Forró háború

Forróvá vált a hónapok óta tartó hidegháború/idegháború, Oroszország katonai támadást indított Ukrajna ellen.

Putyinnak elfogyott a türelme, erőből próbálja „megoldani” az ukrán kérdést. Ugyanúgy, ahogy elődjei, Hruscsov és Brezsnyev a magyar, illetve a csehszlovák kérdést.

1956-ban Moszkva nem volt hajlandó elfogadni Magyarország teljes függetlenségét, azaz, hogy saját maga döntsön az ország politikai berendezkedéséről és katonai szövetségeiről. A kommunistaellenes forradalom révén Magyarország ugyanis egyértelműen át akart térni a szocializmus építésének útjáról a demokrácia útjára, s a Varsói Szerződésből is ki szándékozott lépni, ami elfogadhatatlan volt Moszkva számára. 1968-ban Csehszlovákiában mérsékeltebb önállósodási folyamat indult be gőzerővel, az ország ugyan nem szándékozott lemondani a szocializmusról, sem kilépni annak katonai tömbjéből, csupán saját maga akarta eldönteni, hogyan reformálja meg a szocializmust (emberarcú szocializmus). Moszkvának az is sok volt. Akárcsak Magyarországot 12 évvel korábban, Csehszlovákiát is katonai nyerserő bevetésével kényszerítette vissza az egyedüli üdvözítő, természetesen a Kreml által kiszabott útra.

Manapság Ukrajna önállósodása és független külpolitikája bőszítette fel a Kreml urát, Ukrajna került az orosz hadsereg célkeresztjébe. Ugyanolyan okok miatt, mint Magyarország és Csehszlovákia annakidején: Moszkva csupán korlátolt autonómiát hajlandó elfogadni a függetlenség leple alatt. Ukrajnának lehet zászlaja, külföldi képviseletei, saját állami intézményei, vagyis a függetlenség valamennyi jelképe, azok tartalmát azonban Moszkva szabná meg. Amikor Kijev eltökélten elutasította, hogy Moszkva szabja meg, meddig terjedhet az ukrán függetlenség, Putyin a katonai beavatkozást választotta Ukrajna móresre tanítása céljából.

Húzása azonban nem jött be, legalábbis egyelőre. Az első napokban az orosz hadsereg jóformán semmilyen stratégiai célkitűzését sem érte el, egyetlen nagyvárost sem sikerült elfoglalnia, hiába ostromolnak napok óta többet is. Az ukrán hadsereget sem sikerült térdre kényszeríteni, az ukrán állam stratégiai központjait sem sikerült semlegesíteni, az államhatalom sem omlott össze kártyavárként, és Zelenszkij elnök sem menekült el az országból, ahogy az Afganisztánban történt tavaly augusztusban. Az ukrán hadsereg immár keményen harcol a jelentős túlerőben lévő oroszokkal szemben, a katonai egységek nem utasítják el a harcot, s nem is álnak át mindenestől az oroszokhoz, mint 2014-ben a Krím megszállásánál. A lakosság sem tekinti felszabadítónak az oroszokat, még a szolidan orosz nyelvű keleti és déli országrészeken sem. Ukrajna mintegy 44 milliós maradék lakosságából legalább 5 millióan orosz nemzetiségűek, további kb. 15 millióan pedig eloroszosodott ukrán, akiknek orosz az anyanyelve és az ukránt legfeljebb idegen nyelvként ismeri, ha egyáltalán. Putyin ugyanis elvileg ezen két oroszajkú közösség „megvédésére” indította el katonai hadműveletét, akik ellen ugyebár az ukrán nyelvű „fasiszták” népirtást terveztek. Az eloroszosodott ukránok és az orosz nemzetiségűek azonban nem kérnek a nagytestvér „felszabadításából”, ukrán nyelvű „nacionalista” honfitársaikkal együtt életüket kockáztatva, fegyverrel védik meg hazájukat. Putyin agressziója valós nemzetté kovácsolja össze a korábban passzív, széthúzó és identitásában bizonytalan ukrán lakosságot. És Putyin külföldön is hasonló, oroszellenes összefogást ért el katonai beavatkozásával. A korábban széthúzó NATO és EU egységesen lép fel, végre kemény gazdasági és politikai szankciókat vezetett be Oroszország ellen, komoly politikai, gazdasági, technológiai, fegyverkezési segítséget nyújt Ukrajnának, vagyis mindent, amit csak lehet katonák kivételével. Még az oroszok trójai falovának tekintett Németország is egyértelműen Moszkva ellen fordult, megemeli 2%-ra katonai kiadásait, fegyvereket küld Ukrajnának, és felfüggesztette az Északi Áramlat 2 földgázvezetéket.

Putyin villámháborúja (blitzkrieg) kudarcot vallott. A háború azonban korántsem ért véget, hosszú távú, sok áldozatot szedő véres harcok következhetnek. Az oroszok általában ilyen hosszas, véres, felemésztő háborúkban diadalmaskodtak a történelem során, nem gyors csapásokkal. Félő, hogy Putyin erre is hajlandó. Immár kevés veszíteni valója maradt, országa és rendszere elszigetelődött a kemény szankciók súlya alatt.