Költségfedezés

Egy hazai felmérés eredményét olvasva bizarr ötletem támad: mi lenne, ha az iskolában – a sok, részben fölösleges tananyag helyett vagy mellett egy olyat vezetnének be, esetleg fakultatíve, amely arra tanítana, hogyan lehet minimális jövedelemből megélni.

Amikor azonban arra gondolok, hogy vajon ki és milyen tanterv alapján oktatná e tárgyat, kútba esik a ragyogó ötlet. „A nemzet napszámosait” ugyan hazai viszonyok között is gyengén fizetik (mint az „állami” egészségügyieket is), de nem élnek mélyszegénységben, amíg van munkájuk. Az utcáról pedig mégsem hozhatnak be az iskolába olyanokat, akik saját bőrükön tapasztalták, hogyan lehet szinte a semmiből megélni. No de jön a mentőötlet: talán a televízióban, ahol a kóborkutya-ügy, a Tőkés-kitüntetés visszavonása, a médiamogul elítélése, a legújabb korrupciós és összeférhetetlenségi ügyek végeérhetetlen szappanoperája mellett – ezeket csak kurta-malacfarknyival lerövidítve – napi tíz percen át a fent pedzett témával foglalkozhatnának. Nemcsak hazai, de világszenzáció lenne, és itthon bizonyára milliók harapnának az adásra. Romániában ugyanis a Provident Financial Románia által megrendelt, a Novel Research által végzett felmérés szerint a megkérdezettek 85 (nyolcvanöt!) százaléka képtelen fizetéséből a költségeit fedezni. Maga a megállapítás nem, az arány azonban újdonság. Igaz, ebben az iszonyatos többségben azok is szerepelnek, akiknek olykor sikerül nulla szaldóval kilábalniuk a hónapból, de azok is – közel 30 százaléknyian –, akik többet költenek jövedelmüknél. Hogy miből, lehet rá tippelni: például úgy, hogy kölcsönt vesznek fel, amibe aztán lassan belerokkannak. Az is kérdés, hogyan tud a polgárok negyede havonta félretenni, ha öthatoduk nem jön ki a fizetésből. Pedig nem boszorkányság: tudunk idős emberekről, akik télen jószerével nem fűtenek, mert arra nem futja, csak legolcsóbb élelmet vásárolnak, a fürdővizet megtartják „leöntésre” – de mindig spórolnak egy kicsit, hogy legyen a temetésre…

A felmérésből kiderül még, hogy 10-ből 7 honfitársunk lelki nyomásnak érzi adósságait – naná, mert örül neki –, az örök optimizmusra utal azonban, hogy jó kétharmaduk szerint sikerül majd kimászniuk a csávából. Hát igen, a bölcsebbek mindig tudták: úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne legyen, és az is szakállas igazság, hogy a remény hal meg utoljára.