Az új-zélandi madarak eltűnése kihatással van a növényzetre

Egy kutatócsapat felfedezte, hogy Új-Zélandon a beporzó madarak több mint 100 évvel ezelőtti, helyi eltűnése káros hatással van azon fajokra, amelyeket beporoztak.

A Dave Kelly brit professzor vezette csapat már kimutatta, hogy a fagyöngy számos faja valószínű kihalással néz szembe az őket beporzó madarak eltűnése miatt. Ezért most figyelmüket egy új-zélandi, két méter magas, őshonos cserje, a Rhabdothamnus solandri felé fordították. Ez a növény csak Új-Zéland északi erdeiben található meg.

A cserjét – amely világos, narancsszínű virágairól ismert – a csengőmadár, a tui és az öves maorimadár porozta be. E fajok mindegyikének olyan hosszú nyelve van, amellyel belenyúlhatnak mintegy 10 milliméter hosszú virágokba. Az Északi-szigeten a tui – Prosthemadera novaeseelandiae – jelenleg, úgy tűnik, az erdei lombozat magasabb régióiban táplálkozik, míg a csengőmadár – Anothornis melanura – és a maorimadár – Notiomystis cincta – a behurcolt ragadozók (mint macskák, patkányok, oposszumok és hermelinek) miatt kihalt. A madarak ma már csak az Északi-sziget körüli néhány szigetecskén maradtak fenn, ahol kevés az emberi befolyás, és ahol a ragadozókat kiirtották.

A kutatók kielemezték az Északi-sziget területeit és három közeli, kisebb szigeten vizsgálták meg, milyen állapotban van a cserje. Kiderült, hogy a kontinensen, ahonnan két madárfaj eltűnt, a gyümölcsök kisebbek, átlagosan csak 37 magot tartalmaznak, míg a szigeteken lévők átlagban 232 magot mutatnak fel. A szárazföldi virágoknak csak egynegyedénél látszik a madarak látogatása, míg a szigeteken ez az arány majdnem 80 százalék. A kifejlett növények populációs sűrűsége nagyjából ugyanolyan volt, ám az Északi-szigeten 55 százalékkal kevesebb fiatal növény nőtt.

Amikor a biológusok dróthálóval körbekerítették a szigeteken és a kontinensen élő növényeket, azok szintén kevesebb magvat termeltek, ami azt mutatja, hogy a beporzáshoz madarak szükségesek; a rovarok kisebb szerepet játszanak, ha játszanak egyáltalán, mivel a virágok túl hosszúak és keskenyek, hogy hatékonyan beporozzák őket. Amikor a kutatók elvetették a magokat, és manuálisan végezték el a beporzást, a növények száma azonnal megnövekedett.

A Science tudományos folyóiratban Kelly elmondta, hogy a maorimadár és a csengőmadár talán 1870 körül tűnt el a szigetről. A növények hanyatlása fokozatos volt, és könnyen elkerülhette volna a figyelmet, mivel az emberek általában nem sokat törődnek azon jelentésekkel, melyek a korábbi növényzet bőségével foglalkoznak. A Rhabdothamnus solandri cserjéről ismeretes, hogy sokáig él, és Kelly becslései szerint akár 150 évet is megélhet.

A kutatók szerint hasonló hanyatlás mehet végbe máshol is a növénypopulációban.

(hirado.hu/PhysOrg)