Ez a homok!

Lassan lejár a homok órája – fogyóban a világ egyik legkeresettebb nyersanyaga, olvasom a Computerworld.hu honlapom.

Egy-két nappal ezelőtt valamelyik romániai tévéállomás híradójában hallottam a hírt, amely valamely világfórumról származik. Őszintén szólva megdöbbentett. Azt minden többé-kevésbé tájékozott ember hallotta, tudja, hogy az emberiség, sok évtized óta, roppant pazarlóan bánik a rendelkezésére álló erőforrásokkal, úgy, mintha azok végtelenek, kimeríthetetlenek volnának.

Pedig dehogy.

Az újra nem termelődő mai fontos energiaforrások (szén, kőolaj) belátható időn belül – ha nem is holnap, holnapután – kimerülnek. Erre talán mai tudásunk szerint lenne, elméletileg megoldás: a nap- és szél-, a tengerárakban rejtőző és nagyjából még kihasználatlan és „fenntartható”, újratermelődő energia stb. Meg az olyanok, amelyekkel a mai emberiség éppen csak elméletben, itt-ott már gyakorlatban is kísérletezik. Biztosra vélem, hogy előbb-utóbb sikerrel.

No de mit kezdjünk az olyan életbevágó fontosságú „nyersanyaggal”, mint a víz?

Mi itt, Aradon, kinyitjuk a csapot, s abból jó minőségű, iható víz folyik, mondhatni korlátlanul. (Gyakran úgy is használjuk.) A világ sok vidékén viszont az ivóvíz már most, sőt évek óta óriási probléma, valódi kincs.

No de a homok?

Hát ezt magam sem hittem volna.

Pedig a nálam sokkal okosabbak és tájékozottabbak erről beszélnek.

Gyermekkori emlék: a kisváros egyik fuvarosa egy szekér, a Kraszna folyóból kitermelt homokot visz a megrendelőnek, aki azonban sokallja az árat. A fuvaros sem hagyja magát: „Ez a homok, naccsága, megér húsz lét”.

Évekig szállóige volt a „megér húsz lejt”.

Ma, mondják, fogytán van a homok, amely pedig a legfontosabb, leghasználatosabb építőanyag, a beton egyik fő alkotórésze, s a megnövekedett kereslet folytán egyre szűkösebb erőforrássá válik.

„Soha nem is feltételeznénk, hogy egyszer elfogy, de a tendencia megkezdődött” – állítja az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának (UNEP) klímatudományi tudósa.

A kevésbé tudósok csak fölényesen legyintenek: hagyjuk a dumát, hisz az afrikai Szahara, meg az ázsiai Góbi meg egyebek tele vannak homokkal. Egyfolytában arról papolnak, hogy a Föld elsivatagosodik, a termőzónák homokká válnak...

És van benne valami.

No de, a sors fintora: a sivatagok homokja alkalmatlan az építkezésekben használatos betonba. (Meg hogyan is, mekkora költséggel szállítanák el, ha jó volna is, mondjuk, Amerikába?) Márpedig évente, mondják, világszerte 4,1 milliárd tonna cementet állítanak elő, s minden tonnányihoz tízszer annyi homok kell, hogy betonná váljon. Ez a homokmennyiség, számította ki valaki, elég volna ahhoz, hogy a Föld körül évente egy 27 méter magas és ugyanolyan széles falat építsenek!

Ilyen fal, szerencsére, teljességgel szükségtelen, de tudományos tény, hogy a manapság évente felhasznált homok jelentősen több mint amennyit a természeti erők a természetes mállás következtében előállítani képesek.

A szén, a kőolaj, s ami még ennél is riasztóbb: az édesvíz erősen fogyóban van. Ráadásul most itt a homok is.

Az emberiséget, s főleg annak vezető rétegeit nagyon gyorsan riadóztatni kellene, az eddiginél is sürgősebben, határozottabban.

Nem is annyira a maiak, de gyermekeik, unokáik érdekében.