megj.: az iskola), akkor Aradon semmi sincs, legalábbis a több mint  száz év után biztosan nincs magyar, olyan magyar, aki olyan szinten műveli a nyelvet, a tudományokat, és éli meg magyarságát, ahogyan ennek az iskolának köszönhetően megtette, és megteszi ma is. (...) …megalakult az új intézmény, épülete még nem volt, szerte a városban jó 10-15 helyen voltak az első két-három évben a diákok. Senki nem panaszkodott akkor, hogy messze van, hogy délután 6–7 órakor van a tanulás. De 1100 diák iratkozott be az 1919-es tanévben, akkor, amikor semmi nem volt. (...) Voltak akkor olyan emberek, akiknek volt bátorságuk, hitük vagy mind a kettő, és iskolát alapítottak. És azóta 105 évfolyam került ki ebből az iskolából, akik itt, Aradon, szerte a világon ennek az iskolának a hírét vitték, s magyarságot itt tanultak.”

A díszvendégek bemutatása után – Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát a rendezvényen Szélesné Herman Ágnes konzul képviselte, Tóth Csaba, Arad megye prefektusa az RMDSZ-t, az egyházak részéről jelen volt P. Artur Prenkiewicz OFM az aradi minorita konvent házfőnöke és Baracsiné Dávid Zsuzsanna lelkipásztor – Fekete Károly felkérte Szélesné Herman Ágnes konzul asszonyt, hogy köszöntse az egybegyűlteket. „Azt gondolom, nehezen lehetne méltóbb helyszint találni a magyar kultúra megünneplésére, mint ez a helyszín, és nem azért, mert 2023 Kölcsey-díját a Csiky Gergely Főgimnáziumnak ítélte a tisztelt egyesület, hanem pont azért amiért 2023 Kölcsey-díját a Csiky Gergely Főgimnáziumnak ítélte. (…) Lehetséges, hogy a határon túli magyarok számára ez az ünnep még fontosabb”, világított rá a konzul asszony az ünnepnek az identitástudat megerősítésében, illetve a kultúrának a mindennapokban játszott fontos szerepére, és arra, hogy az alapokat mindehhez az iskolában kapják meg a gyermekek. „Nemzeti kultúránk a 21. században különösen fontos. A mai világ csak az egyént hirdetve letagadja a közösséget. Fél a nemzetek fogalmától, s félreértelmezi azt. Az elfogadás és a tolerancia éppen az, hogy egymás különbözőségét fogadjuk el, tudva, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. (…) Fontos üzenete mai napnak a szülőföldhöz való tartozás, a valahová való tartozás öröme. A mai ünnep arra int bennünket, hogy higgyünk közösségünkben, annak megmaradásában és tegyünk érte. Köszönöm ennek a közösségnek, hogy ezen a nem egyszerű és nem könnyű úton élen járnak.”

Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke emlékeztetett rövid beszédében az egyesület születésére, eszmeiségére, céljaira. „Elődeink felelősségteljesen gondolkodtak, komoly hozzáállásuk és szavahihetőségük eredményeképpen a városi tanács felelősségteljes feladatokkal bízta meg” az egyesületet, mondta, majd visszakanyarodva a jelenhez, arra figyelmeztetett, hogy: „Nem a sors szeszélyéből vagyunk jelen, itt akarunk élni, ahol születtünk.” Ehhez pedig ragaszkodnunk kell nyelvünkhöz és kultúránkhoz. „Ebben segít az iskola”, ahol szétszórják a tudás magvait. „Akkor születünk újjá, ha az utódok lelkében kikelnek és virágoznak az ősök által elvetett magok.”

Az RMDSZ részéről Tóth Csaba prefektus szintén az iskola szerepéről, annak fontosságáról beszélt közösségünk megtartásában, megemlítve, hogy a magyar iskola ezen a vidéken soha nem volt könnyű helyzetben. Arról az összefogásról beszélt, amely az iskola, az egyház, a civil szervezetek, a politikusok és minden magyar ember részéről szükséges, ahhoz hogy közösségünk hallatni tudja hangját, és akaratának, elképzeléseinek a továbbiakban is érvényt tudjon szerezni. 

Mint minden Kölcsey-díjátadón a laudációra is sor került, ezt szintén Fekete Károly alelnökre hárult. Az elkövetkezőkben hadd álljon itt méltatásának néhány főbb gondolata, ahogyan az elhangzott.

„2023-ban az épület átadásának 100-ik évfordulójára emlékeztünk. Emlékeztünk s ünnepeltünk méltóságteljesen, a minorita templomban fohászkodva, majd az iskolában emlékezve egy évszázadra. Még szobrot is avattunk az iskola udvarán, a névadó Csiky Gergely szobrát. Most is örökségünket mentettük, a városból 1934-ben eltávolított, s majd’ száz évre száműzött szobor került az iskola bejárata mellé.

Kevés szó esett akkor az intézményről s az alapítókról. Pedig hát nagy „kaland” volt, ami dacára a mai látszólag nyugodt időknek, több mint egy évszázada tart. Heroikus küzdelem, kitartás és helytállás. 

Ma már szinte elképzelhetetlen az az összeomlás utáni élni akarás. Anyagi, szellemi, társadalmi, kulturális megsemmisítés, kitoloncolások, tiltások és megfélemlítések közepette volt egy olyan nemzedék amelyik Reményikkel szólva: 

Mely temet bár: halló fülekbe eseng

És lázít: visszavenni a mienk!

Nehéz lenne úgy „elmesélni” az intézmény alapítását, az új iskolaépület létrehozását s az eltelt több mint egy évszázad történéseit, hogy az kellőképp szemléltesse, érzékeltesse azt a szinte kilátástalan harcot, amelyet megmaradásunkért, anyanyelvünkért, jövőnkért vívtak elődeink. Bemutatni a helytállást. Azt, hogy így is lehet! Sőt, csak így érdemes!

A szekularizált világ által a XIX. század végére a közoktatásból már szinte teljesen kivont egyház az, amelyik szembe menve az éppen tomboló idegen hatalommal, gondolkodás nélkül rögtön hívei élére áll. Ugyanaz a minorita rend, amelyik a XVIII. század elején megteremti az aradi közoktatást, a XX. század elején, élén dr. Lakatos Ottóval (OMC) újra iskolát teremt Aradon. Magyar iskolát. A mi iskolánkat! (...) Az egyetemes magyar értékek kiemelkedő példája ez az iskola, minden dicséret és jó szó, ami elhangzik, a kitartást, az élni akarást s nem utolsósorban a megmaradást dicséri.” 

(...)

„Ma egy új emléktábla is kerül az iskola folyosójára legendás tanáraink emléktáblái közé. A Magyar Királyi Főgimnázium utolsó főigazgatójáé, akit hiába szólított fel az új hatalom, nem volt hajlandó önként átadni szeretett iskoláját, s csak a kényszernek engedelmeskedett. Tudós ember volt, klasszika-filológus, az első igényes magyar–latin és latin–magyar szótár összeállítója. S ő volt az újonnan alapított Aradi Római Katolikus Főgimnázium első igazgatója, rövid ideig ugyan, kitoloncolásáig... Jelképezze hát ez a díj a mai nemzedék tiszteletét és köszönetét, az emléktáblán pedig BURIÁN JÁNOS neve hirdesse örökkön örökké az aradi magyar oktatás folytonosságát.” 

***

A január 21-i magyar kultúra napi megemlékezés az ilyen alkalmakkor szokásos ünnepi műsorral zárult, ezúttal az Aradi Kamaraszínház E-líra 100 című „verses szeánszát” nézhették/hallgathatták az egybegyűltek. Az Éder Enikő, Balog József, Tapasztó Ernő és Borsos Pali (zongora) előadásában elhangzott/felcsendült verseket vastapssal hálálta meg a közönség.