Huszonegyedike

Nem szokás ilyen hangnemű vezércikket írni, lehet, hogy nem is illendő. De számomra december 21. napja és a rákövetkező 1989-ben életem legemlékezetesebb, legszebb napjai közé tartozik, engedtessék meg a nagyon is személyes hangnem.

24 éve, december közepe táján nem tartózkodtam Aradon, nem hallgattam a Szabad Európát, és egyszerűen kiestem az eseményekből. Hazafelé utazva a szinte üres vagonban hallottam, töredékesen, a valahol Arad közelében felszállt, értelmiséginek látszó nő és férfi suttogott szavait „a temesvári pópáról”. Tőkés nyilatkozatai azelőtt rendszeresen elhangzottak a magyar rádióban és televízióban (töprengtünk is sokan rajta, vajon hogyan kerülhettek ki?), sejtettem tehát, ki a „pópa”. Aradon, a villamosban ismerős kérdezte, ugyancsak suttogta: mit szólok Temesvárhoz? Ahol akkor már lőttek, halottak is voltak.

Bevallom: csak reméltem, de nem hittem igazán, hogy a gyűlölt rendszer megbukik, bár a Zsil-völgyi és brassói események után barátokkal leszögeztük: ez a vég kezdete.

December 21-én kora reggel, 5 után az utcán egy kis, címerétől megfosztott trikolórokat lobogtató csoport ébresztett: a mai román himnuszt énekelték, és időnként azt kiabálták: gyertek velünk! Temesvári forradalmárok az újaradi állomáson szálltak le, és megpróbálták felrázni, maguk mellé állítani Aradot. Dallammal akkor hallottam először, azt hiszem, addig tiltott volt: hogy is lehetett volna arról beszélni, hogy a román halálos álomba merült egy „nagyszerű korban”…

Ma 24 esztendeje Aradon munkások egy csoportja az egykori óraműgyárban abbahagyta a munkát, a temesvári forradalommal szolidarizáló menetet szervezett, a közeli textilgyár, szerszámgépgyár, vagongyár dolgozói közül sokan csatlakoztak, s amikor a menet a városháza – akkoriban a kommunista párt megyei székháza is – elé érkezett, már ezres nagyságrendűre dagadt. És a tömeg nem szaladt meg, amikor eldördült a (levegőbe lőtt) gépfegyversorozat. A forradalom, Temesvár után, Aradon is megkezdődött.

És rövidesen akadt vezér is, egy fiatal színész, aki a tömeg élére állt, és két nap alatt eljátszotta élete legnagyobb, legjelentősebb szerepét.

Még nem tudom, hányan voltak ott, ma reggel, az egykori útvonalat bejáró menetben. De évről évre kevesebben vannak. A nagy többség számára december 21., Aradon is, jelentőség nélküli dátum.