Világégés

Nyolcvan évvel ezelőtt a gonosz ikertestvérei egymás torkának estek: 1941. június 22-én kezdődött el a világtörténelem legvéresebb háborúja, amikor Németország és szövetségesei megtámadták a Szovjetuniót.

Németország Barbarossa-hadműveletnek (unternehmen Barbarossa) nevezte az akkor indított katonai offenzívát, a Szovjetunió pedig nagy honvédelmi háborúnak. Mások viszont egyszerűen nagy szocialista háborúnak tekintik, melyben a nemzeti irányultságú szocializmus megtámadta az internacionalista beállítottságú szocializmust. Hitler rendszere ugyanis a NSDAP (nationalsocialistische deutche arbeiterpartei, azaz nemzeti szocialista német munkáspárt) egyeduralmán alapult, Sztáliné pedig a proletár világforradalmat hirdető kommunista párt diktatúrájára.

Holott nem egészen két évvel korábban, 1939. augusztus 23-án a szocialista gonosz ikertestvérei egyezségre jutottak, megkötötték a hírhedt Ribbentrop–Molotov-paktumot, melynek titkos záradéka befolyási övezetekre osztotta fel Kelet-Európát a két szörny között, ami elgördítette az utolsó akadályokat is a háború kitörése elől.

1939 augusztusában Moszkvában lázas diplomáciai tárgyalások zajlottak – két fronton. Egyrészt a Szovjetunió, illetve Nagy-Britannia és Franciaország között, másrészt a Szovjetunió és Németország között. Jóllehet a tárgyalások szinte párhuzamosan zajlottak (a szovjetek délelőtt a brit–francia párossal, délután pedig a németekkel tárgyaltak), sem a brit–francia kettős, sem a németek nem tudták, hogy Moszkva a másik oldallal is tárgyal. Sőt, egymás ellen hergeli őket, és minden áron háborút igyekszik szítani közöttük.

Sztálin eredeti elképzelése sikerült, Nagy-Britannia és Franciaország valóban háborút üzent Németországnak, miután utóbbi 1939. szeptember elsején lerohanta Lengyelországot. A britek és franciák semmilyen katonai segítséget sem nyújtottak a lengyeleknek, sőt 1940 késő tavaszáig nem is került sor hadműveletekre a nyugati fronton.

1940 májusában azonban a Wehrmacht indított offenzívát nyugaton, és öt héten belül elfoglalta Hollandiát, Belgiumot és Párizst, a francia kormány pedig kapitulációra és együttműködésre kényszerült (Vichy-i rendszer).

Jóllehet Nagy-Britanniát nem sikerült térdre kényszeríteni, az 1940-es nyugati villámháború (blitzkrieg) döbbenetes sikerei felbátorították a németeket. Végül is 1940-ben röpke öt hét alatt elérték azt, amit az első világháború négy éve alatt nem sikerült! A mámoros hangulatban lévő németek arra számítottak, ha a legyőzhetetlennek tekintett Wehrmacht a nyugati nagy ellenségeket öt hét alatt legyűrte, akkor keleten öt hónap alatt (vagyis az orosz tél beköszönte előtt) térdre kényszerítheti a szovjeteket.

Óriási tévedésnek bizonyult, a Szovjetunió állig fel volt fegyverkezve, és szinte kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezett. Sztálin 1928-tól, az ötéves tervek bevezetése óta szinte kizárólag a hadsereg megerősítését célozta, az egész szovjet gazdaságot annak rendelte alá, a kommunista világforradalom megvalósítására. Amúgy a szovjet gazdasági szerkezet végig erre épült, a rendszer annak óriási súlya alatt omlott össze 1989–91-ben.

Hogy miért koncentrálták a szovjetek hadseregük és fegyverzetük nagy részét a német határ közelében június 22-én, és miért nem osztották szét tágabb területen védekezés céljából, az rejtély marad. Jó néhány orosz hadtörténész nem kevesebbet állít, mint hogy Sztálin offenzív hadműveletre készült, és a támadás időpontját július 6-ra tervezte. A németek gyorsabban mozgósítottak, támadásuk készületlenül érte a határ (inkább választóvonal) melletti hatalmas, ámde bevetésre még nem kész szovjet haderőt. A szovjet tankok és harci repülőgépek nagy része üzemanyag és lőszer nélkül használhatatlan maradt, ezek szétosztására a következő napokban került volna sor. Így viszont a Wehrmacht könnyű prédáivá váltak, maguk a németek is meglepődtek, hogy a Barbarossa-hadművelet kezdeti időszakában mennyi szovjet foglyot ejtettek és mekkora hadzsákmányt szereztek, a szovjetek pedig jóformán semmilyen védekezési stratégiával sem rendelkeztek. 1941. szeptember végéig a szovjetek ugyanis elvesztették harci potenciáljuk 85%-t, amit csak jóval később, 1943 elejére tudtak pótolni, a hadipari létesítmények keletre való telepítésével és jelentős amerikai anyagi segítséggel.

A jelentős kezdeti sikerek ellenére a német villámháború kudarccal végződött, a tél beköszönése előtt nem tudták térdre kényszeríteni a hatalmas háttérterületekre menekülő vörös hadsereget. Később pedig közbe szólt az oroszok mindenkori nagy szövetségese, ’Tél’ tábornok.

A néhány hónaposra tervezett háború végül négy évig tartott, és precedens nélküli pusztítást okozott valamennyi harcoló fél számára. A szovjet, német, olasz, magyar, román, horvát stb. ifjúság legszebb fiai tömegesen estek el a keleti pusztaságokon, Európa kivérzett és romokban hevert. A mindkét oldalon csúcsra hergelt ideológiai fanatizmus soha sem okozott ekkora vérengzést. És remélhetőleg soha többé.