A medve és a tűzoltás

Hogy mi köze a címben jelzett egyik fogalomnak a másikhoz, elég nehéz felfedezni.

Ha azonban mindkettőt egyetlen személyhez kötjük – nevezetesen Tánczos Barnához, az új román kormány környezetvédelmi miniszteréhez –, erősen megközelítettük a problémát.

Az új miniszter ugyanis azt nyilatkozta a Transindexnek, hogy első intézkedése a tűzoltás lesz.

A tűzoltás, szerencsére, képletesen értelmezendő, nem gyulladtak ki Románia erdőségei. Ami azonban, sajnos, tény, hogy a környzetvédelem terén ezernyi a probléma. Nem tegnapról vagy tegnapelőttről: miniszterek és kormányok sora görgeti maga előtt a megoldatlan problémákat. A tüzet kell először oltani, hogy utána építkezni lehessen.

Éppen egy esztendje, a tavalyi év első lapszámában írtam az aradi hulladékgyűjtésről. (Némi meglepetésemre kedves barátom idézte fel a cikket az óesztendő utolsó napjaiban.) Arról szólt, hogy a szelektív hulladékgyűjtés során a lakosság erre irányuló törekvéseit (külön a papír, fém- és műanyag-, háztartási hulladék stb.) a szemétbegyűjtő nemes egyszerűséggel „unzsenír” sutba vágja, s a külön kukákat minden további nélkül a kukásautó gyomrában összeönti.

Jelentem, 2021 legelején: Aradon a helyzet változatlan, legalább is a hulladék zömét szolgáltató tömbháznegyedekben. Lehet, hogy Arad volna az ország legelmaradottabja?

Amikor tehát az új, RMDSZ-es miniszter a hulladékgazdálkodás (háztartási, ipari és veszélyes hulladékok stb.) súlyos problémáit emlegeti, sajnos, nem beszél mellé.

Akkor sem, amikor a biodiverzitás, a vízgazdálkodás, az erdőgazdálkodás hiányosságairól szól.

Vagy amikor az évek óta fennálló medveproblémáról.

Az ország legnagyobb vadon élő (védett) emlősét jó ideje emlegeti a sajtó, főleg annak kapcsán, hogy időről időre feltűnik a hegyes vidékek lakott helyein, falvaiban, városaiban, ahol elméletileg nem volna mit keresnie, és élelem után kajtatva „csinálja az eszét”, néha egy-egy embert is „megcsap” (így mondják a székelyek). Dehogy hibáztatom a kedves mackót, neki is meg kell élnie, bár az ember jelentősen korlátozta természetes életterét. Ott és úgy boldogul, ahol tud, magának és bocsainak meg kell szereznie a mindennapi betevőt.

Hogy a buta, korlátolt ember hogyan viszonyul ehhez, nem a medve gondja.

S akkor jön egy (minden jel szerint felvilágosult, szélesebb látókörű) miniszter, aki azt mondja, ideje lenne rendet teremteni a dolgok között.

A fakitermelésben, erdőgazdálkodásban, például, ahol majd’ három évtizede szabályos rablógazdálkodás folyik. Vágják, nyakló nélkül, a hazai erdőket, engedély nélkül is, többnyire külföldiek zsebébe vándorló búsás haszonnal (de a hazaiak se járnak rosszul), mit sem törődve az egyebekkel.

Kit érdekelne az ország jövője, az ökológiai egyensúly? („Az meg mi a fene”?)

A medveügy csak ráadás.

Nos, az új miniszter szerint szabályozni kellene a dolgot, valami olyan megoldást találni (nem az ő szavai!), hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon.

Az Európai Unió nem tiltja a medvepopuláció szabályozását, mint ahogy az eddigi kormányok elhitetni akarták.

Az embert aligha nem lehet kitelepíteni, visszaszorítani az általa már a medvék rovására elfoglalt területekről. Akkor pedig mi marad?

Az új környzetvédelmi miniszternek a fentebb vázolt két probéma egyikében sem lesz könnyű dolga.

Szoríthatunk, hogy boldoguljon.