Sokáig tartott a csoda, de…

Magyar szólásmondás, hogy minden csoda három napot tart. Arra utal, hogy egy bizonyos idő után minden újdonság, minden érdeklődést kiváltó esemény is erodálódik (elkopik), unalmassá válik. A legutóbbi ilyen a vírusjárvány volt, s bizony jócskán meghaladta azt a bizonyos három napot, most immár a harmadik évébe lépett. Ez idő alatt még a csapból is a járvány, s annak következményei ömlöttek.

Sokáig tartott, untuk is. De magam (s velem együtt bizonyosan sok-sok millióan) inkább tovább hallgatnánk az oltakozók számának növekedéséről, az új fertőzöttek számának alakulásáról, a járványügyi intézkedések szigorításáról vagy enyhítéséről szóló híreket. A néhány napja jelentkezett „új csoda”, a háborús hírek helyett. Az oltási központba érkezők, ott oltást kapók, netalán a kórházi ágyon fekvők unalmasnak ítélt képeit most a képernyőn felváltották a dübörgő páncélosok, csapatszállítók, harci repülőgépek. Gránátok, rakéták, bombák robbannak, házak dőlnek romba, gépjárművek égnek szénné, üzemanyag-tartályok fáklyaként lobognak az éjszakában.

És nézzük a határállomásokon kígyózó kilométeres kocsisorokat.  A háború réme elől menekülőket. Sokan csak egy utazótáskába dobálták a legszükségesebbeket, kisgyermekeiket kézen fogták, s elindultak a létbizonytalanságba. Mentik az életüket, mert a rakétáknak, a bombáknak, kilőtt aknáknak nincsen szeme. Nem válogatnak fegyvert viselő katona és a polgári lakos között. Még csak meg sem lehet saccolni, hány ártatlan áldozata van és lesz ennek az oktalan háborúnak. Amely egyaránt bizonyítja a politikusok szavahihetetlenségét, de az ENSZ tehetetlenségét is.

Az egyetemen egy akkori tanárunk kifejtette, hogy a második világháború egyik oka a Nemzetek Ligája egész tevékenységének hatékonytalansága volt. Mert csak tárgyaltak (szövegeltek), de semmit sem tette határozataik végrehajtásáért. A következő generáció ugyanezt fogja megállapítani az Egyesült Nemzetek Szervezetéről is. Lassan nyolc évtizede működik, de egyetlen háborút sem sikerült megakadályoznia. Pedig volt elég.

Tudom, súlyos kijelentés, de mifelénk az ilyen intézményt úgy nevezik, hogy „sóhivatal”. Néhány szervezete, mint a FAO vagy UNESCO még-még tevékenykedik valamiképpen, de az egész intézmény nem tud semmi jelentőset sem felmutatni. A beléjük vetett bizalom a holland békefenntartó kéksisakosok szerbiai (le)szereplésekor egyszer s mindenkorra megbukott. Ha tettek volna, tennének valami számottevőt, akkor most nem a háború jelentené a „csodát” a hírcsatornákon.