A Neander-völgyiek jó gyaloglók, a korai emberek jó futók voltak

Egy új kutatás során a modern távfutók sarkának teljesítményét hasonlították össze a Neander-völgyiekével és az ősi Homo sapiensével.

Az eredmények azt mutatják, hogy a Neander-völgyiek sarka magasabb volt, mint a modern embereké és a Homo sapiensé, emellett jobban adaptálódott a gyalogláshoz, mint a hosszú távfutáshoz, miközben a Homo sapiens sarka inkább a kitartó futásra fejlődött ki.

Dr. David Raichlen arizonai antropológus és csapata kiderítette, hogy a modern emberekkel ellentétben a Neander-völgyi sarka magasabb volt, ami futás közben kevesebb rugózást biztosíthatott. Ezért azon gondolkodtak, hogy a sarok a bokát stabilizálta, és segítette az emberősöket ugrani, illetve hegynek felfelé menni. A modern embereknél a sarok alacsonyabb, megnyújtja az Achilles-ínt, és növeli annak képességét, hogy rugóként funkcionáljon, így csökkentse az energiafelhasználást.

Raichlen és csapata nyolc távfutót alkalmazott a kutatás során, akik óránkénti 16 kilométeres sebességgel futottak futógépen 10 perces időközökig. Ezt követően a kutatók kiszámították oxigén-felhasználásuk arányát. A különböző futási periódusok között mágnes rezonanciás képalkotást (MRI) is igénybe vettek, és felvételeket készítettek sarkukról, valamint az Achilles-ínról. Az eredmények azt mutatták, hogy a sarokcsontok rövidebbek és alacsonyabbak azon futóknál, akiknek oxigén-felhasználása futás alatt a leghatékonyabb volt.

A sarokméréseket összehasonlították 13 fosszilis Homo sapiensszel – amelyek 30-10 ezer évre tekintettek vissza –, valamint hat Neander-völgyivel, ugyanezen periódusból. A számítások azt sugallják, hogy futás során a Homo sapiens 6,9 százalékkal több energiát használhatott fel a modern távfutóknál, míg a Neander-völgyieknek átlagosan mintegy 11,4 százalékkal több energiára volt szükségük.

Az eredmények azt sugallják, míg a Neander-völgyiek talán nem voltak túl hosszútávfutók, csontszerkezetük előnyhöz juttatta őket a gyaloglásban és olyan tevékenységekben, melyek nagy izomerőt követeltek meg. A kutatás eredményei alátámasztják a korábbi eredményeket is, melyek szerint a hosszútávfutás a Homo sapiensnél több mint kétmillió éve alakult ki, és valószínűleg segítette a korai embereket a vadászatban, mielőtt mintegy 400 ezer évvel ezelőtt a lándzsák széles körben elterjedtek volna.

A hosszú távokat felölelő futás képessége forró környezetekben a kutatók szerint segít a kifulladásig hajszolni a prédát. A Neander-völgyiek hidegebb klímában éltek, és valószínűleg másfajta képességekre volt szükségük a vadászathoz.

A tanulmány a Journal of Human Evolution folyóiratban jelent meg.

(hirado.hu/PhysOrg)