A nők és a világjárvány

Kéttucatnyi kolozsvári nő a nemzetközi nőnapon ragadta meg az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet a világjárvány okozta, a nőket aránytalanul érintő társadalmi-gazdasági válságra. Szerintük ugyanis az utóbbi évben megnövekedett a szexuális és családon belüli erőszak eseteinek a száma, ugyanakkor nehézkessé vált a szociális és az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, mindezek mellett a háztartási és gondozási munkák teljesen leterhelték a nőket az iskolák és óvodák bezárása közepette. Magyarán a nők eddigi nehéz életét (némelyikük a család mellett több munkahelyen is dolgozik) még jobban megnehezítette a sok szigorú intézkedés, amelyet az ország honatyái mindenféle előzetes felmérés nélkül hoztak meg, természetesen figyelmen kívül hagyva a következményeket.

A kolozsvári nők arra is felhívták a figyelmet, hogy a világjárvány következtében a munkanélküliség növekedése elsősorban a nőket érintette: míg a munkanélküliség a férfiak körében négy százalékkal csökkent, a nők esetében hét százalékkal nőtt, ráadásul az elbocsátottak kétharmada nő volt, de azt is nehezményezték, hogy a nők nem kapják meg az elvégzett munkájuknak megfelelő bérezést.

A tüntetők számos követelést fogalmaztak meg, többek közt kérték a minimálbér megemelését nettó havi háromezer lejre a kiszolgáltatott csoportok szegénységének csökkentése érdekében. Ugyanakkor az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozó nők korrekt megfizetését, az egyedülálló anyák kiegészítő támogatását a járvány idején.

Egy USR-es politikus három évvel ezelőtti kijelentése cseng a fülemben, aki azt írta ki anno a Facebook-oldalára: minden nő arra termett, hogy feleség és anya legyen, és csupán a frusztráltságukat akarják leplezni a karrierjükkel. Persze, akkor a saját pártja is elhatárolódott a kijelentésétől, mert a politikusoknak őrizniük kell a látszatot, a nyilvánosság előtt tiszteletben kell tartaniuk, hogy egyenlők vagyunk, ha a gyakorlatban ez nem is nyilvánul meg. Évek, évtizedek óta beszélünk esélyegyenlőségről, de valahogy úgy érzem, sosem leszünk egyenlők. Míg a nők végzik el a konkrét munka jórészét, a megbecsülés messze elmarad.

A nők mai napig számos országban elnyomás alatt vannak, s ha nem is fenyegeti őket közvetlen veszély, családon belüli erőszak stb., a társadalmi működésből fakadó hátrányok érhetik őket, például alacsonyabb fizetést kapnak ugyanazért a munkáért, mint férfitársaik, vagy ritkábban választják őket vezetőnek.

Kamala Harris amerikai alelnök nőnapi üdvözletében elismerte: „A világ a nők számára még mindig nem úgy működik, ahogy kellene”. Ő is arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány felerősítette a társadalmi egyenlőtlenségeket, a rasszizmust és a nők elleni erőszakot. A nemek közötti egyenlőség eléréséhez a legfontosabb, hogy a nők biztonságban érezhessék magukat a társadalom minden területén. Ehhez egyenlő esélyeket kell nekik biztosítani a munkahelyeken és meg kell számukra teremteni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt. Ez nem jótékonysági cselekedet.