Életremény

Ismét tüntettek, tüntetnek az egészségügyiek. Nem meglepetés, se nem újdonság, hiszen 1990-től errefelé tán nem is volt olyan év, amikor – teljesen jogos – tiltakozásukra ne került volna sor. A most kirobbant elégedetlenség azt mutatja, hogy az eddigi megmozdulások – bármilyen pártállású is volt éppen a hatalom – nem jártak sikerrel.

A bajt tetőzi, hogy a páciensek is egyre elégedetlenebbek. Ha sok ezer orvos, ápoló megtehette, hogy külföldre menjen dolgozni, a betegeknek csak igen csekély része reménykedhet – anyagiak híján – egy határon túli kezelésben. Márpedig itthon sokak számára a gyógyulás szinte reménytelen. Tudok egy hatvanéves, betegnyugdíjas férfiról – a havi járandósága jócskán alatta van a hazai minimálbérnek –, akit kórházba utalása után (nem Aradon, mert itt még nincs mód ilyen operációra) azzal vigasztaltak orvosai: felépül a szívbillentyű-műtét után. Mielőtt azonban örülni tudott volna, hozzátették: úgy 2200 euró árán… De annyit honnan, miből tudna előteremteni? Az ingyenes egészségügyi ellátás régóta mesebeszéd, már a hónap első, de második napján biztosan „elfogyott az alap” a laborvizsgálatra, a kórházba, ha a beteg jót akar, maga viszi a gyógyszert, de ha jártak mostanában ilyen helyeken, tudják.

Pedig fokozatosan nő a lakosság várható élettartama, 2000–2012 között 0,7–1,3 évvel a férfiak, illetve nők esetében – furcsa módon ezt még a válságban lévő egészségügy sem tudja megakadályozni –, ugyanakkor viszont az európai átlagnál jóval alacsonyabb (ugyanez a helyzet a várható élettartammal is) az egészségben, azaz fogyatékosság, krónikus betegségek nélkül eltöltött életévek száma: ez a férfiaknál az élettartam 29, a nőknél 42 százaléka, és 2009 óta csökken. Ha pedig az egészségügyi ellátás hiányos – és az említett, távolról sem elszigetelt példák erre utalnak –, az adatok természetesen csak romolhatnak. Az egészségügyi ellátás javítása, hatékonyságának növelése elképzelhetetlen az anyagi ráfordítás növelése – magyarán: több pénz – nélkül. Ennyi pénzből, mint ma, fogalmaznak egyesek valóságos csoda a hazai egészségügy teljesítménye. 

Az orvosok, ápolók tiltakozás közben azt is követelik, hogy az országos költségvetés 6 százalékát fordítsák az egészségügyre – ez kisebb az EU-s átlagánál, ám jóval nagyobb a jelenlegi hazai aránynál. Annyiból, talán, már valóban lehetne gazdálkodni, és eredményeket elvárni.