Sepertem eleget?!

Bukdácsolok, csúszkálok a 30-40 centis, csikorgó hóréteggel borított járdán s közben nagyon csúnya gondolatokkal fűszerezett „jókívánságokkal” illetem a ház hanyag lakóit. Ám akkor megy fel igazán a pumpám, amikor az egyik, hozzám hasonlóan bukdácsoló fiatalasszony mérgesen megjegyzi, hogy (szó szerint idézem): jöjjenek a polgármesteri hivataltól és takarítsák ők a havat!

Nem állom meg szó nélkül ezt az újabb keletű, jellegzetesen hazai beszólást: – Megmondaná, hogy mi köze van a polgármesteri hivatalnak a járdák takarításához a magánházak vagy a tömbház-negyedek környékén? Maga szerint nem a lakók kötelessége (lenne) tisztán tartani közvetlen környezetüket, elseperni a havat, akár tetszik, akár nem?!

Mély hallgatás, aztán úgy tűnik, belátta, hogy beszólásával enyhén szólva elvetette a sulykot, illik kiköszörülni a csorbát: – Mielőtt eljöttem, fél órát lapátoltam a havat a házunk előtt, de kezdhetem megint…

Barátságosabb hangulatban folytatjuk a párbeszédet. Kórusban szidjuk a nyakunkba szakadt telet, a nagy havazást, de abban egyetértünk, hogy a kerteknek, földeknek nagy szükségük van a jótékony hótakaróra, legyen az a vidékünkön megszokottnál jóval vastagabb. Megszabadít a fenyegető szárazságtól.

Ez járt az eszemben tegnap reggel is, miközben a szerkesztőségbe igyekeztem a hóba süllyedt, hóförgeteges városon át. No meg az, hogy a polgármesteri hivataloknak, önkormányzatoknak nemcsak itt a megyeszékhelyen, hanem szerte a megyében van is meg lesz is dolga elég, a töméntelen hóval folytatott sziszifuszi küzdelemben. Eddig, a tapasztaltak alapján, ha nem is jelest, de egy jó osztályzatot megérdemelnek.