Méltatlanul

Méltatlanra sikeredtek idén is a ’89-es temesvári népfelkelés és a romániai rendszerváltás évfordulójának kezdeteire való emlékezések.

Ha jól meggondoljuk, huszonkét év óta egyszer sem ünnepelhettünk a történelmi eseményhez méltóan, s emlékezhettünk áldozatainkra, halottainkra, gondolhattunk részvéttel sebesültjeinkre, akik életük kockáztatásával döntötték meg az utcán a kommunizmust.

Az ezekben a napokban folyó állami és pártállami ortodox egyházi rendezvények nem adnak nemzeti ünnephez illendő fényt azoknak az eseményeknek, melyeket akkor karácsonyi forradalomnak neveztünk, melyek hazai és nemzetközi titkait azonban még ma is hét lakattal őrzik, s aligha valószínű, hogy a ma élő nemzedékek megtudják az igazságot.

1990-ben még csodálkoztunk azon, hogy a hazai fő nemzeti ünnepet augusztus huszonharmadikáról miért december elsejére, s miért nem a temesvári népfelkelés kitörésének napjára, vagy akár a Bukarestbe érkezésére tették, ma már tudjuk, hogy ez nem csupán a nemzeti kommunizmus ideológiai túlélését jelentette.

Akkori új-régi vezetőink nem tűrték el, hogy egy román nemzeti ünnep szimbóluma egy magyar református lelkész legyen, s azt sem szerették volna, ha kiderül, hogy a Bukarestben késéssel fellobbant népharag miként degradálódott államcsínnyé, a régi nomenklatúra és szekuritate apparátusának átmentésévé.

Ilyen okok magyarázzák meg, hogy miért nem sikerednek a decemberi ünnepségek.

Meg azok, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy huszonkét évvel ezelőtt nem ilyen lovat akartunk, de az ország népe abban egységes volt, hogy nem akart tovább diktatúrában, kommunizmusban élni.

Szomorú és szégyenletes, hogy még a parlament ünnepi, megemlékező ülésszaka huszonkét év után is skandalumba torkolt.

Szomorú és szégyenletes, hogy olyan kétes értékű személyek ezrei is kaptak forradalmár-bizonyítványt, akik a barikád másik oldalán álltak.

Szomorú és szégyenletes, hogy olyan városokat is hős forradalmi városokká nyilvánítottak, ahova a forradalom szele el sem ért, mint ahogy az is, hogy évről évre egyre nő az úgynevezett olyan forradalmárok száma, akik anyagi előnyöket, életjáradékot kapnak vagy követelnek azért, mert utcára mentek, vagy ezt akár hamisan is, de bizonyítani tudják.