Botránykrónika

Nem panaszkodhat a hazai sajtó, még az a része sem, amely főleg a botrányokra szakosodott. A romániai politikai és közélet naponta szolgáltatja a témákat. S ha netán egy napra nem jutna egy botrány, ami ritkán fordul elő, akkor az előzőn még napokig el lehet rágódni.

A hazai tévéadásokat néző, az írott sajtót olvasó polgárnak, nem véletlenül, az a véleménye alakul(t) ki, hogy Romániában szinte semmi más nincs a botrányon kívül: az ország nagy többsége nem is dolgozik (úgy-ahogy, persze), hanem az államfő és a miniszterelnök, a vezető politikai pártok főnökeinek legújabb összemenése, az Alkotmánybíróság „csínytevései”, a parlament rengeteg vitatható döntésével – a legutóbbi ellen több nyugati állam nagykövetsége tiltakozott –, a korrupcióellenes ügyészség stb. akciói, hogy Szalámi és egyéb csillagokról szó se essék.

A nyugati tiltakozásokról csak annyit: előfordulhat, hogy az Egyesült Államoknak nincs igaza a román parlament korrupcióval kapcsolatos döntését illetően (ezt állította miniszterelnökünk). Lehetséges. De a kormányfő esetleges igaza mit sem változtat azon a tényen, hogy az Államoknak ez a meggyőződése. És, ki ne tudná, hogy nem az igazság (hányféle létezik?), hanem a történésekről alkotott vélemény az igazán fontos, hiszen emberek, testületek, államok véleményüktől, meggyőződésüktől függően reagálnak – esetleg rosszul és igazságtalanul. Ez a meggyőződés azonban a valóságos történésekből leszűrt vélemények kvintesszenciája.

Az egyik legújabb esemény egy alkotmánybíró jelölése a testület megüresedett helyére. Az utóbbi hónapokban bizonyos tévéadókon (vajon ki formálja a közvéleményt?) gyakran „szakértőként” szereplő jelölt egy szélsőségesen román nacionalista párt alelnöke volt, amíg a nála is szélsőségesebb elnök ki nem rúgta. Volt „szerencsém” többször hallani rosszindulatú magyarellenes kirohanásait – és talán nem mellesleg antiszemitizmussal is vádolják.

Ennyire gyatra lenne a feddhetetlen életűek kínálata a hazai legfőbb magisztrátus számára, hogy muszáj őt az ország talán (elvileg mindenesetre) legrangosabb döntőbíróságába ajánlani? Vagy a jelölés nem is annyira őt személy szerint, mint inkább a jelölőket minősíti?