Állandó panasz a nagyenyedi polgárok részéről, hogy a vízvezetékek kicserélése miatt, ha eső van, állandóan sárosak az utcák, bizonyos helyeken nem lehet közlekedni. Nemcsak ők vannak ebben a helyzetben, a tegnap egész nap tartó szemerkélő eső miatt, a környékbeli városok és falvak is hasonló problémákkal küszködtek. Ha egy gyors kört járunk Enyedtől Székelykocsárdig, meggyőződhetünk arról, miért van nagy keletje a gumicsizmának. Marosújváron a mellékutcákban még úgy ahogy lehet pipiskedve járni, a kocsárdiak és a miriszlóiak nem mondhatják el ugyanazt magukról. Kikerülni sincs mit, pocsolyából csak sárba lehet lépni. A szóban forgó települések polgármesterei előtt ismeretes a probléma, van ahol nem tudják elkezdeni az utcák lekövezését vagy aszfaltozását, pont a vízbevezetés és a csatornázás miatt.Magyarlapádon a Hajnal utcában fognak aszfaltot önteni, a munkálatok márciusban kezdődnek el a polgármesteri hivatal saját költségvetéséből, míg Kocsárdon Rusu Ioan polgármester szerint a főutat Vajdaszaggel összekötő 5,5 kilométeres szakaszból 3 kilométert már az idén át tudnának adni a forgalomnak, jelenleg a szükséges pénzalapra pályáznak.
2008. február 8. 14:29 (péntek)