Békét, békét, mindenekelőtt Békét!

Közhelynek számít, annyiszor hallottuk, halljuk életünk folyamán, és mégis, mintha elérhetetlen távolságban lenne. A Világ soha nem élt igazi békében, mindig voltak harcok, háborúskodások, sajnos ez hozzátartozik emberi – rossz – természetünkhöz. Ez a Világ átka!

A huszadik század két borzalmas világháborút és két szörnyű diktatúrát zúdított a világra, az idősebb korosztály még emlékezik, és sokan még ki sem gyógyultak a sebekből. Emberi mércével nem lehet felmérni, emberi filozófiával nem lehet megérteni azt a sok a szenvedést, melyet harcmezőkön, lágerekben, vallatószobákban, millió és millió áldozat átélt a múlt század véres viharában. Mióta az ember gondolkodik, boncolgatja a gonosz, a rossz problémáját, de nem talál magyarázatot. Marad a nagy kérdés; miért? Már az ókori bölcselők igyekeztek megmagyarázni a szenvedés titkát. Marcus Aurelius mondotta: Bele kell törődni a szerencsétlenségbe, melyek  utunkat keresztezik, mert ezek részei egy nagyobb tervnek stb. A keresztény hit igyekszik a szerencsétlenséget Isten akaratával magyarázni: mert Isten, ha ezt megengedi, akkor arra oka van, mely okot a szenvedő nem biztos , hogy   felismeri.

Az átlagember nem filozofál, és sokan nem is vallásosak. Az emberi szenvedést nem lehet, de nem is kell megmagyarázni, hanem meg kell szüntetni, legalábbis a minimumra csökkenteni. Van elég baj, betegség, természeti katasztrófa, balesetek és megannyi nyavalya. Készakarva, rosszakaratból, hatalmi vagy nyerészkedési vágyból, háborúkkal ne kínozzuk az emberiséget.

A hónapok óta tartó ukrán válságról kötetnyi publicisztika, kommentár, hozzászólás, jegyzőkönyv született, de megoldás még nincs, senki nem tudja mi lesz. Az utca embere egész Európában fél. A pár évtizede megalakult Uniót szidjuk, bíráljuk, elégedetlenek vagyunk intézkedéseivel, utáljuk bürokráciáját. De hálásak vagyunk, hogy szabadon mozoghatunk Európában, és boldogak vagyunk, hogy Európa népei végre nem háborúznak egymással. Az ukrán nacionalisták féltik országukat az idegenektől, de miért idegen az, akivel évszázadok óta ugyanazon égbolt alatt éltem? Az ukrajnai orosz kisebbség pedig lázad, mert hiányolja jogait, úgy érzi, hogy másodrangú polgár hazájában. Miért nem lehet ezeket a problémákat békésen rendezni, hiszen Európa népei évszázadok óta, összekeverve élnek egymás mellett? – ez Kelet-Európára különösen érvényes. Legyen teljesen mindegy, hogy mi az ország neve, adjunk minden ott lakó népcsoportnak egyenlő jogot, nyelvi, vallási és kulturális szabadságot, és ha ezt mindenki egyformán megkapja, megszűnnek az etnikai követelések, zavargások. Ehhez, csak jóakarat kellene!

A nagyhatalmi státuszra igényt tartó országok ne használják ki gazdasági, vagy katonai fölényűket, és ne avatkozzanak be minduntalan a kis nemzetek belügyeibe. Az ukrán válságot az Egyesült Államok és Oroszország, az egymás elleni rivalizálásban ütközőpontnak használják, és ebben a vetélkedésben elsősorban Európa húzhatja a rövidebbet.

A NATO fegyverkezik, csapatösszevonások mindkét oldalon, és szünet nélküli szitkozódás. A nyugati médiákban különböző hangú jelentések és érthetetlen dolgok megfogalmazása, melyek ellenkeznek a közgondolkodás hangulatával. Ha egyes – különben tekintélyes – nyugati lapok után történnének a dolgok, már holnap háború volna, ezzel szemben a német, a francia, az angol munkás, értelmiségi, a gondolkodó ember, nem akar háborút. Az idősebbek, mert tudják, mit jelent, a fiatal pedig nem érti, miért kell a másikat bántani, csak azért mert az más, mint én vagyok.

Tény, hogy Amerika az első világháborúból, győztesként és meggazdagodva került ki, és a II. világháború győzelmi sikere az Egyesült Államokat a világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmává emelte. A másik oldalon, a Szovjetunió bukása utáni új Oroszország elvesztette nagyhatalmi szerepét, újra kellett szervezze önmagát. A nagy gazdasági válság, és Kína felemelkedése súlyos sebeket ejtett a világ legnagyobb hatalmán, Amerika már nem a régi. Oroszország viszont erősödik, és világhatalmi pozícióját igyekszik helyreállítani. A két hatalom versengése azonban ne katonai eszközökkel folytatódjon, ezt meg kellene értenie a feleknek. Az orosz elképzelés, egy – az Európai Unióhoz hasonló – „eurázsiai” szervezkedésre nem új gondolat, a húszas évek orosz emigrációjának eszmei, világnézeti elképzelése, egy új Oroszország megteremtéséről. Elsősorban a kommunizmus, másodsorban a nyugati liberális eszmék ellenére született. Hogy mai formájában mi lehet belőle, azt nem tudjuk, ki kell várni. Az amerikai igyekezet viszont a hatalom megtartására mintha ismét katonai síkon mozogna. Két adat: 2013-ban az Egyesült Államok fegyverkezési kiadásai 640 milliárd dollárt tettek ki, ugyanazon év orosz katonai kiadása csak 88 milliárd dollár. A NATO mozgósít, az oroszok egyelőre, csak a Krím félszigetre tették rá kezüket.

  Összegezve: amíg a Világban a mindenkit érintő, nagyon nehezen megoldható problémák sokasodnak,  amíg a szegénység és gazdagság közötti különbség nő, ahelyett, hogy csökkenne, amíg az északi félteke technológiai és így gazdasági főlénye kizsákmányolja a déli részt, addig ne a háborús konfrontáción törjük a fejünket, hanem igyekezzünk Földünket, végre közösen, úgy kormányozni, hogy mind anyagiakban, mind szellemi javakban minden földi halandó, legalább a létminimumot megkaphassa.

  Békét, tehát, mindenekelőtt!

Hollai Hehs Ottó, Németország