Menedzsment

Privát szférából származó, romániai vagy külföldi vezetők az állami vállalatok élére? Az IMF felvetése alaposan felkavarta a kedélyeket a bukaresti politikában.

Holott a tények alapján aligha lehetne ellenezni. 21 éve az állami vállalatok feneketlen zsákoknak bizonyultak, melyek bődületes nagyságú közpénzt emésztenek fel. Olyan pénzeket, melyeket más területeken – egészségügy, tanügy, infrastruktúra-fejlesztés, kultúra – sokkal hasznosabban lehetne felhasználni.

Bányavállalat, vasút, energetikai ipar, légitársaság, posta stb.: nyereségeset alig találni köztük, veszteségeset viszont annál többet. Mert nem a piaci szempont irányította őket, hanem a politikai klientúra fejősteheneinek bizonyultak. Az állami vállalatoknál szinte minden beszerzés a piaci ár többszörösébe került, sőt, olyanokra is költötték a pénzt, amire semmi szükség nem volt – például a vasút méregdrága búvárfelszerelésekre! S az égbekiáltó pazarlások példáit sokáig lehetne sorolni. Amennyiben 21 év alatt az állami vállalatok ilyen „teljesítményre” voltak csak képesek, nyilvánvaló, hogy változtatni kell a pártpolitikai alapon kinevezett menedzsmenten. Méghozzá sürgősen.

Ahol ez – privatizáció révén – már megtörtént, gyökeres javulást eredményezett. A galaci kohászat nyereségessé vált, nem szív el napi egymillió dollárt az államkasszától, mint korábban, s 1400 kullancscég „tevékenysége” is megszűnt. A bankokat sem fosztják ki többé pártpolitikai összeköttetések révén, mint akkor, amikor állami tulajdonban voltak.

A politikumhoz kötődő köldökzsinór elvágása létfontosságú, nélküle aligha számíthatunk javulásra. Ráadásul az ötlet nem is új, még Romániában sem. 1866-ban külföldi vezetőt hoztak, nem is egy vállalat, hanem az ország élére, a német Károly király személyében. Mondani sem kell, hogy ezáltal példátlan fejlődés következett Románia történetében.

A privát szférából származó, belföldi vagy külföldi vezetők ötlete mégis elutasításra talált az ellenzék részéről, s a kormánypártok sem rajongnak érte. Mert lekapcsolja a politikai klientúrát a húsos fazéktól. S a globalizáció idején ismét feleleveníti a „nem adjuk el országunkat” című szemléletet, amelynek levét 21 év után is isszuk.