Itt a világ. Hol a vége?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban em­le­ge­tett ma­ja nap­tár az úgynevezett Hosszú Szá­mí­tás, amit va­la­mi­kor i.e. 355 kö­­rül állítottak fel. 

A ka­len­dá­ri­um kez­dő dá­tu­ma 0.0.0.0.0., ami a mi naptárunk szerint i.e. 3114. augusztus 11-e. 

A maja naptár 2012. december 21-én éri el a 13.0.0.0.0 dá­­tu­mot, amikor is a naptár véget ér. A világ is? Elérkeztünk ah­hoz a dátumhoz, amikor – a vicc szerint – a maja naptárt néz­ve valaki(k) nagyon be­pá­ni­kol­nak?

A történelem során nem ez az első eset, hogy világméretű ka­­tasztrófával riogatják az embereket. Feljegyzések szerint ed­dig közel ötven világvégét úszott meg az emberiség.

A világhálón kutakodva számtalan világvégéhez kapcsolódó írást találunk, melyekből néhány érdekességet említenék.

Egy 2012. február 9-i bejegyzés alapján egyre több amerikai ké­szül a világvégére, közülük már sokan nem is dolgoznak, ki­zárólag a túlélésre rendezkedtek be, felkészültek a világvégék összes típusára: mágneses szuperviharokra, napkitörésekre, a mág­neses pólusok felcserélődésére és még egyéb ször­nyű­sé­gek­re számítanak.

Novemberben jelent meg egy írás, mely szerint az oroszok vod­kával – mily meglepő! – gyúrnak a világvégére. Hetente több ezer vodkával megspékelt túlélőkészletet adnak el Orosz­or­szágban: a csomagokban hajdinát, halkonzervet, gyertyát és gyufát, valamint néhány egészségügyi holmit is találhatnak.

A bolgárok is készülnek e napra, az emberek alaposan be­vá­sárolnak előre, de csak apránként, hogy a bevásárlóköz­pon­tok­ban ki ne nevessék őket. 

Kínát sem kerüli el az aggodalom, Szecsuánban a gyer­tya­áru­sok forgalma igencsak megnőtt azoknak az internetes be­jegy­zéseknek köszönhetően, miszerint három napig sötétség bo­rul a világra.

Természetesen nem csupán az emberi butaságról ta­nú­bi­zony­ságot adó cikkek, írások, megszólalások láttak napvilágot a mostani világvége kapcsán, szép számmal vannak, akik egész­sé­gesen fogják fel a 2012. december 21-ével kapcsolatos jö­ven­dö­lé­seket.

Házunk táján érdeklődtünk, kíváncsiak voltunk néhány köz­is­mert ember véleményére ezzel kapcsolatban, a ki­vá­lasz­tot­tak­nak öt kérdést tettünk fel, hogy válaszaikat Önöknek is meg­mu­tathassuk – természetesen a szórakoztatás céljával.

Íme az öt kérdés:

Mi a véleménye az éppen soron következő világvégéről?

Ez Ön­ben félelmet vagy kíváncsiságot kelt?

Mi jelenti az Ön számára a világvégét?

Ha tudná, hogy néhány nap van hátra az életéből, mivel töl­tené az idejét?

Amennyiben túlélné a világvégét, milyen világban szeretne él­ni tovább?

 

Matekovits Mihály, a Románia Magyar Pedagógusok Szö­vet­sé­ge Arad megyei elnökének válaszai:

„Kenyerem javát már megettem, s így több világvége-hírt, nap- és óra-előrejelzést éltem meg. Ezért a mostani, december 21-i se félelmet, se kíváncsiságot nem kelt bennem. Ma­te­ma­tikusként csillagászatban szakosodtam, hívő keresztényként a Bibliát tudományosan is tanulmányoztam, de sokat olvastam Nostradamus fejtegetéseiből is. Nos: világvége lehet ma (2012. de­cember 12-én, amikor a válasz íródott – szerk. megj.), lehet de­cember 21-én, száz év múlva, vagy soha – értelmezés kérdése, hogy mi is az, hogy világvége.

Egy közeli kedves halála, egy végzetes betegség felismerése, bár­mi­lyen nagy lelki vagy fizikai megrázkódtatás világvége ér­zést vált ki az emberből. Kedvenc templomom csöndjében né­ha próbálom átélni mások fatális pillanatait. Ült az ember a New-York-i felhőkarcolóban íróasztala mellett akkor, szep­tember 11-én, nyúlt a kávéjáért és mit lát: egy repülő közeledik az ablakhoz. Mire elhitte, hogy nem káprázik a szeme, már a csö­römpölés jelezte – itt a vi­lág­vége. S ők, több ezren Auschwitzban, a két kamion közé sodródó kisautó utasai, a bukaresti erdőbe hurcolt ja­pán leány – mind érezték azt, amit mi nem is tudhatunk, de szóban mondhatjuk vi­lág­vég­nek. A saját világuk vé­gé­nek. Gondolom, mire a ret­te­net úrrá lenne, vége. Ami a túl­­élőknek marad, az már csak bor­zadás vagy sajnálkozás, de nem világvége.

Mivel tölteném az időt, ha nap­jaim meg lennének szám­lál­va? Mondhatnék szépeket és nagyokat, közhelyeket vagy ki­rí­vó egyedi cselekményeket. Legyek őszinte: nem tudom! Nyu­galom, vagy sokk, letargia vagy élvezetek halmozása, sajnáltatás vagy hallgatás – nem tudom. De a hit adta biztonság sokat je­lent.

Nehezen képzelnék el egy világot Mozart zenéje vagy Ady ver­sei nélkül, hogy csak szimbolikus példákat mondjak. De ugyan­így hozzátartozik a mindenséghez a női szépség, a ter­mészet csodálatos harmóniája vagy talán a legcsodálatosabb do­log, a kisgyermek mosolya. Összefoglalva – minden maradjon így, két kivétellel: tűnjön el a gyűlölet, és legyen magától értődő a szeretet. A többi megoldódik.”

 

Gyurkócza Aranka börtönlelkész válaszaiban a Bibliát veszi ala­pul:

„Nem hiszem, hogy bárki emberfia által megadott időpontban kö­vetkezik be. Ez ideig megjósolták már közel 50-szer. Istenben hí­vő emberként, számomra a Szentírásban olvasható ki­je­len­té­sek az igazak e kérdésben. Jézus mondja: „Azt a napot, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya”. (Márk 13, 32) Márpedig, ha maga a Fiú sem tudja, akkor nyilvánvaló, hogy nem tudhatja senki sem. A Szentírás szavai tegnap és ma mindig ugyanazok: nem csap­nak be és nem hazudnak.

Ez a híresztelés bennem sem félelmet, sem kíváncsiságot nem kelt. De valamit mégis: mély sajnálatot érzek azok iránt, akik bedőlnek ennek a hírnek. Va­ló­szí­nű, hogy nem kevés pénzt kerestek azok, akik azt a sok könyvet és egyéb ki­adványt el­adták, melyek a most vár­ható, vagy bekövetkező eseményekről szá­moltak be. Az is meg­nyug­tató szá­mom­ra, hogy az én jó eszű és már hívő lel­kű „zsi­vá­nyaim” is – akik követik a te­le­ví­zió híreit – azt mondták ne­kem erről: „Bi­zony, nagy biz­nisz van ebben!”

Én nem a világvégét várom, ha­nem Isten országát és az Em­berfia eljövetelét, amint meg­ígérte. (Márk 14, 62)

Ha tudnám, hogy közeleg a vég, imádkozással, bűn­bá­nat­tal tölteném az időt. Fel­ké­szül­nék a számadásra az örök Bíró előtt.

Ha túlélném, egy olyan világot szeretnék, ahol Isten tör­vé­nyeit betartják, el­ső­sor­ban a szeretet parancsát.”

 

Puskel Péter helytörténész két lábbal áll a földön, nem hatnak rá az ilyen jellegű mendemondák.

„Az ilyen híresztelésekre ügyet se vetek. Elengedem a fülem mel­lett. Pontosan ezért nem tudom megmondani, hogy életem so­rán már hányszor jósolták meg a világvégét. Legalább tu­catszor. És még itt vagyok, itt va­gyunk ma is, és remélem, még ezután is itt leszünk. Mi ma­gyarok és nem magyarok, eu­rópaiak és távolibb égtájak szü­löttei.

A világvégét, legalábbis jel­ké­pes értelemben, egy pusztító világháború jelentené. Ez együtt járna a civilizáció év­ez­re­des tárgyi és morális ér­tékeinek megsemmisülésével. Szá­momra pedig sze­re­t­te­im­nek az elvesztése jelentené az én kis világomnak a végét. Az említetteken kívül minden más helyzetben van re­mény.

Ha néhány nap lenne hátra, ren­dezném (végre) dolgaimat, mert ez a munkám és nem is ke­vés.

A mostaninál kétségtelenül jobb, békésebb, szeretetre méltóbb vi­lágban szeretnék élni. De nincsenek illúzióim. Én ezt már nem érem meg. Boldog lennék, ha szikrányi jel arra mutatna, hogy legalább az unokáim... A magam részéről egy-két »vi­lág­vé­gét« azért még szeretnék túlélni.”

 

Molnár Melinda, a Csiky Gergely Főgimnázium Diák­ta­ná­csá­nak elnöke szerint a maják nem a világvégét “jósolták” meg.

„Szerintem a világvégét nem lehet napra meghatározni, csak ha tudományos alátámasztások vannak, egy naptár alapján banalitás, sőt, tudtommal a maják szerint nem a világvége jön el, hanem valaminek a vége, ezt sokféleképpen lehet értelmezni, akár egy új korszak kezdetét is jelentheti.

Eleinte elgondolkodtam az egészen, hogy vajon tényleg le­hetséges-e, hogy bekövetkezzen a világvége, majd idővel ez az egész átalakult kíváncsisággá, hiszen már annyi mindenkitől hal­lottam különféle teóriákat, hogy kíváncsivá tettek.

Számomra a világvége többféleképpen is értelmezhető, először is: minden embernek eljön a világvége akkor, amikor meghal, és eltávozik ebből a világból, másodszor pedig az, amikor az egész emberiségnek el kell távoznia erről a világról, mert azt tönk­retette.

Ha tudnám, hogy néhány nap múlva eljön a világvége, akkor pró­bálnám úgy ki­hasz­nálni az időt, hogy sze­ret­te­im­mel töltsem jó­kedvben, il­letve egy nagy bulit szer­vez­nék, ahol együtt lennék utol­jára mindenkivel, aki fontos szá­momra.

A világvége után én egy olyan világot képzelnék el, ahol sokkal kö­zelebb állna az ember a természethez és saját magához, illetve em­bertársaihoz, így nem botlanánk ugyanazokba a hibákba és bé­késebb életet élnénk.”

 

Török Zsolt hegymászó nevetségesnek tartja ezt az újabb, mé­dia által generált  szenzációhajhászatot, szerinte ebből az ör­dögi körből való kiszakadásra az a megoldás, ha az ember nem néz, nem hallgat híreket, kikapcsolja a tévét.

„Szerintem az emberek unatkoznak, és mindig kell valami, ami éppen foglalkoztatja őket. A középkorban például kivégzésre jár­tak, ez olyan volt, mint manapság a Mallba járni bevásárolni. Egy kis madárinfluenza, piros kód, sárga kód, disznónátha, ügyeletes bűnbakok, és ebbe belefér egy kis világvége is, amitől le­het egy kicsit félni (az emberek szeretnek félni, ez beléjük van ne­velve generációról generációra).

Ha tényleg lenne világvége, természetesen kíváncsi lennék, ho­gyan történne, de leginkább a realitástól elszakadt po­li­ti­ku­sok és társadalmi vezetők reakciói érdekelnének egy valódi, éles helyzetben. Nem érzem, hogy lenne mitől féljek, hisz, ha va­la­minek vége van, az egy új kezdetét jelenti egyben.

Ha az én világom megszűnik, attól még nincs vi­lágvége, más ci­vilizációk más nap­rend­szerben attól még élhetnek tovább. Ugyan­akkor, természetesen számomra a vi­lágvége az lenne, ha egy újabb olyan rend­szerben kellene élni, mint ’89 előtt.

Ha meg lennének számlálva nap­jaim, csakis szórakozással töl­teném az időt, például sok-sok csokoládét en­nék, mint Gombóc Artúr, és egy per­cig nem gondolnék arra, hogy vé­ges az idő. Ha a világvége ha­lál­lal jár, vé­gül is csak arról van szó, hogy át­lépünk egy kü­szö­böt, úgyis átutazóban va­gyunk a földön, nem mindegy, hogy mi­lyen tapasztalatokat gyűj­tünk, ugyanis mást biztos nem viszünk tovább.

Ha túlélném a világvégét, sze­retnék egy olyan világban él­ni, ahol nincsenek po­li­ti­kusok, rendőrök, polgárőrök. Nem tudom, hogyan lehetne megoldani, hogy az em­be­ri­séget és a társadalmat ne ve­zesse senki – azt mondják a hoz­záértők, hogy akkor anar­chia lenne –, de abban biztos vagyok, hogy azok, akik mindenáron irányítani akarják a társadalmat, nem sze­retetből, meggyőződésből teszik. Talán, ha az új világban az em­ber valamilyen okból kifolyólag megvilágosodna, nem lenne szük­sége agymosásra, amiért időnként még fizet is.

Az új világ a gonoszkodó, félelemtől befolyásolt emberektől men­tes kellene hogy legyen, én egy ilyen szabad világban sze­ret­nék élni, a szabadságot pedig úgy értem, hogy azért ne kelljen meg­ölni senkit.”

 

Ilona János informatikatanár szerint egyszer biztos lesz világvége, a kérdés az, hogy mikor.

„Nem a maják, nem a Niburu, s nem is december 21. a lényeg. Sze­rintem. Ezek valóban csak »az éppen soron következő« riogatások trendi kategóriájába tartoznak. A végesség a lényeg. Az, hogy életünknek vége lesz valamikor. És a világnak is. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor. Nem tudjuk sem a napot, sem az órát… Jobb is így. De hogy vége lesz valamikor, az biz­tos, minden felnőtt módon gondolkodó ember számára. És utá­na? Mi lesz utána? Na, ettől függ az, hogy félek, vagy nem fé­lek. Félek, persze, ki az, aki nem fél. A haláltól, eddigi meg­szokott életem megszűnésétől. (Manapság, legalább ennyire, a tes­ti-szellemi leépüléstől, az öregkori elbutulástól, a ki­szol­gál­tatottságtól.) De ha tudom, sejtem, remélem, hiszem, hogy utá­na nem a semmi következik, nem a nihil uralkodik majd, ha­nem valami új, minőségileg más, teljesebb élet a Teremtőnk tár­saságában, akkor leküzdhető a félelem. A keresztény hitről s a feltámadásról beszélek, igen.

A világvége az a világ vége lesz. Nemcsak a Föld fog el­pusz­tul­ni, hanem a teljes, létező Világegyetem szétesik, felbomlik majd. Borzalmas látvány lesz, ehhez nem fér kétség, semmilyen ka­tasztrófafilm nem képes annak mélységét bemutatni. »Az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek…« Amilyen gran­dió­zus alkotás a Kozmosz, olyan grandiózus lesz majd a pusz­tu­lása. (És ennek csak halvány visszfénye az, amitől manapság itt, a Földön riadozunk: árvizek, szökőárak, szárazságok, vulkánkitörések, pusztító járványok stb. stb.) Nem lehet majd elbújni előle semmilyen szuperbunker mélyére, de nem ám! A vég idején minden, minden a pályafutása végére ér! De csak azért, hogy valami új, minőségileg más keletkezzen majd. Lásd az első kérdésre adott választ.

Ha tudnám, hogy néhány nap van hátra az életemből? – ez már nem csak a világvégéről szól. Mert bizony megtörténhet, hogy gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak rajtam, vagy bal­eset ér, amelyből tudom, hogy nem épülök fel. Nem tudom, nem szívesen gondolok erre. (Pedig kellene.) Először biztos pá­nikba esnék és senki, senki nem lenne képes megvigasztalni. Sőt, mindenki más, gondtalanul élő ember dühítene, már a pusz­ta látványával is. Aztán, remélem, térdre esnék. És imád­koz­nék. És csak csöndesen, végtelenül finoman merem hinni, hogy lassan fény derengene az alagút végén…”

A főgimnázium informatikatanára utolsó kérdésünkre mo­so­lyogva válaszolt: “De hát hogy élném túl, ha egyszer valódi vi­lág­vége lenne?… A tovább kérdésére pedig lásd korábbi vá­la­szai­mat.”

 

Éder Enikő színésznő, bár éppen egy újabb bemutatóra ké­szül, készségesen  válaszolt kérdéseinkre:

„Mi a véleményem az éppen soron következő világvégéről? – a kérdés úgy hangzik, mintha a világvége valóban eljönne, és ezt biztosan tudja kérdező és válaszadó egyaránt. Vagyis a teljes em­beriség. (Nem a riportert kritizálnám ezzel, hanem az egész vi­lágvége problémát, ami kereng a levegőben, mint újabb – kis­sé félve írom, de akkor is – divathullám, és aki ezek után még­is tovább olvassa válaszaimat, talán megérti, hogy miért me­rek így fogalmazni.) Lehet ennyire magabiztosnak lenni egy kérdésben? Akkor miért rákérdezni? Mi a véleményem ar­ról, ami lesz, vagy arról, ami akár lehetne? Nem mindegy.

Az éppen soron következő világvégéről nem szólhatok, mert nem tudhatom, hogy éppen soron következő-e. Vagy az egyetlen, lényegében utolsó-első. Van ilyen? Ez sem mindegy. Olyan kérdés, mintha a magyar politikában azonnal és erő­sza­kosan, tűrhetetlenül állást kéne foglalnom, hogy éppen jobb vagy bal, vagy szélső, vagy éppen liberális? Nem is létezhet li­be­rális, hiszen a kérdés provokatíve állítja, hogy soron kö­vet­kezik egy világvége..., no erre milyen gombot varrjak? (po­li­tikamentesen!)

Volt ezek szerint másik világvége is? Hogy lehet a világnak vé­ge többször, sorban?

Épp egy olyan darabban játszom, ahol a főhős egy pillanatra el­­hi­szi, hogy ő lehet a má­so­dik Noé, közeleg a vi­lág­mé­re­tű özön­víz, és állatokat gyűjt egy jachtra, no meg egy nőt keres, nem tudja még me­lyiket, hogy megmentse az egész em­be­ri­sé­get. Hadd idéz­zem Artúrt, a gorillát, akit már »begyűjtöttek«: (rész­le­tek)

»A megszokott világunk elpusztulhat. [...] Mindenki tudja, hogy ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet, de ehhez annyira hoz­zászoktak, hogy már senki se hiszi, hogy egy csónakkal meg lehetne menekülni. […] Belül néha az érzéseid hullámaiba ve­szel, a testedben felrobban a düh, ami felzabál téged. Fe­les­le­ges összeszedni mindenféle állatot, mert már minden állat ott van a testedben. A düh ott él benned, mint egy állat. Az özönvíz na­ponta lejátszódik benned, és mindennap te vagy Noé! Na­ponta meg kell mentened magad. És hol van az a csónak, amin meg­menekülhetsz? Elveszítheted a kényelmed, a vagyonod, az egészséged, a szabadságod, az életed. Mindezt előbb vagy utóbb úgyis elveszíted. De minden igazság mércéje – a lelked, és sem­mi sem képes azt elérni és elpusztítani. Még a te személyes özön­vized sem. A lélek – az a te csónakod.« (Presznyakov)

Hogy számomra mi jelenti a világvégét? Idézek továbbra is, sa­ját szerepemből, amit most, a »világvége« napjaiban játszom, épp december 21-én, Temesváron, hátha lesz néző, akit nem csak a világvége érdekel, hanem a kultúra által adott világvége (a világ is haldoklik, a kultúra is haldoklik): »Mindenkiben ott van egy saját, mások számára teljesen felfoghatatlan világ. És sen­kit nem lehet megbüntetni, senkit nem lehet megtanítani, meg­menteni, megsegíteni. Mindig csak magyarázunk, egy­más­nak magyarázunk. De teljesen reménytelen. Senki nem hall meg senkit. Üresség, teljes üresség.« (Presznyakov)

Ez a világvége. Régóta bennünk van.

»Istenfélő, becsületes ember«-ként (újabb darabunk, a Pa­raszt­opera), úgy gondolom, hogy a világ, amit teremtünk ma­gunknak, önmagunk világa. Épp ezért csak bennünk lehet. Fo­galmunk nincs, mi van magunkon, a saját világunkon kívül. Így tehát a világvége mindenkiben belül, önmagában jön el. Vé­giggondolod, ha istenhívő ember vagy (ha nem, akkor is), hogy mi lesz, ha bekövetkezik a halál. Önmagunk földi el­tá­vozása, halála. No de valóban ez a világvége? Mert minél többet hal­lok erről a felfújt világvégéről, annál jobban érzem, hogy sa­ját, belső végtől, haláltól, földi, vagy másmilyen, de önmaga vé­gétől fél, tart (vagy éppen hárít) mindenki. Mi köze ennek a vi­lághoz?

Egy »soron következő világvége« újabb reményt ad, hogy volt eddig is, tehát lesz ezután is valahogy. Ezért nem hiszünk a világvégében, csak beszélünk róla. De miről is? Magunk sem tudjuk. Legyünk őszinték…

(Ha tudná, hogy néhány nap van hátra az életéből, mivel töl­tené az idejét)

Senkit nem lehet megbüntetni, megtanítani, megmenteni, meg­segíteni. Senki nem segíthet. Arra törekednék, hogy meg­bün­tetésemmel megtanítsam magam megmenteni, meg­se­gí­teni, és ezáltal jóvátenni csökönyös hibáimat, hiszen csak ma­gam tehetek mind­er­ről. Mindezt jóvátenni sze­ret­teimmel szem­ben, és a ma­gam, talán nem a leg­tö­ké­le­te­seb­ben leélt éle­temmel szem­ben. Istenfélően. Nem vi­lág­vé­ge-félően.

Ezt próbálom tenni akkor is, ha nem tudom, hogy néhány nap van hátra.

Csak azért jó ez a világvége probléma, mert még jobban el­gon­dolkodtat. Saját életemről.

(Amennyiben túlélné a vi­lágvégét, milyen világban szeretne él­ni tovább?)

Hogyan lehet túlélni a világvégét? Ezek szerint a világvége nem a világ vége?

Kissé paradox.

Mennyire kicsiny az ember! Én is. Ön is. Mi is.

Mert mindig reménykedünk. Hogy miben, azt mindenki ma­ga dönti el. A kérdésekből ez derül ki. Ezért mindegyik vá­laszom vicc!!

Utóirat: Vágom a fát hűvös halomba, és vizet gyűjtök, na­pon­ta megpróbálom megmenteni magam, akár a saját dühömtől, gyer­tyákat veszek, elemlámpát töltök, kályhám is van. Min­den­kit jólesne magamhoz hívni, ha “Isten ne adja” katasztrófa van, vagy kultúrák vesznek, mint sokszor, sorban, »soron kö­vetkezően«, európaian. Félek én is, önmagamtól leginkább, tár­sa­imtól sem kevésbé.

No, de nem mi vagyunk a világ!”

***

Megnyugtató, hogy környezetünkben nem áll meg az élet, nem rettegnek az emberek, nem kezdenek ámokfutásba, ellenkezőleg: mindenki végzi tovább a dolgát, legyintenek a világvégére, ki-ki a maga felfogása szerint.

Komoly tudósok – mint David Stuart, a legnagyobb élő majakutató – nevetségesnek tartják, hogy a maják a világ végére gondoltak volna, hiszen ők ciklusok szerint élték életüket, és egy ciklus végén újat kezdtek. 2012. december 22-én a maja naptár szerint egyszerűen 13.0.0.0.1-t írunk majd.

Summa summárum: holnap ismét felkel a Nap, nem fognak meteorok becsapódni a Földbe, a Nap sem fogja elpusztítani a Földet, ahogyan nem tette ezt az elmúlt 4,5 milliárd évben sem.

Minden megy tovább a megszokott, vagy szokásostól eltérő módon, egészen addig, amíg nem szólítanak.

Mert egyszer mindenkit szólítanak.

 

Világvége és dátumok

Időszámításunk óta nem ke­vesebb, mint 49 vi­lág­vége dá­tumot tartanak nyil­ván.

Lássunk néhány ér­de­ke­seb­bet:

1801.

Pierre Turrell asztrológus há­rom másik társával együtt ezt a dátumot jelölte meg a vi­lágvége időpontjának, három má­sik mellett. A világvégére vo­natkozó adatok 277 éves idő­tartamot fedtek le, de sze­ren­csére valamennyi téves volt.

1820. október 14.

John Turner próféta volt a Southcott-féle szekta vezetője az angliai Bradfordban. En­nek a szektának a specialitása a világ végének megjóslása volt, az első magának a szekta ala­pítójának, Joanna South­cott­nak nevéhez fűződik. Tur­ner sikertelen jóslata a gyü­le­ke­zetét ellene fordította, és an­nak vezetését John Wroe vet­te át.

1843. április 3.

1843. július 7.

1844. március 21.

1844. október 22.

William Miller, a Millerita Egy­ház alapítója tizenöt éven át gondosan tanulmányozta a Szentírást, és arra a kö­vet­kez­te­tésre jutott, hogy a világvé­ge valamikor 1843-ban jön el. Ezt a felfedezését, amelyet “éj­szakai sikoltásnak” nevezett el, 1831-ben jelentette be. Ami­kor 1833-ban látványos me­teor­zá­port lehetett meg­fi­gyel­ni, kö­ve­tői úgy érezték, hogy egyre kö­zelebb vannak a jóslat be­tel­je­sedéséhez.

1874.

Charles Taze Russell, Je­ho­va Tanúinak egyike szerint eb­ben az évben történt volna meg Jézus eljövetele és végzett volna az emberiséggel.

1881.

Azok, akik a gizai Nagy Pi­ra­mis, Kheopsz fáraó sírja mé­reteinek méricskélésével foly­tatnak számmisztikát, ki­szá­mították, hogy mindennek vé­ge lesz 1881-ben.

1910. május 18.

A Halley-üstökös 1910. má­jus 18-i megjelenéséről azt tar­tották, hogy fenyegeti az em­beriséget. Elterjedt ugyanis a hír, hogy az égitest csóvájából ve­szélyes anyagok párolognak be a Föld légterébe.

1947.

1889-ben “Amerika leg­na­gyobb prófétája”, John Ballou Newbrought biztosan állította, hogy 1947-ben mindennek vége.

1980.

Egy nagyon régi arab vi­lág­vé­ge-jóslat kimondta, hogy ami­kor a Szaturnusz és a Ju­piter a Mérleg jegyében kon­junk­cióban lesz 9 fok 29 perc irányban, búcsút mond­ha­tunk mindennek, a mecse­tek­nek, a tevéknek, az egész min­denségnek. A csillagászati kon­figuráció az új naptár sze­rint 1980. december 31-én éj­fél­kor majdnem megvalósult a csillagászok számításai sze­rint. A Jupiter helyzete 9 fok 24 perc, a Szaturnuszé 9 fok 42 perc volt, tehát a régi szá­mí­tások eléggé korrektek vol­tak, de mégsem történt sem­mi.

1980-as évek

Az elpusztíthatatlan Jeane Di­xon (amerikai jósnő) min­dig merész és optimista, 1970-ben megjósolta, hogy a 80-as évek közepén egy üstökös fog a Földbe ütközni olyan he­lyen, amelyet ő pontosan is­mer, de nem hozza nyil­vá­nos­ság­ra.

1992. szeptember 28.

Az igehirdető Rollen Ste­wart biztos volt abban, hogy a világ 1992. szeptember 28-án pusztul el. A férfi több temp­lo­mot bűzbombákkal dobált meg, de más, fura, vallási in­díttatású tettet is elkövetett. Vé­gül emberrablásért csukták le, amit világvége híján muszáj volt letöltenie.

1996.

A Biblia tudósainak ér­ve­lé­se szerint Isten egy napja 1000 emberi napnak felel meg, és Isten hat napot dolgozott a Te­remtésen. Ennélfogva az em­ber dolgozzon 6000 évig, és az­után pihenjen. Más bibliai szá­mokkal dolgozva tehát a vi­lágnak valamikor 1996-ban kel­lett volna vége lennie.

1999. július

A 10-72 számú négy­so­ros­ban (quatrain) Nostradamus ki­jelentette:

Az 1999-es esztendő he­te­dik hónapjában

Eljő az égből a Terror nagy Ki­rálya:

Hogy életre keltse a mon­go­lok nagy Királyát

Hogy jó szerencsével kor­má­nyozzon a Mars előtt és után.

2006. június 06.

A híres/hírhedt keddi nap. Szá­mokkal leírva: hatodik év, hatodik hónap hatodik nap, azaz a sátán száma, a 666. Ma­gától adódik tehát a világégés, de nem jött be.

2007. április 13.

Egy névtelen angol fogadó 10 fontot tett fel néhány héttel korábban arra, hogy az Apo­ka­lipszis 2007. április 13-án jön el. Ha nyer, meg­tíz­ezer­sze­rezte volna a pénzét. Ve­szí­tett.

2008. szeptember 11.

A hadronütköztető üzembe ál­lítása fogja fekete lyukba rán­tani a világot és fog az eltűnni nyomtalan!

2012. december 21.

Eddig tart az ókor leg­pon­tosabbjának számító maja nap­tár. Ekkor fog a Nap­rend­sze­rünkbe érni a Nibiru bolygó, amit PlanetX és XKBO néven is ismernek. És állítólag olyan közel halad el majd a Földhöz, hogy megállíthatja annak for­gá­sát, illetve felcserélheti az északi és déli pólusokat, vi­ha­ro­kat, szökőárakat, föld­ren­gé­se­ket földkéregcsu­szam­lá­so­kat és vul­kánkitöréseket okoz­va. Ame­rika állítólag már fel is készült!

2040. szeptember 08.

Klímakutatók szerint 2040-ra fog a Sarkköri óceán jég­pán­célja teljesen felolvadni és ez okozza majd ez emberiség vé­gét.