Ezért teljesít borzalmasan gyengén az utóbbi években Hamilton

2024. április 3. 17:21 (szerda) /

Lewis közel két és fél éve nem nyert F–1-es futamot és a 2024-es idényt is nagyon gyengén kezdte. Az egykori versenyző, Marc Surer szerint az utóbbi években a hétszeres világbajnok gyengébb autókban ült, és a megváltozott körülményekhez nem tudott alkalmazkodni.

Hamilton az utolsó évét tölti a Mercedesnél, az eddigi három futam alapján elképzelhető, hogy karrierje egyik leggyengébb szezonját hozza majd a 2024-es esztendő.

„Lewis mindig is a legjobb autókban ült. Ez azt jelenti, hogy ha az autó nem azt csinálja, amit ő akar, akkor gondban van. És jelenleg is ezt látjuk" – mondta a svájci pilóta, aki szerint Hamilton csapattársa, G. Russell, valamint a veterán F. Alonso is sokkal jobban képesek alkalmazkodni egy gyengébb autóhoz.

„Lehet, hogy egyszerűen el van kényeztetve. Mindig a legjobb csapatban volt az F–3-ban és az F–2-ben, ami miatt teljesen normális számára, hogy az autó úgy viselkedik, ahogy azt ő akarja. Amikor viszont harcolnia kell az autóval, akkor veszít" – hangzott Surer kemény kritikája, aki azt is elmondta, mire lehet majd képes Hamilton jövőre a Ferrarival.

„Bizonyítani akarja majd a világnak, hogy képes versenyeket nyerni a Ferrarival. Az életkora azonban már ellene szól...”

(Forrás: origo/gphirek)

Hozzászólások