Törésvonalak

Nehéz lehet Angela Merkel német kancellár élete, az EU leghatalmasabb kormányfője ellentétes nyomások között kénytelen lavírozni.

A gazdasági világválság által majdnem térdre kényszerített dél-európai országok a pénzügyi fegyelem melletti berlini hajthatatlanságot nehezményezik. Több pénzt követelnek és rugalmasabb szabályokat, a folyamatos, s egyre keményebb megszorítások szemmel láthatóan nincsenek ínyükre. Holott a tavasszal – morogva – elfogadott EU-stabilitási paktum tulajdonképpen a német fegyelem uniós szintre való kiterjesztése. Merkel még 2006-ban, jóval a válság kitörése előtt vette rá mind a 16 német szövetségi tartomány kormányait és parlamentjeit, hogy a közkiadások egyensúlyban legyenek a bevételekkel. Németországban zokszó nélkül elfogadták a fegyelmezettséget, az ország azért is áll olyan jól, mert nem nyújtózkodtak túlságosan a közkiadásokkal, sem szövetségi, sem tartományi szinten.

Odahaza viszont éppen ellenkező oldalról jön a nyomás: Merkel saját pártjában, a Keresztény-Demokrata Unióban (CDU) azért morognak ellene, mert nem túl kemény a déli és kelet-európai problémás országokkal szemben. A legutóbbi EU-s csúcson a kancellár elfogadta a spanyol és olasz bankok megmentését a csődtől 100 milliárd euró árán, amit nemcsak pártja, hanem a német lakosság is nehezen nyel le, nem értik miért kell a nyugati adófizetők pénzét a déliek és keletiek felelőtlenségére pazarolni.

Nemcsak a németek sokallják a Dél-Európa megsegítésére költött bődületes összegeket, hanem a skandinávok, osztrákok, belgák és különösképpen a hollandok is. Nemcsak politikai osztályaiknak, hanem milliónyi egyszerű gyalogpolgárnak is egyre telibb a hócipője a déliek élősködésével. Politikailag azonban Berlin mögé bújnak, Merkellel mondatják ki a másoknak kellemetlen dolgokat. A legradikálisabb Hollandia, például, csak akkor szólal meg, ha a németeknél is keményebb álláspontot képvisel, mint például Románia Schengen-csatlakozása, vagy az exjugoszláv országok EU-s csatlakozásának feltételei esetében, különben örvend, hogy nem rá, hanem Berlinre pikkel fél EU. Finnország is csak akkor mondta ki, hogy inkább kilép az euróövezetből, mintsem más országok adósságát fizesse, amikor az olasz és spanyol bankok megsegítése nyomán kételyek merültek fel Berlin keménysége kapcsán.

Aligha könnyű áthidalni a szögesen ellentétes irányzatokat. A törésvonalak egyre nyilvánvalóbbak, a germán nyugat és észak egyre inkább szembekerül a latin déllel. Vagy a törésvonalak inkább a protestáns országok stabilitása, a katolikusok súlyosbodó gondjai és az ortodoxok katasztrofális helyzete (Görögország gazdaságilag, Románia politikailag) között húzódnak?