Bábeli csűrcsavar

Azt már réges-rég megállapították a történészek, hogy az utcanévadás a társadalmi, politikai viszonyok tükre. Legalábbis Európának ebben a felében. Merthogy a kontinens nyugati felében nem szokás a gyakori névváltoztatás. Londonban volt szerencsém egy olyan (külvárosi!) szállodában lakni, amelynek utcáját egy 1912-ös várostérképen is megtaláltam. Igaz, akkoriban még a brit főváros is kisebb volt a mostani gigantikus metropolisnál és az említett cím jóval közelebb esett a központhoz. De épp oly igaz az is, hogy e magvas tény ellenére a hazai kutatók meglehetősen keveset foglalkoztak az utcanevek történetével, beható elemzésével. Úgy tűnik, ezt a kevésbé hálás „aprómunka” kategóriájába sorolták.Aradi viszonylatban Ficzay Dénes a ’70-es években összeállított egy rövid tanulmányt az aradi utcanevek változásairól. Több mint száz esztendőt vett figyelembe. A Kölcsey Egyesület a neves aradi irodalom- és helytörténész életművének bemutatását célzó Fecskés könyvek sorozatában Válogatott írások címen 2005-ben meg is jelentette ezt a szintézist. Ennek a múltbeli részéhez, a kutató rendelkezésére álló levéltári forrásanyag alapján, kevés tehető hozzá. Történeti megközelítésben egészítette ki a Ficzay-tanulmányt Lehoczki Attila tanár 2006-ban, ugyancsak egy Kölcsey-kiadványban.Mikor aradi utcanevekről beszélünk, ezek a munkák megkerülhetetlenek.Meggondolkoztató viszont, hogy egyik kutató se elemezte a névadás okozatait. Nem tért ki arra, hogy egy adott gazdasági, társadalmi struktúrában milyen megfontolásokból kapta az adott utca vagy tér a köztudatba beivódott nevet. A történelmi vagy politikai személyiségek esetében az említett kérdéskört aligha érdemes boncolgatni. Viszont nem haszontalan, ha egy kicsit megvizsgáljuk a mesterségek, a földrajzi helyek, az időjárási tényezők, a birtokviszonyok, az ismert épületek, a női és férfi keresztnevek, a szentekre utaló utcanevek lajstromát, ezek ok és okozati összefüggéseit. Egész kis várostörténet kerekedne ki belőlük. Sajnos egy ilyen írás terjedelmileg igen szűk határt szab a beható elemzésre.Utca vagy csak több szomszédos ház?Érdekes, hogy a Ruttkay Imre osztrák hadmérnök 1752-ben készített és gyakori hivatkozási alapul szolgáló várostérképén még nagyon kevés utcanevet találunk. Érthető, hiszen igencsak falusias település benyomását keltette akkoriban a sorozatos pestisjárványoktól, a holtágak áradásaitól fenyegetett Arad. Ráadásul nehezen tudta kiheverni a kuruc–labanc háború, a Péró-féle lázadás következményeit. A térképen kompakt utcaként felismerhető a Főutca, a Bocskai út, a Kápolna út(ca), az Úri út(ca), a Magyar út. (Az út vagy utca között akkoriban nehezen lehetett különbséget tenni. A szorosan egymás mellé épült házak alkottak egy utcát. De a házak többsége akkoriban nagy kerttel, telekkel egymástól elég távol épült fel.) Ezek is inkább az úgynevezett Német városban voltak, holott a Rác városként ismert rész számított sűrűbben lakottnak. Nem érdemtelen megemlíteni, hogy több száz évvel korábban, egy 1388-as Esztergomban kelt, Aradról szóló oklevélben már szerepel a Közép utca. Csak az nem biztos, hogy azonos-e a 19. század folyamán hasonló néven ismert aradi utcával (ma Blanduziei).Ugyancsak a 18. század utolsó negyedében számos helyi utcát mesterségekről neveztek el. Ezeknek jegyzékét először Szőllősi Károly tanár, helytörténész közölte 1884-ben az Alföld című lapban, csakhogy a szóban forgó utcáknak a neve akkoriban már egészen másként hangzott. Beazonosításuk így nehézségekbe ütközött. Levéltári kutatások alapján Szőllősi 59 utcát nevezett meg: Dobos, Fazekas, Kéményseprős, Malom, Szíjgyártó, Tímár, Püspök stb. Nem véletlen, hogy ezek az utcák mind a jobbára németek lakta városrészben terültek el. A Román városban inkább személyneveket viseltek az utcák: Kercsény, Grigor, Rozsoja. Hasonló volt a helyzet Pernyávában is, amelynek egyenes utcáit a 18. századi betelepítések időszakában osztrák hadmérnökök rajzolták meg. Itt nagyszámú szerb és román ajkú lakosság talált otthonra. Akkoriban Berzakova, Marinkovits, Nedelka néven ismerték meg ezeket az utcákat.Névadóként szabadsághősökAz aradi utcanevekben is fordulópontot jelentett 1848. A pesti forradalom kitörésének hírére a városi tanács késedelem nélkül „átkeresztelt” néhány régi utcát. Az Úri utcából Reform, a Templom utcából Szabad sajtó, A Pesti útból Kossuth utca lett. A szabadságharc idején aztán újabb utcanevek születtek: Asztalos Sándor, Bem, Damjanich, Batthyány.De sokáig se Arad, se más vidéki város nem rendelkezett átfogó utcalajstrommal.A szabadságharc leverése után az első hivatalos utcanév-összeírásokat 1850-ben a magyarországi népszámlálás kapcsán végezték el. A császári bürokrácia elrendelte, hogy a meglévő utcaneveket össze kell írni, a név nélkülieket el kell keresztelni, a nem megfelelőeket meg kell változtatni.Ez utóbbi rendelkezés Aradot fokozott szigorral érintette.Szerencsére mindössze két évtizedig.A Bach-korszak enyhülésével a Maros-völgyi és hegyaljai falvakból folyamatosan benépesülő Pernyáva utcalajstroma e városrész lakosságának foglalkozását tükrözte: Kosár, Csutora, Fejsze, Kapa, Borona, Sarló... A rájuk merőlegesen kiépülő és egyre jobban benépesülő hosszú és egyenes utcák pedig a legegyszerűbbnek tűnő keresztnevekből – Demeter, Illés, György, Mihály és Miklós – ihletődve váltak ismertté. Sokáig Arad leghosszabb utcái közé tartoztak. És persze a Választó utca, amely elhatárolta a belvárost Pernyávától (egy időben Erzsébetváros). Az Aradot gyakran felkereső és a Vadászkürtben Lits Antal hírlapíró társaságában borozgató Krúdy Gyula meg is jegyezte, hogy ilyen kedves, bohókás utcanevekkel másutt nemigen találkozott. A nagy író nemcsak a mezőgazdasági szerszámokat viselő pernyávai nevekre utalt, hanem az olyanokra is, mint a Bárány, Tyúkláb, Három veréb, Őz, Fácán, Fürj, Öt pacsirta, merthogy ezek a régi ártatlan nevek senkinek sem szúrtak szemet és így sokáig megmenekültek a gyakori átkereszteléstől. Hazafiasabb utcaneveket kértekA kiegyezés után kisebb forradalom zajlott le az utcák átkeresztelésében a szabadságharc kimagasló személyiségeiről. A lavinát 1884-ben Ebesfalvy György ügyvéd, városi tanácsos indította el, aki magyarabb és hazafiasabb utcaneveket ajánlott. Javaslatai között szerepelt névadóként Petőfi, Heim Domokos egykori polgármester, Vörösmarty, Kölcsey, Sárossy Gyula, Wesselényi, Attila, Rákóczi, Perényi. A millennium idején már a 13 vértanúra emlékeztető utcák mellett volt Aradon a többi ’48-as hősre – Lenkey János, Ormay-Aufenberg Norbert, Kazinczy Lajos, Török Gábor, Gaál László, Dembinszky Henrik, Csernovics Péter – emlékeztető utca is.Figyelemre méltó, hogy vidéken csupán Győr városában van még mind a 13 aradi vértanú nevét viselő utca.A polgáriasodás csúcséveiben egész 1910-ig igen gyakran kaptak új nevet a régi aradi közterek. Nemcsak a történelem kimagasló magyar személyiségei, hanem írók, költők, a helyi közélet prominens személyiségei, a városhoz fűződő művészek, értelmiségiek is a névadók sorába kerültek: Darányi, Tabajdi, Salacz, Thököly, Weitzer János, Munkácsy stb. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy szinte évente születtek új javaslatok a városi tanácsban. Egy-két kivételtől eltekintve minden alkalommal heves vitát váltottak ki a „jelöltek”. Ezek a javaslatok olykor nem nélkülözték a túlzásokat, ezért sokszor elutasításra találtak. A korabeli lapok rendszeresen beszámoltak a „szűrőn” átjutott, illetve a fennakadt ötletekről. Ilyen élénk disputa eredményeként lett a szerb templomtól a Választó utcáig terjedő Újterem utcából Mikes Kelemen (ma Kogălniceanu) utca, a belvárosi Tehén utcából Arany János (Bolintineanu), bár ez utóbbi sorsa is heves vitában dőlt el. A városatyák egy része úgy találta, hogy sérti a nagy költő emlékét a jámbor kérődzőről elnevezett előd, de aztán mégis megegyeztek abban, hogy a Toldi szerzője, aki Aradon volt 1848-ban egy ideig nemzetőr, megérdemelne egy utcanevet.Az első világháború előtt, 1913-ban készült aradi várostérkép és névlista (a Temes vármegyéhez tartozó Újarad és Mikelaka község nélkül) 228 utcát tüntetett fel. Túlnyomó többsége prominens személyek nevét viselte, de volt egészen hétköznapi neveket, épületeket vagy földrajzi helyet viselő utca is: Iskola, Gizella, Ilona, Lujza, Karolina és Zoltán; Szél, Határ, Hajó és Gyár. Bibliai ihletésű volt a Szent István, Szent János, Szent László, Szent Pál utca, illetve a Szent János és Szent Péter tér. Megjegyzendő, hogy ezek zömében a külvárosban terültek el. A személynevek szokásrendi privilégiuma a belvárosi utcákat illette meg. Nos, ez utóbbi döntést is hosszas, heves vita előzte meg. A román közigazgatás változtatásaiA román hadsereg még jóval Trianon előtt, 1918. május 17-én bevonult Aradra, s részleges konszolidálódása után októberben Romul Veliciu prefektus összeíratta a magyar vonatkozású emléktáblákat, szobrokat és utcaneveket. Trianonig, sőt utána is még egy-két évig a régi utcatáblák a helyükön maradtak, de az új névsor már elkészült cseréjükről. A megfontolás egyszerű volt: a magyar ’48-asok helyére, ott, ahol erre „futotta a névsorból,” román forradalmárok kerülnek. Kiegészítik még a listát az 1877-es függetlenségi háború személyiségeivel, aztán havasalföldi és moldvai uralkodók, unionisták, írók, költők, ortodox püspökök neve kerül fel az utcatáblákra. A sort kiegészítették országos és helyi földrajzi nevekkel, néhány intézmény román elnevezésével. Ekkoriban lett az Andrássy útból Bul. Regina Maria, a Béla térből Ştefan cel Mare, a Boros Béni térből Bul. Regele Ferdinand, a Jókai térből Piaţa Moise Nicoară, a Szabadság térből Piaţa Avram Iancu, az Erzsébet királyné körútból Bul. Regele Carol, a Deák Ferenc utcából Eminescu, a Forray utcából Meţianu stb. A sietségnek tudható be, hogy az új névtáblák mellé se évszám, se egy-két szavas magyarázat nem került arról, hogy ki kicsoda. Ez az adminisztrációs mulasztás súlyos politikai bakinak bizonyult, hiszen az új ország keretei közé került aradi és környékbeli románság zöme alig ismerte nagyjait. Ha Eminescuról vagy Bălcescuról tudott is egyet s mást, tucatszámra akadtak számára teljesen ismeretlen nevek. Ennek olyan hatása volt, hogy jóval később, az ’50-es évek elején nemhogy a környékembeli román gyerekek, de szüleik se tudták, hogy ki volt például Constanţa Hodoş, Banul Mărăcinei, Lae Barna vagy Nicu Filipescu, noha ezekben az utcákban laktak születésük óta. Sőt, mi több, az új városi tanácsban is fel kellett világosítani a döntéshozók többségét egy-egy szóban forgó személy kilétéről, hogy tudja, kire szavaz.Ezzel is magyarázható az, hogy az aradi románság még évtizedek múltán is a hétköznapi beszédben a megszokott régi utcaneveket használta. (A jelenség ma sem ismeretlen nemcsak az idős magyar, hanem a tősgyökeres aradi románok körében.) A postásoknak se volt könnyű dolguk. Több olyan, az 1920-as években kelt levél járt a kezemben, amelyet a Kárpátokon túlról betelepedett román családoknak címeztek, és amelyen sokáig zárójelben vagy anélkül, ott állt a régi elnevezés is, hogy a postásnak megkönnyítse a dolgát.A konszolidáció időszakában aztán több sebtében adott név is revízió alá került. Például a korábbi Tabajdi utca szerepelt 17 Mai, General Grigorescu, majd Ioan Robu néven. (Utóbbi egy ideig a város polgármestere volt). A Batthyány utca is előbb Consistorului, majd Grigore Comşa, utána Episcopiei  lett.( A szocialista évek alatt November 7.)A viszonylag zavaros tulajdonviszonyok miatt azonban egyes régi városrészeket, kerületeket máshova soroltak be, korábban egységes utcákat szétdaraboltak, és így más-más néven jelentek meg. Később ez meglehetős káoszt okozott a telekkönyvezésben, amelynek következményeit még napjainkban is érezni. Főként a restitúciós törvény alkalmazásakor.Mindezek ellenére a túl gyakori változásoktól mentes volt ez a periódus. Egészen 1944. szeptemberéig.Ekkor a magyar és német csapatok dél-erdélyi offenzívája részeként Arad- Hegyalján és a város környékén heves harcok dúltak. Szeptember 12–13-án a magyar csapatok  ideiglenesen elfoglalták Aradot, és két nap alatt visszacserélték a város legnagyobb részén a névtáblákat. Furcsa húzása volt ez a magyar hadvezetésnek, hiszen aligha hihették komolyan, hogy a közös szovjet–román hadsereg lendületes támadását és túlerejét pont a Maros vonalánál meg tudják állítani. A helyi lakosságban ezzel a gesztussal feltételezhetően a tartós ittlét látszatát akarták kelteni. Nyolc nap után azonban a magyar csapatok visszavonultak nyugatra és a rögtönzött utcatáblákat a bevonuló román alakulatok hamar újra átmázolták. A Mikes Kelemen utcából ismét Mihai Kogălniceanu lett, a Petőfiből ismét Unirii, hogy csak két példát említsek.E kérész életű epizód kivételével az utcanevek újabb drasztikus változását a kommunista rendszer konszolidációja sózta a nyakunkba.Marxisták és „moszkoviták” 1948 után a propaganda eszköze lett az utcák, közterek elnevezése is. Királyok és arisztokraták indulásból kiestek az új „keresztapák” kegyeiből. Helyükbe kerültek a munkásmozgalmi harcosok, illegalisták, és a „nagy keleti testvér” vezetőiről elnevezett utcák (Karl Marx, Vasile Roaită, Ştefan Gheorghiu, Ocskó Teréz, Luptei, Meresziev, Szverdlov stb.). És ebben a hosszú időszakban kaptak az utcák a semmitmondó és a régió adottságaitól is távol álló földrajzi neveket (Sinaia, Bîrsei, Moşilor, Minervei, Putnei stb.)Tapasztalataim szerint nemzedékek nőttek fel úgy, hogy halvány gőzük se volt arról, hogy utcájuk névadója ki fia borja. Ha a sziguranca által halálra kínozott textilgyári munkásnőről, Ocskó Terézről netán hallottak is vagy tanulták az iskolában, édeskevesen lehetnek, akik olvasták Borisz Polevoj Egy igaz ember története című ifjúsági regényét, amelynek főhőse a pilóta, Mereszjev, netán ismerték a szovjet történelmet, amelynek híres-hírhedt alakja volt Lenin jobb keze, Szverdlov.Ebben az időszakban fehér hollónak számított egy-egy magyar utcanév. Ezeket is rendszerint hibásan tüntették fel. Így volt Iosef Attila és M. Zsigmond utcánk.Azért ez az időszak se nélkülözte a tisztogatást. 1964 után, mikor némiképp elhidegült a román–szovjet viszony, a keleti testvér jelesei, meg a romániai moszkoviták kikerültek a „pikszisből.”Ebből az időszakból egész kis csúcsot mondhat magáénak az egykori Templom (Weitzer János) utca, amelynek neve volt Brătianu, Frimu, Postăvarul, Miron Constantinescu. Ma: Lucian Blaga.1989 utánA rendszerváltozás után napirendre került minden városi tanácsban az utcanevek a politikailag kompromittált személyektől való megszabadítása. Ugyanakkor a mamut lakónegyedekben is a kaotikus blokkszámozás miatt szükség volt utcanevekre. Ekkor kezdődött el a sokadik változtatás. Ez se ment simán. Mikelakán, a Vlaicun és a kisebb lakótelepeken is számos utcát prominens aradiakról neveztek el. Így kapott utcát az új idők egyik első parlamenti reprezentánsa, Nelu Aristide Dragomir. De az új idők hevében Ion Alexandru költő-szenátor is a belvárosi névadók közé került, akinek édeskevés köze volt Aradhoz. A korán elhunyt Alaszu Pál festő vagy Nicolae Brânzeu karmester is névadó lett.Komoly és jól alátámasztott érvekkel érték el, kemény politikai harcok során az aradi RMDSZ-es tanácsosok, hogy néhány, igazán kiváló, a helyi közösségért és a városért fáradozó, Arad népszerűsítésében jeleskedő helyi személyiségről is utcát nevezzenek el: Szántay Lajos, Salacz Gyula, Heim Domokos, Czigler Antal, Pecsovszky József, Andrényi Károly, Weitzer János. Van Csiky Gergely, Tóth Árpád és Bartók Béla utcánk (sokáig Bella Bartok!)  Mit hoz a jövő?Mindez azonban még messze nem tükrözi a város gazdag kulturális, gazdasági múltját, az aradi magyarság évszázados jelenlétét és tetemes hozzájárulását Arad fejlődéséhez és mai százalékarányát.Jelenleg a városnak közel 850 utcája van. Egy részük elnevezése még most is semmitmondó.Ha emlékműveink egy részét konok, de mindig megalapozott politikai csatározások árán sikerült újraállítani, számos egykori köztéri emléktáblánkból többet templomokban, újabban kettőt köztéren is elhelyezni, az utcanevek terén még nagyon sok az adósságunk. Csupán néhány ötlet, amelynek megfelelő logikai érveléssel a tanácsban esetleg érvényt lehetne szerezni. Elsősorban Aradhoz sok szállal kötődő személyiségekre gondolunk: Munkácsy Mihály festőművész, aki a város díszpolgára is volt (valamikor a liget melletti utca viselte a nevét), Krenner Miklós, a két világháború között Aradon tevékenykedő erdélyi hírű közíró, Boros Béni mérnök, a Körös-völgyi és Arad–Csanád vasútvonalak kezdeményezője és kiépítője (neki is volt tere, méghozzá a főtér felső szakaszán), Bakonyi Kálmán, a Temesvári Műegyetem legendás aradi professzora, a Hendl testvérek, az egyik legnagyobb aradi gépgyár (az esztergapadgyár) nélkülük nem indulhatott volna be annak idején, Cziffra Géza világhírű filmrendező, Jávor Pál filmszínész, Szendrey Mihály, aki több mint 30 évig igazgatta az aradi magyar színházat és az első erdélyi filmprodukciókból is kivette a részét, Kovách Géza történész és még hosszasan sorolhatnám...Évszámaik és foglalkozásuk feltüntetésével nekik is juthatna a kései utódok egy szerény elismeréséből. És növelhetné helyismeretüket, ragaszkodásukat, toleranciájukat.Mennyivel hasznosabb lenne, mint a semmitmondó, és a teljes ötletszegénységre utaló Rahovei, Gorunului, Pelicanului, Porumbiţei, Buciumului elnevezések (Mosócz-Grădişte).Ezekből tucat számra találni Aradon és más romániai városokban.