Tizenöt éve indult útnak a Cassini űrszonda

A Cassini űrszonda hétfőn ünnepelte 15. évfordulóját. Zavartalan missziójával kiérdemelte helyét a neves interplanetáris utazók között.

1997. október 15-i felbocsátása óta az űrszonda több mint 6,1 milliárd kilométert tett meg, ez elegendő lenne ahhoz, hogy több mint 152 ezer alkalommal megkerülje a Földet. Miután kétszer elrepült a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter mellett, 2004-ben megérkezett a Szaturnuszhoz, és utóbbi 8 évét ott töltötte a gyűrűk és a holdak vizsgálatával.

A Cassini eddig 444 GB adatot küldött haza, több mint 300 ezer fotóval egyetemben. Több mint 2500 tanulmányt jelentettek meg adatai alapján, ezek, többek között, felölelik az Enkeladusz hold vízjeget és szerves részecskéket köpködő gejzírjeit; a Titán szénhidrogénnel töltött tavainak első bemutatását; egy ritka, óriási vihart a Szaturnuszon, valamint számos egyéb, érdekes jelenséget.

„Ahogy a Cassini az óriásplanéta eddigi legmélyebb elemzését végzi, a legbonyolultabb, gravitációra támaszkodó röppályán repül, melyet valaha kipróbáltunk – mondja Robert Mitchell, a Cassini programmenedzsere, a NASA Sugárhajtású Laboratóriumában. – Minden egyes elrepülése a Titánnál, például, olyan, mintha áthaladna a tű fokán. Eddig 87 alkalommal tette meg, általában 1,6 kilométeres pontossággal, és mindezt a Földről irányítottuk, körülbelül 1,5 milliárd kilométerről.”

A komplexitás részben annak köszönhető, hogy az űrszonda a Szaturnusz hatvanat is meghaladó holdjából több mint tucatnyit látogat meg, és néha úgy fordul, hogy rálásson a bolygó és a holdak pólusaira. Ezt követően visszatér a Szaturnusz egyenlítője körüli pályára, miközben nem téveszti szem elől következő célját. Ezeknél az irányváltásoknál, melyeket a misszió kutatói megterveznek, figyelembe kell venni a holdak gravitációs erejét és a szonda korlátolt mennyiségű üzemanyagát.

„Büszkén mondhatom, hogy a Cassini relatíve kevés problémával, a tervezett költségvetés keretén belül végezte feladatát minden évben. Lassan középkorúvá válik, ennek látható jeleivel, azonban továbbra is figyelemre méltó állapotban van és nincs szüksége nagyobb beavatkozásra” – mondja Mitchell.

Bár külseje már valószínűleg megkopott, kritikus rendszerei működnek, és a kutatók arra számítanak, még több millió bájtnyi adatot küldhet haza, miközben szaglássza, ízleli, figyeli és hallgatja a szaturnuszi rendszert. Ez mindenképpen jó hír, mivel a Cassini előtt merész, egyedülálló misszió áll. A tavasz éppen csak elkezdett felkapaszkodni a Szaturnusz és a holdak északi féltekéjére, ezért a kutatók most kezdik megismerni, milyen változásokat hoz az évszakok váltakozása. Eddig még egyetlen űrszonda sem tudott ilyesmit megfigyelni egy óriásbolygónál.

2016 novemberétől a Cassini egy sor olyan repülést végez, melyek egyre közelebb viszik a Szaturnuszhoz. Ezek a röppályák az F gyűrűn kívül – a legkülső fő gyűrű – kezdődnek. Aztán 2017 áprilisában egy utolsó, közeli találkozás a Titánnal olyan pályára helyezi, amely a Szaturnusz legbelső gyűrűjén belülre viszi, nem messze a bolygó atmoszférájának felső részétől. 22 ilyen közeli elrepülést követően, egy utolsó távoli Titán-elrepülés gravitációs hatása még közelebb viszi a szondát. 2017. szeptember 15-én, miután belépett a Szaturnusz atmoszférájába, összelapítja és elpárologtatja az ott uralkodó nyomás és hőmérséklet.

„A Cassini előtt még rengeteg kilométer áll, mielőtt végleg lehunyja szemét, és még több kérdés vár megválaszolásra – mondja Linda Spilker, a Cassini egyik szakembere. – Utolsó röppályái lesznek a legizgalmasabbak, mivel kideríthetjük, mi vár rá, amikor ilyen közel kerül a bolygóhoz, és olyan adatokat gyűjthetünk be, melyeket más módon nem lehetne.”

A Cassini-Huygens misszió a NASA, az Európai Űrügynökség és az Olasz Űrügynökség közös projektje.

(hirado.hu/NASA/ESA)