Az ókori rómaiak „újrahasznosították” az üveget

Nagy-Britanniában a római uralom utolsó évszázadában újrahasznosították az üveget – mutatta ki az ókori római üvegedények és evőeszközök összetételét vizsgáló analízis.

A Journal of Archaeological Science folyóiratban publikált tanulmány szerint az üveg nagy mennyiségét hasznosították újra Angliában a Kr. u. III–IV. században. Az ok nem a természetvédelem volt, hanem a római uralom utolsó évszázadai alatt, a Római Birodalom északi régióiban a nyersüveg hiánya.

Caroline Jackson brit régész szerint úgy tűnik, hogy a kései római korszakban Britanniába került üveg nagy része újrahasznosított alapanyagból készült. A kutatók szerint, a Kr. e. 2500 körül, Mezopotámiából származó üvegkészítés a legjelentősebb technológiai forradalommal – az üvegfújással – terjedt el Egyiptomban, a Kr. e. I. században jelent meg Szíriában és Palesztinában. A rómaiak kihasználták a technikát, és az üvegkészítés az egész birodalomban elterjedt. Az üveg mindennapos háztartási cikké vált.

A homokból készült üveg a nyersanyagban lévő kémiai elemek színét veszi fel. Például, ha a homok vasat tartalmaz, akkor az üveg kékeszöld lesz, míg a vasat és ként tartalmazó, barnás árnyalatot eredményez. A képzett római üvegművesek a nyersanyagok gondos kiválasztásával képesek voltak szabályozni az üveg színét, és színeltávolító – olyan elem, mely a homokban lévő vegyületeket oxidálja, így eltávolítja a színt – alkalmazásával színtelen üvegeket készítettek. „A római periódusban ez az elem az antimon vagy a mangán lehetett” – mondja Jackson.

A kristályra emlékeztető, színtelen üveg igen értékes volt. Idősebb Plíniusz római történetíró szerint Néró császár 6000 szeszterciuszt – durván 250 ezer dollár – adott két átlagos méretű, tiszta üvegből készült füles pohárért. Igen fejlett és sikeres iparként a római üveggyártás még mindig rejtélyeket hordoz. A kutatók nem tudják, hogy a színtelen üveget hol állították elő, és még mindig vitáznak azon, hogyan szervezték össze az üvegipart. „Plíniusz azt sugallja, hogy a színtelen üveghez használt homok forrása Olaszországban volt, és gyakran felvetették, hogy az ilyen üveg gyártásának központja a Rajna vidéke volt” – mondja Jackson és kollégája, Harriet Foster.

Annak érdekében, hogy még jobban megismerjék a kései római korban a színtelen üveg gyártását és elterjedését, a kutatók spektroszkópos technikát – úgynevezett ICP-AES – alkalmaztak, hogy az Anglia 19 lelőhelyéről származó üvegedények 128 leletének kémiai összetételét megvizsgálják. Kiderült, hogy 46 minta színtelenítésénél antimont, 13-nál mangánt használtak, míg a megmaradt 69 lelet mindkét elemet tartalmazta.

A kutatók szerint a 69 mintában az antimon és mangán jelenlétének oka az újrahasznosítás. Annak eredményeképpen jöhettek létre, hogy a gyártók a színtelen, törött üvegedények számos darabját elegyítették. Az elemzés emellett alátámasztja a központosított üveggyártás elméletét olyan helyszíneken, melyeket még meg kell találni. Jackson szerint további vizsgálatok – mint nyomelem-analízis és izotópok – szükségesek ahhoz, hogy a lehetséges gyártórégiókat azonosítsák.