Az éjszakai amur

A múlt év augusztus végén meghívást kaptam szegedi barátomtól, Antitól egy hetes Tiszai horgászatra.

Megérkezésem napján nem sok jó hírrel fogadott barátom és szomszédja, Laci. Az utóbbi napokban nem nagyon fogtak halat a Tiszán. És ez be is igazolódott, mert két napig próbálkoztunk reggeltől estig, sajnos eredménytelenül. Ez után kaptuk a hírt, hogy a kapási idő a rendkívüli hőség és az apadó víz miatt áttolódott a késő esti, inkább az éjjeli órákra.

Mi is éjfél után mentünk ki a vízpartra, a napok óta beetetett helyeinkre.

Miután bedobáltuk felszereléseinket, beültünk horgászszékeinkbe és vártuk a kapást.

Nem sok idő telt el és Anti felöl óriási csapkodást hallottunk, de már kiáltott is barátunk. Laci azonnal ugrott, lévén fiatalember, én követtem kézilámpámmal a kezemben. Óriási látvány fogadott bennünket, teljesen karikába hajló bot, a 0,40-es zsinór végén ismeretlen erő fodrozta a vizet. Vigyázzunk, szólt Anti, ez jóval nagyobb, mint amit eddig fogtam. De jó lenne megszákolni a végén.

Néhány pillanat múlva a zsinór kezdett fölfelé futni a víz felső rétegei felé, majd egy hatalmas amurtest rajzolódott ki, messze felülmúlva elképzeléseinket. Lassan a hal többet volt a felszínen, mint lent, de még semmi sem volt lefutva. Az már biztosnak látszott, hogy a nagyméretű szák is szűk lesz. Elő kell venni a vágóhorgot, kiáltott Anti. Már Laci kezében volt a szerszám, amikor a fáradnak látszó hal ismét kirohant szinte a víz közepéig. Feladatom szerint lámpámmal igyekeztem követni mozgását, de a fény miatt úgy megvadult, hogy alig lehetett partközelbe csalogatni. Barátom is fáradni látszott, pedig keményfából faragták, igen izmos srác.

Az utolsó része következett a fárasztásnak, mert teljesen partközelbe került a hal. A hatalmas test már oldalára billegve kínálta magát a vágóhorognak, nagysága fantasztikusnak tűnt. Most jött a tragédia! A megakasztás a vágóhoroggal nem úgy sikerült Lacinak, ahogy kellett volna, mivel nem a szájba vagy a kopoltyú alá lett akasztva, hanem a hatalmas amur hasát érte a vágás. Utolsó erejét összeszedve halunk megugrott, kirántva meglepett barátunk kezéből a vágóhorgot, és a nagy test súlya alatt meggyötört zsinór csattanva szakadt el.

Mi csak álltunk, mint három sóbálvány, és csak hosszú percek után tört ki néhány nem éppen dicsérő szó Antiból, a kudarcot valló Laci felé. Szegény fiú teljesen maga alatt volt, de mi is.

Ez lett volna az igazi fogás, mert ekkora hallal se azelőtt, se azóta nem hozott össze engem a sors, de tudomásom szerin barátaimat sem. Tizenkét, tizenhárom kilós amurt már fogtam, szép nyurga pontyokat is a Fehér Körösön, de a királyi példány az óta is várat magára. Ezek a hatalmas torpedók azóta is kísértenek.

Kádár Tibor