Egyrészt, meg másrészt

Miután a Twitter és a Facebook letiltották Donald Trump amerikai elnököt, egy időben lépett fel a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság ellen további három nagy demokrata kötődésű tech cég, az Apple, a Google és az Amazon. Ezen tech cégek az amerikai republikánus körökben népszerű Parler nevű közösségi oldal mobilalkalmazásának a letöltését lehetetlenítették el. A nyílt cenzúra ellen vezető konzervatív politikusok és véleményformálók tiltakoznak. (Origo)

Vérlázító, mondják egyesek; demokráciában élünk, senkinek nincs joga a szólás- és véleményszabadság korlátozására. Különös tekintettel arra, napjainkban, hogy az USA a demokrácia bajnokának (?) számít.

Mások szerint nagyon jól tették, mert hogy jön valaki ahhoz, legyen az bár az Amerikai Egyesült Államok (leköszönő) elnöke, hogy az állam demokratikus rendje ellen izgasson, megkérdőjelezze a választások eredményét saját hatalmának fenntartása érdekében, s a tömegeket arra buzdítsa, hogy az ország talán legdemokratikusabb intézménye, a Kongresszus épületét megtámadják, feldúlják?

Többször leírtam már a nálam ezerszer bölcsebbektől tanult szentenciát, miszerint az igazság legalább kétarcú, egy- és másfelől legalább két (bár olykor több) szemszögből mérhető, értékelhető. Főleg a politika viszonylatában. Noha vannak manapság már nehezen vitatható igazságok; például azt, hogy a (gömbölyű, és nem lapos) Föld a Nap körül kering, csak a legelvetemültebb bunkók vonják kétségbe. Holott jó fél évezrede még elfogadott igazságnak számított.

Az elmúlt napokban az Államok európai és világmérce szerint nem túl hosszú történelmének egyik legnagyobb kihívásával nézhetett szembe fennállásának két és fél évszázada során; olyan még soha nem fordult elő, hogy törvényhozásának házát megtámadták volna.

A történelem egyik legnagyobb terrorista támadását az USA 2001 szeptemberében már átélte.

A 2021 eleji támadás kapcsán ezer kérdés merülhet fel.

A leggyakorlatiasabbak és leghétköznapiabbak: hogyan tudtak behatolni a tüntetők (bárki is szervezte, mozgósította volna őket – vagy csak úgy véletlenszerűen, maguktól mentek?) az állítólag jól megszervezett védelmű Capitoliumba?

Felmerülhet ennek kapcsán a kérdés: vajon a hazai, romániai törvényhozás székhelyét a Népek Házában védi-e valaki, és hogyan egy esetleges hasonló agresszió ellen? Vagy nálunk fel sem tételezik, hogy ilyesmi előfordulhat?

Nincs válaszom, túl kicsi, járatlan, tájékozatlan vagyok hozzá.

Feltételezem viszont: ha a Capitolium védői a törvénytelenül beözönlőkre tüzet nyitnak éles lövedékekkel (erre katonai esküjük, az „objektum megvédése” alighanem felhatalmazta, talán kötelezte volna őket?), ma a mostaninál világméretűbb botrány célpontjaivá válnak. „Ártatlan” emberek gyilkosaivá.

Fentebbi soraimmal semmi mást nem akarok, csupán annyit: gondolkodjunk és mérlegeljünk, ne dőljünk be semmi teóriának az első látásra.

Főleg akkor ne, ha nemzetközi vagy hazai politikáról van szó.