Egy aradi első díj és egy különdíj a Brenyón

Írta:
2014. április 6. 16:27 (vasárnap) /

Március utolsó hétvégéjén a Marosvásárhelyen megszervezett XIII. Brenyó Mihály országos pontszerző matematikaversenyen összesen 36 kisiskolást díjaztak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében szervezett záróünnepségen.

A díjazáson többek között a Napsugár folyóirat, a Népújság napilap, valamint az Erdélyi Magyar Televízió is különdíjakat osztott.

A III. osztályosoknál az Erdély Tv különdíját Diel Eduárd-Márk, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákja kapta, aki Khell Levente tanítványa.

Még egy aradi nyertese van a versenynek, ő a IV. osztályosok közül az első díjat hozta el, nem más, mint Kovács Márk, az Aurel Vlaicu Általános Iskola tanulója, Tari Éva Andrea tanítványa.

A XIII. Brenyó Mihály országos pontszerző matematikaversenyen nem csak a matematikáé volt a főszerep: több kulturális, szórakoztató programon is részt lehetett venni. A verseny után, miközben a tanárok a dolgozatokat javították, a gyerekek ellátogattak a várba, a Kultúrpalotába, a Teleki Tékába, szakköri tevékenységeken vettek részt, meghallgatták Oláh-Gál Róbert matematikus előadását, vagy éppen színházi előadást néztek meg, de voltak, akik dinamikus sportjátékokon vettek részt.

Hozzászólások