Nyilatkozatok

Szimbolikus, mondják némelyek, hogy Romániában a forradalom (sokféleképpen nevezik, az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél) éppen az év legsötétebb napjaiban tört ki – december 21-én ugyanis legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka –, és az előzőekhez képest az első világosabb napon győzött. 

Nos, vagy igen, vagy nem; a szimbolikus egybeesés emlegetése retorikai fogásnak határozottan nem rossz. Rossz viszont, hogy a forradalom 24. esztendejének végén a lakosság véleménye erősen megoszlik az elmúlt majdnem két és fél évtized felől. Fogalmazzunk pontosabban: sokan kiábrándultak a forradalomból. Természetesen nem azok, akiknek jólétet, sőt gazdagságot, magas funkciókat hozott, hanem azoknak, akik nem tudják elfogadni, hogy az ország ma is Európa szegény rokona, akik elégedetlenek a politikai osztály teljesítményével, a korrupcióval stb.

A forradalom előestéjén Bukarestben tüntettek. Nem először, és aligha utoljára. A forradalom egyik jelentős vívmányával, a szólás- és gyülekezési szabadsággal sokan éltek, meg éltek vissza az évek során. A fővárosiak – már ahányan kivonultak – december 21-én este elfogadták az ún. Bukaresti nyilatkozatot, amelyben 10 pontban fogalmazták meg óhajaikat. De elöljáróban leszögezik: 1989 után 24 évvel „a románok akkori álmaival és reményeivel ellentétben van egy erkölcstelen, a polgároktól mind jobban elszakadt politikai osztályunk, amely törvényből falakat emel maga köré, hogy megvédje privilégiumait”. Ezért kell őket arra sarkallni, mondják a nyilatkozat megfogalmazói, hogy egyesek mondjanak le a hatalomról, mások pedig bontsák le a piszkos ügyleteket takaró falakat, és jöjjenek újabb, nem kompromittált emberek.

Jó két évtized alatt megtanulhattuk, hogy nem kell minden nyilatkozatot készpénznek venni, s még kevésbé elfogadni. A szombati megmozdulást mindenesetre beárnyékolta, hogy az Új Köztársaság párt elnökét megszalasztották, amikor gyertyát gyújtott a forradalom áldozatainak Egyetem téri emlékműnél. S jön egy újabb nyilatkozat, miszerint a támadók „Iliescu álforradalmárai, bűnözők, börtöntöltelékek” stb. Na most kinek higgyen a szegény tisztességes ember? A nyilatkozatoknak, a szemének, vagy egyiknek se?

Hogy ki a hibás érte, azon lehetne vitatkozni, de azon aligha, hogy nagyon sokan már senkinek, semmiben nem hisznek. És ez nagyon szomorú mérlege 24 esztendőnek.