A könyvek sorsa

Baráti körben gyakori beszédtéma könyveink sorsa. Egy életen át gyűjtöttük,  érdeklődéssel olvastuk, lapozgattuk őket. Ismereteink javát belőlük merítettük.

Ma csak egy nagyon vékony „rétegnek” jelentik az ismeretszerzés, a szépirodalom nyújtotta örömök forrását.

A fiatalok többségét más érdekli. Az iskolai irodalomórák anyagát a világhálóról töltik le. A könyvvásárlás már nem trendi. Minek? Ott van a tablet, az okos telefon. Kis helyen elfér, mindig kéznél van, és nem kell tárolásához külön bútor.

Mi lesz a könyvek sorsa tíz, húsz, harminc év múlva?

Orczy Lőrinc, Vásárhelyi János, Forray András, Krispin József, Fábián Gábor, Czárán Gyula, Atzél Péter nyugodt szívvel hunyhatta le a szemét, mert még életükben rendelkeztek tékájuk utódlásáról. A kereskedő Bettelheim fivérek vagy Kerpel Izsó országos hírű magánkönyvtárát se herdálták el az utódok.

Manapság már a méltó befogadó megtalálása se egyszerű.

„Ráhagynám a megyei könyvtárra. Már tapogatóztam is ez irányban. Azzal utasítottak el, hogy pillanatnyilag nincs tárolási kapacitásuk, és a kilátások se bíztatóak” – mondja értékes magánkönyvtárral rendelkező kollegám. Egyetemi tanár barátom már egy-két éve felajánlotta tékájának javát egykori iskolájának, csak azt kérte, gondoskodjanak szállító kapacitásról. Azóta is erre vár…

Az aradi könyvkereskedéseknek aligha volt még ilyen rossz időszakuk: sorra profilt váltanak, vagy csődbe mennek. A lemenő ágban lévő helyi könyvpiacon pár éve nagy ígéretként megjelenő Alexandria ma már inkább papír- és játékkereskedés. Kirakatában immár csak a „kötelező” olvasmányként megjelölt Sadoveanu, a Balta (Baltagul) kisregény látható. A Slavici  könyvesbolt hetek óta zárva. Kirakata plakátokkal beragasztva. Ha itt is csődveszély fenyeget, Arad legrégibb, legpatinásabb könyvkereskedésének ajtajára kerülhet lakat. Az Alecsandri utca elején az egykori Fórum kiállító teremben valaki egy olyan könyvesbolttal próbálkozott, ahol az érdeklődő nemcsak belelapozhat az őt érdeklő olvasmányba, hanem le is ülhet, akár egy kávét, üdítőt is elfogyaszthat, miközben kedvenc időtöltésének hódol.

Naponta arra járok, és egyre szomorúbban…

Igen, más is felfigyelt az olvasás iránti érdeklődés alkonyára. A megyei könyvtár lépett is ez irányban. A könyvek hazatérnek címmel indított nemrég akciót. Bárki ingyen elviheti az őt érdeklő kötetet az előcsarnokban elhelyezett asztalról. Ezekből több példánnyal rendelkezik az intézmény. Akinek otthon fölös egy kötet, elhozza és leteszi az asztalra, hátha akad valaki, akit megörvendeztet gesztusával. Merthogy, aki a könyvtárba jár, az maga is könyvbarát. Sokszor napokig ott látom ugyanezt az olvasmányt.

Aradi sajátosság? Országos tünet? 

Sajnos, nem. Egy világjelenség helyi lecsapódásáról van szó. Olvasom, hogy Prágában az immár fölöslegessé vált telefonfülkékben rendeznek be mozgó könyvtárakat. Rövid, frappáns olvasmányokból válogathat a betérő. Egyrészt hasznosan eltölti az esetleges várakozási idejét, ugyanakkor talán kedvet kap egy-egy kötet megvásárlására.

Régen a tehetős emberek, ha nem önmagukért, akkor legalább a „világ szeméért” könyvtárszobát tartottak. Rendszeresen vásároltak, és többnyire el is olvasták az irodalmi újdonságokat. Ez hozzátartozott a társadalmi státuszukhoz. Szobáik falát márkás festmények díszítették. A mai újgazdagok java autóra, bútorra, elektronikára, hétvégi házra költ. Könyvespolcra nem tartanak igényt, a szobák falai pedig ijesztően csupaszok. Egyikük, szerény javaslatom hallatán, méltatlankodva meg is jegyezte. Ugyan, csak nem fogok e szépre festett falakba szegeket verni?!

Hogyan, merre XXI. század?