Közügy, magánügy

Népszavazást ír ki a magyar kormány a gyermekvédelemről. Mindez a júniusban nagy többséggel elfogadott pedofíliaellenes törvény nyomán kialakult hisztéria miatt. Nyugat-Európában – különösképpen Németországban – döbbenetes méretűvé dagadt a genderideológia terjedésének magyarországi megakadályozása miatti sivalkodás, Brüsszel a jogállamiság állítólagos megsértése címen újabb büntetőeljárást indít Magyarország ellen.

A magyar törvény a gyerekekről szól, nem felnőttekről, a kiskorúak védelmét célozza. A nyugati politikát és sajtót uraló balliberális gépezet mégis a homoszexuálisok jogainak állítólagos „korlátozása” miatt kiált világvégét. Holott a magyar törvény egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy a felnőttek mit művelnek hálószobájuk intimitásában, viszont megtiltja a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítését kiskorúak körében. Vagyis privát szférába tereli azt.

Brüsszel, pontosabban a Nyugat-Európát vaskézzel uraló balliberális szemlélet véleményterror-gépezete hasonló boszorkányüldözést (hivatalosan: jogállamiság védelmi eljárást) indított Lengyelország ellen is, mert több mint száz ottani önkormányzat betiltotta az LMBTQ-propagandát. Vagyis azt, hogy már az óvodás gyerekek lelkét is transzneműségről szóló „mesekönyvekkel” mérgezzék, vagy utcai felvonulásokon balerinaruhába öltözött, tűsarkú cipős, kirúzsozott férfiakkal hirdessék a „szivárvány-büszkeséget”. Az azonos neműekhez vonzódó személyeket ott sem éri semmilyen hátrányos megkülönböztetés, hálószobájuk intimitásában ott is azt csinálnak, amit akarnak, a lengyel önkormányzatok csupán a közszférából a magánszférába terelik az ügyet, ám az is hasonló hisztéria-cunámit okozott Nyugaton, Brüsszel az EU-s pénzcsap lezárását helyezte kilátásba az említett lengyel önkormányzatok uniós pályázataira.

Holott máshol is vannak hasonló jogszabályok, méghozzá régóta. Franciaországban 1905-ben elfogadott, s máig érvényben lévő törvény privátszférába kényszeríti a vallást. Elvileg minden vallást. Az iskolákban tilos a vallási oktatás, közterületen, közintézményekben tilosak a vallási jelképek, még a nyakláncon viselt kereszt vagy Dávid-csillag is. A franciák szerint a vallás mindenkinek magánügye, nem társadalmi közügy, annak ellenére, hogy a vallás bizonyos részei (pl. zarándoklatok, ünnepi szertartások stb.) eleve közösségi jellegűek. Néhány évvel ezelőtt a francia bíróságok ezen törvény alapján rendelték el II. János Pál pápa szobrának eltávolítását, mivel keresztet is tartalmazott, és köztéren állították fel. A bevándorló eredetű, muszlim vallású „újfranciák” viszont fittyet hánynak a törvényre, s a francia állam nemigen tud mit kezdeni ezzel.

Franciaország a vallást tekinti magánügynek, Magyarország és Lengyelország viszont a szexuálitást, bármilyen irányultságú is lenne. Előbbivel Brüsszelnek, a nyugati balliberális politikusoknak és sajtónak az égvilágon semmi baja, sőt még a tengernyi „jogvédő” szervezetnek sem. Magyarország úgy véli, hogy nem lehet kötelező oktatás része a melegekről, transzneműekről, nemet váltó műtétekről és egyéb szexuális preferenciákról való „felvilágosítás” és „érzékenyítés”, leánykori nevén: agymosás. Lengyelország pedig a szivárványos „büszkeséget” küldené magánszférába utcai parádék helyett. Ezek viszont kicsapják a biztosítékot Brüsszelben, rögtön beindul a gépezet, legyen szó Európai Parlamentről, nyugati – természetesen „független és objektív” – sajtóról, vagy emberjogi szervezetekről. Akik maguknak sajátítják ki a jogot, hogy eldöntsék, hogy mi a közügy és mi a magánügy. S úgy általában, hogy mi a „közös európai érték”.

Magyarország kormánya viszont a magyar népre bízza a döntést, bármennyire is sivalkodnak emiatt az amúgy mindig demokráciát féltő nyugati balliberálisok.