Trianonról másképpen

Az EU-csatlakozás idején fennen és magabiztosan szavalta mindenki az MDF-től az SZDSZ-en s a határon túli szervezeteken keresztül az MSZP-ig, hogy majd az Unió mindent megold, a határok légiesítése gyógyír Trianonra, a kisebbségi sérelmeinket nem kell nagyon exponálni, fő, hogy Szlovákia és Románia bekerüljön mielőbb az EU-ba, mert ott vár minket a Kánaán. 

S már-már eretneknek, Európa-ellenesnek kiáltották ki Orbán Viktort, aki annyit mert mondani, hogy mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat az előnyök vannak túlsúlyban. Nos, azóta tisztábban látunk, de mi mást tehetünk, igyekszünk az optimumot kihozni a peremfeltételekből, melyek között már Uniós tagságunk is szerepel. Trianon problémáit természetesen nem oldotta meg az Unió, attól, hogy a határ átjárható, attól még ez jelöli ki azt a földrajzi területet, melynek keretén belül a magyar nemzeti közösség ki van szolgáltatva a többségi kulturális elnyomásnak.

Mit lehet mégis tenni ilyen körülmények között? – erről szólt az az előadás, amit Szabó Pál Csaba történész tartott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében hétfőn lezajlott trianoni megemlékezésen.

A Trianon Múzeum igazgatója messziről indított: a bajok egyik forrásaként azt jelölte meg, hogy a magukat nemzeti beállítottságúnak valló konzervatívok is átvették a liberális problémaszemléletet és megoldási sémákat, a liberálisok nyelvezetét és mögöttes értékbázisát. Vagyis a konzervatívok az ellenfél fogalmi készletét próbálják felhasználni a saját problémáik beazonosítására és kibeszélésére.

Szabó Pál Csaba a következőkben foglalta össze a liberalizmus történelemfilozófiáját: a világtörténelem olyan folyamat, melyben a fejlődés szükségszerű, mindig meg kell haladni az éppen adott állapotot, az egyes állapotok determinisztikusan kapcsolódnak össze, vagyis a fejlődés történelmi szükségszerűség, a szakaszolásnak pedig beazonosítható iránya van. (Ez egyébként, tegyük hozzá, mint alapszemlélet, semmiben nem különbözik a kommunista történelemfilozófiától, nem véletlenül mondta Márton Áron, hogy a bolsevizmus és a liberalizmus egyívású ideológia.) A liberalizmus magával hozta a kapitalizmust és a „szabadversenyre” alapuló demokráciát, mely önmagát a történelem betetőzéseként tételezi. Ebben a világban a piac az értékmérő, aminek következményeképpen általános világjelenség a kulturális egyneműsítés, a lefele nivellálás, az értékrelativizmus. Eltűnnek a mindennapi élet biztos eszmei kapaszkodói, kérdőjel alá kerülnek az olyan évezredekig végsőnek tételezett értékek, mint haza, nemzet, Isten, család, kötelesség, felelősség, közösség s egyre nagyobb teret hódít a tisztességes módszerekre rá nem kérdező, csak az eredményt vizsgáló, amorális „winner/loser”, azaz győztes/vesztes szemlélet.

Szabó Pál Csaba szerint a liberális történelemszemlélet paneljei, melyeket a kádári idők marxista történelemoktatása gyártott le, ma is meghatározóak a felnövekvő fiatal generációk tudatában Trianon szükségszerűségével továbbá a magyar felelősséggel kapcsolatban. Konkrét példákkal illusztrálta, hogy mennyire felelőtlen volt az Osztrák Magyar Monarchián belül a politikai elit, nem azért, mert nem biztosított az akkori Európában egyébként példátlanul széles jogkörökön túl még több jogot a nemzetiségeknek (amint azt a liberálisok hirdetik), hanem azért, mert nem volt képes sajátos magyar érdekeket beazonosítani és azokat követni. Nem volt koncepció az országon belüli népességtelepítésre, nem volt koncepció arra, hogy megakadályozzák azt, hogy a nemzetiségek párhuzamos pseudo-állami struktúrákat hozzanak létre, mintegy előkészítve Trianont.

A konkrét cselekvés irányainak vonatkozásában az előadó hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a jelenlegi eseménykövető, szakszervezeti logikára épülő érdekvédelmi paradigma mellett egy másik is megjelenjen, mely offenzivitásra, kezdeményezésre épül, mely a magyar elem lokális növekedését irányozza elő, mely sikerélményt igyekszik biztosítani a közösségnek. Úgy vélte, a hátrányt előnyre lehet fordítani, a magyar nemzet egységes tudatú, egységes nyelvű miközben tekintélyes része ismeri, uralja a szomszédok nyelvét is, ezt kell kiaknázni határon átívelő kulturális, gazdasági kezdeményezésekkel. A meglevő értékeinkre, a több száz éves helyismeretünkre, a nemzet egyveretűségére kell alapozni a jövő megtervezésekor. Úgy vélte, a legkevesebb, ami elvárható, hogy a magyar ne féljen saját nyelvét használni a nyilvánosságban, s akár olyan városokban is, ahol kisebbségben vagyunk, köztéren, üzletekben, hivatalokban magyar köszönéssel kezdeményezzünk beszélgetést, különben lassan az egymást nem ismerő magyar a másikkal a többségiek nyelvén fog beszélni, más részről azért is, mert a magyar jelenlét nekünk magabiztosságot ad, a többségiek előtt pedig tekintélyt biztosít.

Szabó Pál Csaba előadása azért is hatott újszerűen, mert nem a múlt sérelmeivel foglalkozott, hanem azzal, hogy miként lehet a jelen helyzetből kihozni a legtöbbet. Sok hasonlóra lenne szükség.

Borbély Zsolt Attila,