Lehallgatás

Pénteken hajnalban az Unió vezetői, több állam- és kormányfő a sajtó elé állt, és kitálalt.

A sors iróniája, hogy az Európa Tanács csütörtökön kezdődött ülésének egyik fő témája a távközlés egységes piacának megteremtése, a digitalizálás – no és a bevándorlás problémája. A második kérdés az első napon föl sem merült; megoldást amúgy is nehéz lesz találni, mert amíg a világ más, unión kívüli, de ahhoz viszonylag közel eső tájain háború, népirtás, szegénység, üldöztetés lesz, legfeljebb katonai erővel lehet a bevándorlásnak gátat szabni. Némely belső ügyekben sem jeleskedett az Unió – lásd a romakérdést, amely számtalan nekiugrás után is ott van, vagy legfeljebb fél bakarasszal előbbre, mint ahonnan elindultak. Volt viszont az első napra egy sokkal égetőbb, épp az állam- és kormányfők találkozójának előestéjén kipattant botrányos ügy. Kiderült ugyanis, hogy az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége a német kancellár, Angela Merkel asszony személyes telefonját is lehallgatta. Ennek kapcsán az érintett váltott néhány keresetlen mondatot az amerikai elnökkel, hogy hát barátok között azért nem illendő, sőt arcátlanság az ilyesmi. Szegény elnök, mit válaszolhatott volna? Hát persze, hogy tagadta az egészet, hogy tudott volna róla, azt pláne – de a franciaországi eset után ki hisz neki, még akkor is, ha történetesen igaza lenne?  

Az Egyesült Államokban (meg persze az európaiakban) napról napra újabb és újabb adatok tanúskodnak az emberek lehallgatásáról. A terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelem ürügyével sok mindent ki lehet magyarázni – de Merkel asszony esetét hogyan? Magyarázat természetesen van: a tengeren túli fiúk egyszerűen kíváncsiak, mit gondol, mit tesz vagy akar tenni a világ legbefolyásosabb asszonya ilyen-amolyan ügyekben. A tudás hatalom, és a megszerzett tudás alkalomadtán, nyíltan vagy sutyiban, kitűnően felhasználható. Egyáltalán nem csodálkoznánk, ha kiderülne: a Merkel-ügy csak a jéghegy csúcsa, s a lehallgatottak listáján az EU befolyásos politikusai is rajta vannak, mint ahogy feltételezik. S ha ők igen, nyilván a diplomáciai testületek, más kormányok, bárki, aki érdekes a Nemzetbiztonsági Ügynökség számára.

Az elítélő európai nyilatkozatok után a német kancellárt és a francia elnököt megbízták az ügy kivizsgálásával. Akárhogy is lesz: az Unió és az Államok közötti megrendült bizalmat nem lesz könnyű helyreállítani.