Bábok

Ne mondja azt senki nekünk, hogy a Schmitt Pál (lemondott, lemondatott) magyar köztársasági elnök körül kialakult plágium-, erkölcsi és politikai botrány nem a mi bőrünkre is megy, nem érinti a határokon túl élő több milliós magyarságot.

Hiszen az anyaország számunkra talán szentebb, mint a mindig Magyarországon élőknek, a mi nemzeti érzésünk talán mélyebb gyökerű, mint azoké, akiknek természetes, hogy az utcán is mindenki magyarul beszél, eredeti történelmi otthonunk, melytől a történelem viharai fosztottak meg, számunkra talán melegebb, mint azoknak, akik soha sem érezték, hogy másodrendű, másodrangú állampolgároknak tartják őket.

Minket talán jobban bánt, ha valami miatt nem lehet felnézni Magyarországra, ha valami miatt csorbul az anyaország tekintélye Európában és a világon.

De ebben az érzésünkben nem a szűk politikai pártcsatározások, ottani vagy itteni ideológiai és belpolitikai nézetek és viták befolyásolnak, bármilyenek is legyenek politikai szimpátiáink, számunkra nem az a fontos, hogy e sajnálatos események miként fogják befolyásolni a magyarországi erőviszonyokat, mennyire rendíthetik meg az eddigi jobboldali hatalom kétharmados szilárd többségét és befolyásolhatják a következő választások eredményeit.

A Schmitt-ügynek van egy olyan mindenütt és mindenki számára levonható tanulsága is, hogy egyelőre legalábbis, amíg a mi kelet-európai demokráciánk ilyen törékeny és éretlen, ne mártsa a politikába magát az olyan ember, aki tehetségével és eddigi tevékenységével tekintélyt, akár nemzetközit is szerzett magának, mert könnyen besározhatja magát, s olyan se, akinek az életében valamilyen folt található.

Tanulság lehet az is, hogy egy demokráciában, ha az valóban működőképes, semmi sem maradhat véka alá rejtve, a közvélemény tűrőképességének van egy határa, amin a vezetők, még ha államelnöki vagy királyi sérthetetlenséget is élveznek, nem tehetik túl magukat.

Államelnökök, miniszterelnökök, miniszterek sora bukott nagyot az elmúlt évtizedekben is a világon, de persze, csak a demokráciákban, diktátorok ugyanis nem buknak, azok sorsa a népharag általi megbuktatásé.

És ne feledjük: e bukásokban, megbuktatásokban mindenütt a sajtó játszotta és játssza a főszerepet.

Ezért nem szereti sehol se a hatalom, amelynek csak bábokra van szüksége a bársonyszékekben és a toll művelői körében is.