Ellentétek és ellentmondások

Az ellen a magyar nyelvben gyakran használt előtag és általában egy cselekvés, vagy egy állapot ellentétére vonatkozik. Pl. ellenkezik, akkor nem azt akarja, vagy ellenség, akkor nem jó barát, és így tovább. 

Ha világunkat ma nagyon röviden, de kifejezőn szeretnénk jellemezni, akkor ezt mondhatnánk: Világunk az ellentétek és az ellentmondások világa. 

 Tudjuk, hogy a világegyetem, elsősorban a természet egységét ellentétes erők határozzák meg, amelyek egymásra hatva alakítják a világot. Ilyen pl. a nappalok és az éjszakák váltakozása, vagy a gravitáció és a felhajtóerő ellentéte, de talán a legfontosabb a két különböző biológiai nem a nőnem és hímnem különbözősége és ellentéte, mert e nélkül nem létezne az emberiség. 

A téma érdekes, izgalmas, de most mást emelnék ki az ellentétek világából, éspedig az emberek, bizonyos csoportok, főleg államok ellentéteit. 

Talán már sok millió évvel ezelőtt a két lábra emelkedett ősember ellentétbe került hasonló sorsú társával, és bár a zsákmány megszerzésében segítettek egymásnak, az elosztásnál már vitába elegyedtek. Ilyen távoli időkből nincsenek bizonyítékaink, de a későbbiekből már megtudhattuk, hogy az ősi, törzsi viszályok napirenden voltak.

Amilyen régi a háborúskodás története, olyan régi ennek a rögeszmének vagy betegségnek a tanulmányozása és magyarázata. A mi civilizációnk nagy görög gondolkozóitól jelenünk jeles lélekbúvárjaiig számos nagy gondolkozó törte és töri a fejét, hogy megtalálja az okozóját az örökös háborúskodásnak, de megoldás nincs. Amíg lándzsánk volt vagy csak gépfegyverünk, még volt remény a túlélésre, de ma más a helyzet, tudomásul kell venni, hogy az atommal nem lehet játszani, a vége az lehet, amit sokan már megjósoltak: elpusztítjuk saját magunkat, az emberiséget.

Mit látunk ma? A nagyhatalmak ellentétei nem csökkennek, inkább fokozódnak. Az Egyesült Államok továbbra is erős pozícióban akar maradni, egy lépést nem tesz hátrafelé. Kína követeli jussát, és Ázsiára minimálisan igényt tart. Oroszország területi nagyságának és hatalmas energiatartalékának birtokában szuperhatalom akar maradni. A „három-test birodalom” – ahogy egyesek ezt nevezik – ideig óráig kézben tarthatja világot, ha az igényeket kölcsönösen kielégítik, de mit szól ehhez a világ többi része, akik kimaradnak a hatalmi osztozkodásból. Mit szól ehhez a nyugati, keresztény civilizáció – egyelőre – még létező bajnoka, Európa, az Államok nélkül is legalább másfél milliárd ember, és mit gondol e felől az iszlám közel kétmilliárd hívője?

Következtetés: az emberiségnek így nincs jövője. A világot békében és együttműködésben csak igazán többpólusúan lehet megtartani, és a pusztulástól megmenteni. A globalizációt lassan le kell állítani, a szuverén nemzetállamok saját érdekeik és döntéseik alapján építsék jövőjüket, a szuperhatalmak szerepe pedig csak a világ közös ügyeinek elrendezésére szorítkozzon.

Ez egyszerű, nem kell hozzá óriási politológiai spekuláció.

Az egészet persze nagyon zavarja az ellentmondásos gondolkodás, amely –sajnos – egész világunkra jellemző. Századunk mindenre kiterjeszkedő médiája már régen nem csupán egy információs csatorna, hanem egy mindent átható komplex rendszer, mindennapjaink szükségszerűsége – nem is vesszük észre, hogy milyen mélyen befolyásolja értékrendünket és gondolkodásunkat. Ennek hátterében nem is lehet csodálkozni, ha döntéseink, és tevékenykedésünk végeredményben telve van ellentmondásokkal. Ha ez viszont nemcsak az egyén szintjén, hanem a társadalmi és politikai döntésekben is felszínre kerül, abból nagy bajok származhatnak.

Nem beszélnék az egész világról, mert úgy érzem, ezt látni, hogy a Kelet még mentes ettől a minden porcikájában ellenmondásos nyugati gondolkodástól, ott még megmaradt valami egy ősi, logikus gondolkodásból. 

Nálunk a békéről beszél mindenki, ugyanakkor a központi politika, a döntéshozók, háborúra készülnek. Ukrajnát Brüsszel már holnap bevenné az Unióba, pedig már nincs is ország, milliók elhagyták hazájukat, a fiatalok nagy része a fronton várja a halált, az otthon maradottak pedig a romokat takarítják. Egy nem létező országot nem könnyű bevenni az Unióba.

És még valami, amit látunk, tudjuk, hogy így van, de nem teszünk ellene semmit. Életünket, már elég régen nem mi irányítjuk, hanem a globális nagytőke, a hatalmas nemzetközi cégek. Ezek nélkül leállna az élet, pedig volt idő, mikor éltünk – nem is rosszul –, de ezek még nem léteztek.

Mivel zárjam írásomat? Talán két tömör gondolattal. Az ellentéteket félre kell tenni, mindenki, egyén, nemzet, nagyhatalom, együttműködésre kell törekedjen. Az ellentmondásokat fel kell ismerni, és saját egyszerű, logikus gondolkodásunkkal – talán ilyen még akad – döntsük el, mi a helyes.