1 dolláros kívánság

Mindenki életében eljön egy olyan pillanat, amikor elgondolkodik azon, mit tett az élete során, vagy esetleg mit fog még tenni mielőtt meghal. Elég rosszul hangzik, de nem vicc. Nem kell 100 évesnek lenni, hogy ezt megtegyük. 

Tökéletes példa erre, ami egy új őrület Amerikában: a Bucket List, azaz a Bakancslista (kívánságlista). Mindenkinek van ilyen. Az összes volt, még élő elnöknek, a jelenlegi elnöknek, Barack Obamának, egyszerű pénztárosnak, a fedél nélkülinek, a gyerekeknek, mindenkinek, aki él és mozog. 

Külön cégek specializálódnak arra, hogy korcsoport szerint megvalósítsák álmainkat halálunk előtt. Nos, az álmok megvalósítása 30 fölött kezdődik, mondta ezt Clinton is, a volt amerikai elnök. Gond, egy szál se, el kellett kezdenem nekem is. Miért pont én maradnék ki belőle. Úgy gondoltam, megcsinálom az én kis 25 pontos “megnemhalokezeknélkül” listácskámat, hadd érezzem azt, hogy törődöm egy kicsit magammal.

Tehát, a dolgunk a következő: papírt, ceruzát előkapni, és már lehet is álmodozni. Egy szabály van csak, nem szabad azt mondanunk, vagy arra gondolnunk, hogy, „Erre nincs pénzem!”  Minden álmot fel lehet írni, amit egy cég meg is tud valósítani.  Vannak ugyanis, akik erre szakosodtak. Igen, olyat is… Ez a lista nem olyan kívánságlista, hogy „Megnyerem a lottót!”, vagy „Nagy házat akarok reggelre!” vagy „A szomszéd kutyája ne ugasson annyit!”. Nem! Szépen el kell gondolkodni rajta, mi több be kell tartani a szabályokat, különben nem ér semmit az egész. Kerek 2 hónapunk van arra, hogy átgondoljuk az életünket, osszunk, szorozzunk. Én nem tudom ki, hogy van vele, de nekem nagyon össze kellett szednem magam, hogy ennyi pontban megfeleljek. Ugyebár egészséget, pénzt, férjet nem kívánhatok. Átnéztem híres emberek listáját, hátha megvilágosodom. Rájöttem, hogy bizony egyik sem akar világbékét, tiszta vizet a szomáliaiaknak, mindegyik szinte egyszerű, normális élményt akar magának. Mármint ha az normális, hogy úgy ugrik ki a repülőből ejtőernyővel, hogy csak az utolsó 30 másodpercben nyitja ki az ernyőt.  Mindenesetre ez nem az az ötlet, amit átvennék.         

Egyesek, meglepő módon, az alábbiakat szeretnék megvalósítani haláluk előtt: szappanoperában akarnak szerepelni, megtanulni saját kezűleg autót építeni, körbehajózni a Földet. De van olyan, aki csak tanító akar lenni.  És itt jön be a cégek leleményessége: ha valaki szappanoperát akar, hát szerepeljen abban. Felállítanak tökéletes díszletmásolatokat a kívánt sorozathoz, mi több előhalásznak színész dublőröket a tökéletes alakításhoz. Mindezt dvd-re veszik félprofi operatőrökkel, és már kész is a produkció. Vagy nézzük akár az autóépítést. Interneten rendelhetők szépen dobozba csomagolt autók, mindennel felszerelve, amit házhoz is szállítanak. Tehát, már nemcsak ágyat és szekrényt szerelhetünk össze a sufniban, hanem Apa autót is varázsolhat. Hát nem remek ötlet?

Amikor a 2 hónapos álmodozó korszakunkat lezárjuk (ennyi volt ingyen), jönnek a hozzáértők, osztanak, szoroznak, csak azért, hogy nekünk jó legyen. Bankok hada áll mögöttük kölcsönöket kínálva, az álmok megvalósítására. Fedezet: a HÁZ. Ami szinte minden embernél egyenlő az élete munkájával.  Okosan gondolkodnak, mivel a lista teljes megvalósítására kell felvenni a kölcsönt, nem lehet félúton megállni, ugyanis az csak „fél álom”.  Abból még fel lehet ébredni. És ha már az ember mondjuk röpke ötezer és negyvenezer dollár körül terheli meg a házát, mindent akar, csak felébredni nem.

Ellenben, ha ezek után még mindig nincs ötletünk, mi az, ami nélkül nem akarunk meghalni, hát itt van egy pár ötlet: Clinton maratonit akar futni, Kilimandzsárót megmászni, és az unokáit is látni akarja halála előtt (a volt elnök ugyanis nagyon beteg). Egyik híres politikus például a Mikulással akar találkozni az Északi sarkon, valamint kizárólag csak disznó szavakat szeretne használni egyik kampányában. De vannak olyanok is, akik dalt szeretnének írni, vízen járni, Orient Expresszen utazni, artisták szeretnének lenni, vagy egyszerre két helyen…

Aminek viszont mindenképp utána szerettem volna nézni, az az egyetemisták bakancslistájának egyik pontja.

A világ nagy részén júniusban kezdődik a szünidő. Van, akinek ez két tanulmányi év közti pihenés, van, akinek felnőtt korának kezdete, és van olyan, akinek ez a nyár az élete végét jelenti.

Az egyetemisták és a 30-as fiatalok nagy része adrenalin nélkül élni sem tud. Ital, kábítószer, buli (a sorrend változhat, a hatás soha), amit reggel követnek a kávé és az energiaitalok, magas nikotintartalmú cigaretták, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy estig kibírják a következő „élményig”.

Óriási népszerűségnek örvend a fiatalok körében Laos dzsungelében Vang Vieng falva. Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országának eme faluja régen gazdálkodó falu volt, ami mára a legmenőbb drog-, alkoholtanyává fejlődte ki magát. Amerika minden részéről özönlenek oda a diákok és a turisták.  Évente 170 000–190 000 turista látogatja a falut, ellenben nem mindenki tér haza onnan. Rendszerint 27-35 turista hal meg túladagolásban, alkoholmérgezésben vagy balesetben. És ez csak a halálok száma. Minden turista legalább egy karcolással utazik haza, de van olyan, akik a kontrol nélküli esésektől arcán a bőrt csontig lehorzsolja – legalábbis ezt nyilatkozta az egyik helyi kórház orvosa.

Ellenben, aki egész évben azt a célt látja maga előtt, hogy így akarja eltölteni a szünidejét, annak csak az odautazás költsége az, ami esetleg megterhelő lehet. A célállomásra érve az olcsó szállás és züllés Mekkáját élheti meg. A fantasztikus dzsungel, a folyó, a véget nem érő habos felhő látványa még józan állapotban is mámorító. Az éttermekben „boldog” pizzákat szolgálnak fel, „mágikus” turmixokkal, amelyekben ópium, marihuána és csodagomba az extra, ingyenes adalék. 

Amerikában a szállás egy napra (kisvárosokat említenék itt, nem luxus szállodát) 45-80 dollár között mozog, míg a bárokban kb. 3 dollár egy sör, 4 dollár egy ujjnyi whisky, rum vagy tequila. A viszonyítás végett említeném meg a kisfalu bárjának árlistáját: egy teljes, 8 szeletes „boldog” pizza 2 dollár, míg a helyi whisky ára 1 dollár. De!!! A whiskyt  nem pohárban mérik, hanem játék homokozó vödörben. Ennyi egy adag, egy embernek, 1 dollárért. Felmérések szerint egy személy kb. 6 vödröt vesz naponta. Ha belegondolok abba, hogy illuminált állapotban ennek akár a felét kilötyköli, még így sem tudom elképzelni, hogyan tudja ezt a mennyiséget feldolgozni a szervezete. Tehát szállással, „teljes ellátással” a kéthetes turnus ára 300-400 dollár körül mozog, attól függ, kinek milyen extra igénye van. Hiszen ez is lehet valaki bakancslistájának egyik extrém pontja...

De a turistákat nem riasztja vissza a halál gondolata, sőt! Az a hír járja, hogy aki komolyabb sérülés és halál nélkül ússza meg az ottlétet, az egy magasabb entitás által kiválasztott lény, és jövőre ismét visszatérhet.  Utolsó estén viszont mindenki kívánhat még egyet, ami rendszerint még egy vödör whisky!  És 14 esetben az utolsó elköltött 1 dollár, maga a halál!