Tandíj

Mindannyiunkkal megtörténik olykor, hogy ráfizetünk. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy tandíj.

Szeretünk derülátók, és hiszékenyek lenni. És ha nem vagyunk éppen azok, akkor kerül valaki, aki rábír olyan döntés meghozatalára, amitől ódzkodunk.

1989. után megszaporodtak hivatásos, hivatalos vámszedőink.

Egyre többen a pénzünket akarták, akarják, és közben azzal ámítanak, hogy ha rájuk bízzuk, akkor jól fogunk járni.

2001-re engem is meggyőztek, hogy kössek életbiztosítást. Most járt le a tíz év. Itt a mérlegkészítés pillanata.

Évenként igazították az illetékem az inflációhoz, sőt egy az fölötti mértékhez, hogy jobban járjak.

Első évben havi 41, az utolsóban 153 lejt fizettem, ami 14, illetve 36 euróval egyenértékű. Befizetéseim összege végül 11 889 lej lett, ami 3110 euró.

Most, biztosításom lejártakor majd adnak 11 ezer 52 lejt, vagyis 2601 eurót.

Veszteségem akkor is 837 lej, ha minden hónapban a fiókba tettem volna a havi befizetésem, pedig közben még 184 eurónak megfelelő 634 lej hozama is volt a betett pénzemnek.

Ezek szerint tíz év alatt a bank 1471 lejt nyert rajtam, ami 694 eurónak felel meg.

Életbiztosítást tehát többé nem kötök.

Aki köt, az a karvalytőkét hizlalja.

Szomorú, hogy vannak munkahelyek, ahol kötelező az életbiztosítás.

Igen, elmondták, ha elüt a vonat, fölfal egy fenevad vagy agyműtétem lesz, akkor majd sok pénz üti a családom markát. De hát nem haltam meg, és ők is virulnak, az én balekségemnek is köszönhetően.

Nagy István