Szégyenszázalék?

Egykori gyakorló, amolyan obsitos pedagógusként nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg a tanügyhöz még csak nem is konyító politikusoktól, bizonyos állami fejesektől és az esténként tévénézők elé álló botcsinálta elemzőktől, hogy milyen szakmai és erkölcsi alapon ítélkeznek ilyen könnyelműen egy olyan fontos kérdésben, mint a hazai oktatás és nevelés ügye, amire most éppen az idei érettségi-botrány kínált ürügyet számukra?

A lelátókról, persze, minden nézőnek joga van bekiabálni a pályára, arra is, hogy a bírót, a kapust, a jobbszélsőt, a gyepet, vagy az edzőt szidja, ettől azonban nem lesz szebb és tisztább a játék, gólok sem születnek, s a következő mérkőzés jobb eredményére sem ad reményt.

Az idei botrány, akárcsak a tavalyi, már a kis-érettségin elkezdődött, akkor, amikor még csak a nyolcadikos nebulók vettek részt az úgynevezett nemzeti felmérésben.

Mert nálunk még a vizsgák sem akármilyenek, hanem nemzetiek és egységesek, akárcsak a nemzeti állam.

Ami abból az illúzióból fakad, hogy minden gyermek egy kis román hazafi, aki egész nap a tankönyv mellett csücsül.

S akinek, függetlenül attól, hogy mire van képessége és tehetsége, szüleiknek van-e elegendő pénzük elitiskolára és magántanárokra, villanyáram nélküli tanyán lakik-e, vagy luxusvillában, atomtudós, színész, képzőművész, mérnök, autószerelő akar-e lenni vagy a szép lábait mutogató táncdalénekesnő, esetleg politikus, vagy futballista, ugyanannyit kell tudnia matematikából, irodalomból és egyéb tantárgyakból, mint a többi kis hazafi állampolgár-csemete társának.

Hát kérem, a demokráciában egyenlő jogaink és kötelességeink vannak, de nagy tévedés azt hinni, hogy egyformák is vagyunk, márpedig jelenlegi hazai tanügyünk ezen a téveszmén alapszik.

És azon, hogy pocsékul fizetett pedagógusokkal, korszerűtlen iskolákkal és maradi didaktikai módszerekkel is jobb jövőt lehet építeni.

Meg azon, hogy nem maga a szakma próbálja megreformálni önmagát, hanem hajóskapitányokra, hályogkovács politikusokra és kétes erkölcsű állami funkcionáriusokra bízzák a hamupipőkévé alacsonyított első számú országos prioritást.

Pedig a spanyolviaszt fel sem kellene találni már, régióinkban legalábbis volt már egykoron korszerű, differenciált, magas szintű oktatás.

A szörnyű százalékok sem mondanak semmit, legfeljebb csak a bürokratáknak, hiszen ha abszurd módon  a kormány, az elnöki hivatal, a parlament, vagy csak maga őméltósága a tanügyminiszter úgy akarná, akár olyan könnyű tételeket is adhatnak a jövőben, hogy nulla tudással is érettségi diplomához lehetne jutni.