Vízmag, avagy Miezul de apă

A cím láttán a legtöbb olvasónak bizonyára feltűnik a vízmag kifejezés. E sorok írója még sohasem hallotta, igaz, a román változatát (miezul de apă) sem.Elgondolkodtam: létezik-e egyáltalán ilyen kifejezés románul vagy magyarul? Talán ha eddig nem volt, most kitalálták: először egy kiváló román, aztán egy magyar költő, egyikük sem kis képzelőtehetséggel. Név szerint Vasile Dan és Böszörményi Zoltán. Mert hogy a most a Brumar és az Irodalmi Jelen Könyvek közös kiadásában megjelent Vízmag – Miezul de apă kétnyelvű, magyar és román. Hogy melyik inkább, azt nehéz volna megmondani – a szerző román, a fordító magyar –, de nem is lényeges. A lényeg az, hogy e kötet napvilágot látott.Amikor a címben leírtam a „rendkívüli könyvbemutatót”, erre akartam célozni; nem emlékszem rá, hogy a legalább másfélszáz könyvbemutatón, amelyen jelen voltam, egyszer is kétnyelvű könyvet mutattak volna be. Pedig az ilyen nem példa nélküli, de mifelénk, legalábbis az utóbbi évtizedekben, kiment a divatból. Mint ahogy, legalább részben, a magyar–román, illetve román–magyar irodalmi fordítások (bár ez utóbbiak inkább élnek manapság) is. Böszörményi Zoltán József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő most azonban felelevenített egy régi-szép hagyományt, lefordított egy (kis) kötetnyit a szintén soksorosan (többek között a kivételes Eminescu-díjjal) kitüntetett aradi Vasile Dan, az Arca folyóirat alapító-főszerkesztője, a Romániai Irószövetség aradi fiókja elnökének költészetéből.Szerencsés találkozás: kettejüket nemcsak nagyon régi ismeretség, barátság, hanem, azt hiszem, a hasonló költői hitvallás is összeköti. De talán ennél is fontosabb a kötet szempontjából, hogy mindkettő vérbeli költő.A bemutatót követően egy művészember (ugyan nem irodalmár), miközben egy pohár borral koccintottunk, azt mondta: elolvastam vagy három-négy verset, s a magyar fordítás jobban tetszett, mint az eredeti. Ezt természetesen nem tudnám megerősíteni, a vélemény azonban azt mutatja, hogy B. Z. tényleg jó munkát végzett. Amúgy Vasile Dan – a jelenkori román költészet egyik kétségtelenül kimagasló alakja – valóban kitűnő költő. A bemutatón maga jellemezte költészetét pár mondatban, Nichita Stănescu és Marin Sorescu (az újkori román líra klasszikusai) nevét és alkotói módszerét, kifejezésmódját említve: maga tudatosan a kettő közé helyezi magát. A bevezetőt tartó Böszörményi Zoltán nem túl hosszan, de igen nagy hozzáértéssel jellemezte költőtársának munkásságát, többek között ilyen – a könyvben is, magyarul és románul is szereplő – mondatokkal: „A képzelet játéka, az absztrakt, abszurd helyzetek megteremtése, a befelé fordulás, a finom irónia és a szatirikus hang Vasile Dan költészetének főbb jellemzői. Lépten-nyomon elkápráztatja olvasóját (…) metafizikába hajló groteszkséggel…), vagy: „Az egyedüllét monumentalitása, amikor a költő megírja a versét, majd saját magának olvassa fel az elidegenedés, a befelé fordulás, a bezárkózottság, az elszigeteltség magányát idézik. Vasile Dan gondolatvilága törékeny vert csipkére hasonlít. Van benne elvágyódás, nosztalgia, mohaszerű érzékenység, az indulat ereje a rezignáltságban, az emlékek tündöklő sorjázásában szirének hangja csendül fel.”A meglepően nagyszámú (román és magyar) érdeklődő előtt zajló könyvbemutatón Vasile Dan mintegy tucatnyi versét románul, a fordító magyarul olvasta fel – élmény volt. (Főleg ha a közönség értette is a szövegeket – bár volt mikrofon, nem volt mindig a helyén.)Egy ilyen kezdeményezést, egy kétnyelvű verseskötetet (ami teljes mértékben B. Z. érdeme) csak üdvözölni lehet: nemcsak egy kiváló kortárs aradi román költőnek a magyarság körében történő jobb megismerését, hanem a két irodalom, kultúra közötti közeledést is szolgálja. Ami mindkét közösségre nagyon ráfér.

Egy picsinyke ízelítő

Fekete méhek

Az igazi betűk

fekete méhek

a szövegben

sorokba rendeződnek

kisebb vagy nagyobb

Zümmögő rakásokba

s mint ki fogytán az idővel

nagy igyekezettel

az utolsó cseppig

kiszívják a fehér oldal