Lehet-e Istennel különbékét kötni?

 „Békíts ki Magaddal s magammal,

                                          Hiszen Te vagy a Béke.”

(Ady Endre)

Az emberi élet kapcsolatokra épül. Már a teremtés hajnalán elhangzott: „nem jó az embernek egyedül…” Isten az Édenbe, egy csodálatos kertbe helyezte el az embert. Valami mégis hiányzott, amikor Ádám körülnézett az őt körülvevő állatvilágban nem talált olyan teremtményt, amely megmozgatta volna szívét, ezért szerzett néki Isten, hozzá illő társat. Így ketten lettek egésszé. Isten szeretete sugározta be őket, és a Teremtővel való találkozás a szülő–gyermek gondtalan, boldog létezés állapotát biztosította számukra. Ezt a leírhatatlanul boldog kapcsolatot szakította meg a bűn megjelenése. Az ember képtelen volt saját erejéből helyreállítani a hűtlenségét megelőző állapotot, ezért Isten indította el a megmentés üdvtervét Jézus Krisztus által.

Kedves nemzettársaim, Isten az ember megteremtésének a tervébe belefoglalt egy csodálatos, kihagyhatatlan elemet, amit úgy hívunk, hogy SZERETET. Belénk van kódolva, és életünk végéig ott él bennünk a szeretet utáni vágy. Ha valamely háztartási, vagy egyéb munkaeszközt rendeltetésének megfelelően használunk, hosszú ideig működőképes. Az emberi élet is akkor van egyensúlyi állapotban, ha az isteni elgondolásnak megfelelően szeretettel kapcsolódik az őt körülvevő anyagi világhoz, valamint embertársaihoz: így lesz „működőképes” Nos, világunk képe azt mutatja, hogy ez a bizonyos egyensúly erősen megbillent. A helyreállás egyedüli útja: visszatérni az ősforráshoz, a Teremtő Istenhez. Minél több időt töltök Istennel, annál jobban kijövök az emberekkel, környezetemmel. Különben végzetes magányosságba süllyed az ember. A háttérben mindig a bűn van! Még akkor is, ha nem akarjuk ezt elismerni, ha magunk előtt is tagadjuk, mert könnyebb az, ha nem nézünk szembe a valósággal, ha találunk valami olyan magyarázatot, ami ad némi hamis megnyugvást. A bűn viszont nem az elkövetett gonosz cselekedeteknél kezdődik. Amikor gondolataimban elszakadok Istentől, akkor én magam saját döntésem alapján választom a magányosság útját. Egyedül maradhatok az emberi tömegek között, a lakótelepek dzsungelében is, mert elszakadtam a szeretet ősforrásától, Istentől. Így süllyedhet az ember teljes szellemi-lelki békétlenségbe. Isten még ebben a helyzetben sem hagyja magára azt, aki tőle kéri a segítséget. Költői szépséggel fogalmazza meg imádságát Ady Endre: „Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke.”

Dag Hammarskjöld, Nobel-békedíjas ENSZ-főtitkár mondta egyik beszédében: „Nem akkor vagy egyedül, amikor elhagytak az emberek, hanem akkor vagy egyedül, amikor te hagytad el az embereket”. Másik ember nélkül nincsen emberi élet. Isten terve szerint a férfi és a nő szeretetközössége jelenti e földi élet továbbadását. Ha a kapcsolatot megnemesítő szeretet eltűnik, a házas élet kiürül, elveszti szépségét, pusztán csak érzéki, fizikai egymás mellett éléssé alacsonyodik.

Drága magyar testvéreim, a címben feltett kérdésre, csak egy válasz adható: NEM!. Világosan szól erről Isten igéje: „Ha azt mondja valaki, hogy: szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az, mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1 János 4, 20)

Mondhatja valaki, hogy én nem gyűlölöm, csak távolságot tartok. Nos, a tudatos távolságtartás a szeretetnek hiánya, a gyűlölet enyhébb formája. Isten nem azt akarja, hogy egyedül légy, hanem azt, hogy kinyíljon az életed mások felé. Így zárul be a kör: elindul Istentől a szeretet láncolata, majd sok embertársamon keresztül újra Istenhez tér vissza, mert a kapcsolatokat a szeretet ősforrása táplálja. Az Istentől elszakadt ember fokozottan érzi a magányosság súlyát, mert szeretethiányos. Figyelem: a házastárs nélküliség nem azonos a magányossággal, mert Isten jelenléte az ember életében pótolni tud minden hiányt. De a házasfelek között is lehet borzasztó távolság, ahogy fogalmaz Tóth Árpád a Lélektől lélekig című versében: „Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk roppant, jeges űr lakik!”

Hála Istennek, a helyreállás, a visszatérés ajtaja minden ember számára nyitva van: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Titusz 2, 11) Csak tőlünk függ, elfogadjuk-e Istennek Jézus Krisztusban felénk nyújtott megmentő kezét.

Bátkai Sándor