A süllő horgászatának módszerei (III.)

A süllő horgászatának egyik igen fogós módszere a tapogató-mártogató módszer. Ez, ahogy már előbbi írásomban is említettem, nem fenekezés, hiszen a csalétek állandó mozgásban van. 

De pergetésnek sem tekinthető, mert nem műcsalival, hanem élő hallal horgászunk, azt is csak néhány méterre vetve be, és a csalit lassú emeléssel, süllyesztéssel a folyóvíz áramlását is kihasználva kínáljuk fel a süllőnek. A tapogató-mártogató módszer tehát átmeneti, és inkább folyóvízben használatos.

Ahol örvénylő, limányos vízrészeken felgyorsul a folyás, vagy mélyvíz, ott beválik a tapogató módszer, ehhez folyamodva nemcsak élőhallal, hanem halszelettel is horogra csalhatjuk a sülőt. Sőt ilyen vizeken a jól kivágott halszelet mozgásával néha még az élő halat is felülmúlja. A lényege az, hogy a csalihalat kisebb ólomsúllyal az arra alkalmas szakaszon bevetjük, és megvárjuk, amíg a fenékre ér. Ezt követően a bot lassú emelésével és süllyesztésével, mártogatással a vízfenékről a víz színéig végigtapogatjuk a partoldalt vagy azokat a vízrészeket, ahol süllőt remélünk.

Mártogatással is kétféle felszerelést kell használni aszerint, hogy a kövezések környékén horgászunk-e, vagy vízbe süllyedt tuskók, fák között. Kövezéseknél általában elegendő egy 3-3,5 m hosszú  bot, peremfutó orsóval és 0,25-0,30 mm-es zsinórral. Ha viszont a folyóvízen akár a partról, akár csónakról víz alá süllyedt fák, tuskók között mártogatunk, erősebb felszerelésre van szükség. Legalább 3 m körüli botot és legalább 0,40–0,45-ös zsinórt használjuk. Mártogatáskor a csalihalat csakis az orrnyílásán át tűzzük horogra. Így mozog természetesen, így sérül meg legkevésbé. Mártogatás közben, sajnos, sokszor kell kivetni, és állandóan mozgatni, vezetni kell a kis halat. Ezt azonban a legszívósabb egyedek is csak rövid ideig bírják el.

A süllőzéshez alkalmas nagyságú kis halat nem mindig lehet beszerezni, amellett a mártogatáshoz sok csalihalra van szükség. A gyakorlat bebizonyította, hogy közepesen vagy gyorsabban áramló vízben a halszelettel való mártogatás néha jobban beválik, mint a feltűzéskor még eleven csalihal. Nem mindegy azonban, hogy milyen szelettel próbáljuk horogra csalni a süllőt, és miképpen tűzzük fel a szeletet a horogra. A legjobb halszeletek a 10-15 cm hosszúságú keszegféléből vághatók ki. Közülük a hasi szeletek és a farkrész válik be a legjobban. A hosszúkás hasi szeletek igen hajlékonyak, könnyen lebegnek a vízben. Ezt még fokozza, ha a horgot úgy sikerül a mellúszó tövébe akasztani, hogy a szelet billegés mellett gyenge pergő mozgást is végezzen. Jó a farkrész is, amelyet kissé ferdén célszerű a törzsről levágni. Ha sikerül kissé excentrikusan horogra tűzni, lassú pergő mozgást végez, ami ugyancsak felkelti a süllők kapókedvét. Az oldalszeletek már sokkal tömörebbek, merevebbek, és inkább csak akkor válnak be, ha a süllő kimondottan éhes.

Kádár Tibor