Már a lakáshirdetéseknek is vannak vámszedői

Ha lopásról, csalásról, átverésről van szó, az emberi leleményesség kiapadhatatlan. Nincs az életnek olyan területe, amelyre ne csaptak volna le a tolvajok, szélhámosok, csalók, mindenféle gazemberek. 

Nincs olyan emberi gyengeség – főként hiszékenység és kapzsiság –, amelyet ne próbáltak volna meg kiaknázni, megcsapolni. Százféle alakot öltve magukra. Hol gázszerelők, hol villanygyári alkalmazottak, hol értékes nyereménnyel, külföldi csomaggal kecsegtető hírnökök, hol nyomorék, beteg gyermekeknek adományt gyűjtő álszentek, hogy csak a leggyakoribbakat, a kedves olvasóinknak sem ismeretlen alakokat említsem.

Az a sztori azonban, amelyet kedves, régi kollégám mondott el – persze nem a sztorizás kedvéért, hanem azzal a céllal, hogy ugyan írjam már meg, figyelmeztessem az embereket, olvasóinkat az újabb csapdára, nehogy beleessenek –, a csalói leleményesség egy újabb példája.

Fiatal házaspár az egyik népszerű adásvételi hirdetéseket közlő lapban hirdette meg szépen rendbe hozott tömbház lakásuk eladását. Nem tolakodtak az érdeklődők, de néhány nappal ezelőtt személyesen jelentkezett egy középkorú, nem túl bizalomgerjesztő arcú férfi. A fiatalok éppen nem voltak otthon, így az illető a szomszéd néninél érdeklődött, majd közölte, hogy másnap ismét eljön. Mert neki komoly szándékai vannak.

A fiatal pár másnap természetesen várta az érdeklődőt, aki meg is érkezett, s rögtön alkudozni kezdett. Hamarosan megegyeztek az árban, a férfi távozott, azzal, hogy most sietnie kell egy halotti torra, de másnap visszajön… Alig telt el néhány perc, a férfi ismét ott állt a lakás ajtajában. Megengednék-e, hogy telefonáljon, mert a mobilja és a pénztárcája is az autóban maradt, azt pedig elkérte valaki… A hosszas telefonbeszélgetés fő témáját a halotti torra való előkészületek képezték, de volt egy, a fiatal párnak szóló beszúrás is: mondják meg a kőműveseknek, szobafestőknek, hogy a jövő héttől ebben a lakásban kell majd dolgozniuk. Sűrű köszönömmel adta vissza a telefont, de mielőtt távozott volna zavart torokköszörülést mímelve a fiatal pár segítségét kérte… Igen kitalálták kedves olvasóink: pénzbeli segítségét. – Említettem, hogy a pénztárcámat otthon (?!) hagytam, szükségem lenne pár lejre… Majd a lakás árához csapjuk…

A fiatalokban már a furcsa telefonbeszélgetés közben felmerült a gyanú, hogy itt valami nincs rendjén, hogy a bőbeszédű pasasnak egyetlen célja van: pénzt kicsalni tőlük. S lám, a gyanú beigazolódott. Így az állítólagos vevő kénytelen volt üres kézzel távozni. Amikor már kívül volt az ajtón, a házaspár nyomban előkapta a mobiltelefont, hogy ellenőrizze a hívott számot...  Ám a készülék képernyőjén semmiféle szám nem jelent meg. A „vevő” egész idő alatt a levegőbe beszélt. Ez is az általa felépített forgatókönyv részét képezte. Csak éppen nem vált be, legalábbis ezúttal nem. A fiatalok nem dőltek be meggyőző dumájának, sőt éppen a rájuk zúdított túl bő szókincs támasztott kételyt bennük. S jól tették, hogy kételkedtek.

De vajon mindenki így tett volna?! Hisz annyi adásvételi hír jelenik meg a lapokban, s annyi a hiszékeny ember.