Csütörtökön AIKK–USO Mondeville

Az aradi kosarasok már javában készülnek

2010. január 5. 20:03 (kedd) /

Ahogy az várható volt az Aradi ICIM KK női kosárlabdacsapatának tagjai már vasárnap este elkezdték a felkészülést a francia USO Mondeville elleni csütörtöki Európa-kupa mérkőzésre, amely a kupasorozat legjobb 16 közé jutásának első mérkőzésének számít. 

A francia kosárlabdát a szakértőknek nem kell bemutatni, hiszen mind Európában, mind a világban a legjobbak közé tartozik. Ráadásul a Mondeville 2006-tól 2008-ig három szezont a női Euroligában húzott le, tehát jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.

Mint ismeretes, az aradi együttes még 2009 végén két új szerzeménnyel erősített, a korábban Aradon már bizonyító Sheena Moore irányítóval és a görög szélsővel, Evdokia Stamatival. A másik oldalon sem ültek karba font kézzel, hiszen a WNBA-bajnoki címmel is rendelkező Temeka Johnson (1,60 cm) irányítót szerződtették az Európa-kupa sorozat második szakaszára.

Visszatérve kicsit az aradi erősítésekhez meg kell jegyeznünk, hogy Moore érkezésével a FIBA-listáról lekerült Tarţa Enikő, aki az eddigi Európa-kupa meccseken és a bajnokságban egyaránt, a kapott játéklehetőségekhez képest jó teljesítményt nyújtott, valamint a szenegáli Kine Kane, aki a harmadik tengerentúli játékosa lett volna a csapatnak. Rajtuk kívül a mai nap folyamán még Bucică és Orosz kerülhet ki a FIBA-keretből, Joannisz Diamantakosz vezetőedző és Marcel Urban menedzser utóbbit, Dan Moraru technikai igazgató előbbit tartaná fenn a listán.

Ha Kine Kane listáról való száműzése még érthető, hiszen a kupasorozatban csupán két tengerentúli játékos használható, és Moore, valamint Graham hasznosabb játékosnak számít, Tarţa, Bucică vagy Orosz száműzése meglepő, hiszen Perdei-Mercea és Ionescu (akik a kupasorozat alkalmával kevés lehetőséget kaptak) továbbra is a listán maradt. Igaz, Ionescu, amikor játszik, általában centerként kerül bevetésre, tehát sem Bucică, sem Orosz nem szerepelhetne az ő helyén, bár kosaras kvalitásokban fölötte áll. Azt viszont senki sem vitathatja, hogy Tarţa és Perdei-Mercea közül – szakmai alapon történt szelekció esetén – előbbi érdemelte volna meg a FIBA-listán való fennmaradást. Hírek szerint a szatmári születésű játékosnak nem is annyira a tehetségét, mint inkább a hozzáállását nehezményezik az aradi szakvezetők.

A Mondeville kerete: Touty Gandega (1.69), Caroline Aubert (1,68), Esther Niamke-Moisan (1,63), Marion Pujos (1,86), Fanny Cavallo (1,84), Aija Putnina (1,92, lett), Lenae Williams (1,86, amerikai), Clarisse Costaz (1,71), Yacine Sene (1,81), Pauline Thizy (1,91), Aurélie Bonnan (1,87), Valerija Berezsinszka (1,93, ukrán).

A női kosárlabda Európa-kupa 16 közé jutásért játszandó mérkőzések további párosítása: Lattes Montpellier (francia)–Spartak Noginszk (orosz), Dinamo Moszkva–Sdent Sierre Basket (svájci), Gran Canaria (spanyol)–Jolly JBS Sibenik (horvát), Verseci Hemofarm Stada (szerb)–Zeljeznicar NLB (bosnyák), Győri Seat Lami-Ved–Lemminkainen Klaipeda (litván), SONY Athinaikos (görög)–Medvescak (horvát), Mann Filter Zaragoza (spanyol)–Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum ISK, Nadezsda Orenburg (orosz)–Hatis Jereván (örmény), Kijevi Dynamo-NPU (ukrán)–Energa Torun (lengyel), Dinamo Kurszk (orosz)–Besiktas JK Cola Turka (török), CCC Polkowice (lengyel)–Botas Spor Adana (török), TV Saarlouis Royals (görög)–Dexia Namur (belga), Târgovişte Municipal-MCM–MBK Ruzomberok (szlovák), Ibiza Sport Island (spnayol)–BC Dnipro (ukrán), Dunav Econt Ruse (bolgár)–K. V. Imperial AEL (ciprusi).

Hozzászólások