Majdnem ráharaptam

Olvastam, hallottam a családtagok állítólagos külföldi balesetéről telefonáló, arról hírt adó, a szülőtől, nagyszülőtől, rokontól pénzt kérő csalókról. Azt hittem, engem ilyen trükkel nem lehet rászedni. Tévedtem.

Amikor a telefonban xy (nem mondta érthetően a nevét) rendőrnyomozóként bemutatkozó, rendkívül udvarias hang arra kért, hogy üljek le, mert rossz hírt kell közölnie, bevallom, megingott magabiztosságom. Megrémültem, sűrűn szedtem a mély lélegzetet. Mert több dolgot is tudott családomról. Csak akkor kezdtem ocsúdni, amikor arra kért, ne szóljak menyemnek a fiam okozta balesetről, amelyben ő is megsérült, ezért kórházban van. Akkor rákérdeztem: hol történt a baleset? Hebegett valamit, mire erélyesen rászóltam: melyik országban? S akkor mondott egy olyan országot, ahova sokan mennek dolgozni, de a fiam nem abban él.

Kissé megnyugodtam, s a krimikből kölcsönzött nyomozói szólásfordulattal mondtam: Rossz válasz! De nyugodtan folytassa, mert már kezd érdekelni a meséje.

Azonnal lecsapta a kagylót.

Nem vagyok átkozódós típus, csak azt kívánom az illetőnek: életében egyszer érezze át, mit jelent aggódni egy életveszélybe került közeli családtagért. Talán okulna belőle.

De az sem biztos!