Ujj János

Lelki fájdalom a földi búcsú családtagjainktól, ismerősöktől, barátoktól. 

A legutóbbi szerbiai választásokon az ott élő magyarok példát mutattak összefogásból a Kárpát-medencében élő nemzettársaiknak.

Valaha virágzó községből faluvá degradált településen lakó kedves ismerősöm panaszkodik, hogy a közigazgatási központjuk a szó szorosa értelmében kizsákmányolja az ott lakókat.

Annyi, a koronavírus-járványra vonatkozó információ jut el a közemberhez nap mint nap, hogy azt sem tudja, melyiket fogadja el. Már a csapból is az folyik –állítja a magyar humor.

Változnak az idők, változnak a mesék is. A mi gyermekkorunkban cingár vargalegény hadakozott az óriásokkal, lovagok elrabolt hercegnőket szabadítottak ki a három- vagy hétfejű sárkány karjaiból.

Meghatóan szép, tanulságos küldemény kering a világhálón. Kiváló költőnk, néhai Kányádi Sándor írta valamikor az örök érvényű sorokat.

Nézem az egyik jegyzetemben már említett történelmi dokumentumfilm-összeállításokat sugárzó csatornán a második világháború utolsó hónapjairól szóló részeket.

Mély tiszteletet érzek azok iránt, akik valamilyen formában segítik a sportmozgalmat.

Hónapok óta foglalkoztat ez a téma. Sokadszorra rugaszkodtam neki a megírásának, de néhány mondat után mindig megfeneklettem.

Mi, kelet- és közép-európai idősebbek vagy középkorúak, akik megéltük a szocialistának nevezett társadalom árnyoldalait, nehezen értjük meg, hogy a nyugati országok társadalmában hogyan hódíthat a globalizmus.

Egy 1955-ös rövid filmfelvételt kaptam a minap. Egy amerikai színes bőrű (bocsánat: afroamerikai) öttagú, kifogástalan eleganciájú csoport énekli az akkor divatos Only you slágert.

Végül többé-kevésbé igazságosan végződött az idei román focibajnokság: a bajnoki cím is a megérdemelt kezekbe jutott, a második ligából is két jól szereplő vidéki együttes került fel az élvonalba. Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket, de az egész szezonban lezajlott események arról tanúskodtak, hogy bizony komoly háttérerők tevékenykedtek azért, hogy ne a fent említett végeredmények szülessenek.

Igencsak megharagudhatott a Mindenható Libanonra. Annyi baj sújtotta, sújtja a kis közel-keleti országot az utóbbi évtizedekben, ami egy nagy ország gazdaságát is megrendítené. Gondoljunk itt az Izraellel folytatott nem hivatalos háborúra, a bombázásokra, az éveken keresztül zajló véres polgárháborúra, vagy a mostani bejrúti kikötői szörnyű robbanásra.

Rendszeresen nézem a tekevízióban a történelmi dokumentumfilmek csatornáját. Most, a második világháború befejezésének 75. évfordulója alkalmából a világégés előzményeiről, annak legfontosabb mozzanatairól, a frontokról, a háborús hátországról, a hadiiparról készített összeállításokat. Sok részletre derült már fény, de sok „apróság” csak most kerül a nagyközönség elé. Elgondolkoztató, megfontolásra késztető részletek. Olyanok, amelyeket a győzők hosszú időn keresztül szemérmesen elhallgattak.

Nemhogy az egyetemes, még maga a keresztény világ sem akarja tudomásul venni azt a szomorú tényt, hogy a jelenkorban a Föld legüldözöttebb vallási közössége a kereszténység. Sok-sok ezer, tízezer hívő pusztult el, szenvedett, elüldözték szülőföldjéről csupán azért, mert kereszténynek vallotta magát.