Példa

Valószínűleg sokan felfigyeltek arra a derült égből villámcsapásként hatott külpolitikai hírre, hogy lemondott a német államfő.

És nem azért, mert Horst Köhler családja Romániából származott, ezt nem nagyon népszerűsítették eddig sem, különben is a neves német államférfi Lengyelországban született, tehát emlékezni sem tudhatott romániai gyökereire.

A hírt egyszerűen az a tény tette feltűnővé, hogy egy nagyhatalom első embere azért hagyja  el bársonyszékét, mert úgy érzi, hogy nem tisztelik eléggé állami hivatalát.

Illetve azért, mert egy félreértett, vagy félreérthető külpolitikai kijelentést tett egy rádióinterjúban, ami után nemcsak ellenzéki körökből, de saját hívei közül is sokan támadni kezdték.

Hihetetlen példa ez a hazai közélet számára, amelyre talán csak politikusaink nem fognak felfigyelni.

Akik nemcsak egy félreértett vagy félreérthető elszólásért vagy kijelentésért nem mondanának le, de nyilvánvaló napi hazudozásaik után sem, sőt, még arra sem méltatják választóikat, hogy legalább néha elnézést, bocsánatot kérjenek tölük esetleges tévedésükért, nyelvbotlásukért, vagy azért, mert téves intézkedéseket hoztak és azokat próbálták igazolni.

Az elmúlt napokban kezdődött (igaz, félsikeres) sztrájk- és tüntetésmozgalom alkalmából tanúi lehetünk annak, miként nevezik hazugnak, tolvajnak a kormányt, a kormányfőt és államelnököt. A mi hatalmunknak azonban vastag a bőre, nem zavarja a nép kiáltása és jajszava, csökönyösen ragaszkodik így-úgy szerzett privilégiumához.

Nálunk még példa sem volt arra, hogy egy államférfi becsületbeli kötelességének tartsa lemondását abban az esetben, amikor már úgy érzi, hogy tisztsége összeegyeztethetetlen a tisztelettel. A kompromisszumoknak is van határa, ha továbbra is cinkos marad a cinkosok között, nem nézhet választói, az emberek szemébe.

Nálunk, mondják, nincsenek igazi államférfiak.

Németek sincsenek már.

Civil társadalmi erő sincs.