A végső bukás felé?

A jelenlegi politikai és társadalmi helyzet itt Európában már annyira feszült, zavaros, és sajnos már lassan teljesen reménytelennek tűnő, hogy csak a vakok és a struccpolitikát folytatók nem látják, nem hiszik, hogy civilizációnk, de elsősorban keresztény kultúránk végső veszélyben van. Már hiába fújnak egyesek riadót, mások már a vészharangot kongatják, semmi nem használ: Európában politikusaink többsége mintha süket volna, vagy mintha hipnotizálva lenne, vagy – és talán ez az igazság – eladta magát.

A normálisan gondolkodóknak azonnal cselekedniük kell, hogy legalább azt mentsük, ami még menthető.

Pillanatnyilag két dologra lehet számítani: egyik sem jó, egyik sem jelent elfogadható jövőt számunkra.

Ha a Trump elnök elindította béketerv az orosz–ukrán háború befejezéséről sikerülne, leállna a háború, a harcoló felek egy időre megpihennének. De a feszültség és a zsigerekbe beépült oroszellenesség megmaradna. A háborút támogatók hamarosan újabb és újabb ürügyet találnának egy másik konfliktus kirobbantására.

A második esemény, amire várhatunk talán még rosszabb változat: ha Trump elfárad, netán megunja a békekötési tevékenységét, vagy a „háttérhatalom”, illetve más erők megakadályozzák terveiben: a háború újult erővel tovább tombol.

Egyelőre nem lehet remélni a háborúellenes – sajnos nem nagyon erős – európai szövetség megerősítését, hiszen az Európai Parlamentben a jelenlegi erőviszonyok alapján kétségtelenül egy világháborút is kockáztató politikai csoport van nagy fölényben.

Mi a helyzet világviszonylatban?

A beígért új világrend egyelőre várat magára, az átlagembernek nincs beleszólása a világ alakításába, politikai vezetőink között pedig még a legközelebb álló nemzetek esetében sincs igazi együttműködés.

Bele kell törődni tehát, hogy sorsunkat ténylegesen egy nem látható háttérhatalom irányítja, és négyévenként cserélődő politikusaink csak játékszerek ezek kezében? Nem lehet a kérdésre egyértelműen válaszolni. Egy dolog biztos: ha egy picit is hiszünk az emberi önrendelkezésben – és nem a mai demokráciában –, vagyis abban, hogy nekünk, embereknek, a többségnek jogunk van saját rövid kis földi életünk elrendezéséhez, akkor végre valahára tennünk is kell valamit.

Az egész világot ma több mint nyolc-, de nemsokára tízmilliárd emberrel nem lehet központilag irányítani, sem globalizációval, de semmilyen más hatalom sem képes erre. A többpólusú világ megoldás lehetne, de ezen belül is, a helyi lehetőségeknek megfelelően kisebb lokális csoportosulások, szervezkedések szükségesek, mert csak így lehet a kisebb nemzeteknek, családoknak és végül az egyes személynek, embernek a normális életét optimálisan elrendezni.

Ezen írásomban viszont elsősorban a mi „elveszendő keresztény civilizációnkról” szeretnék írni, és ezen belül hazánkról és tágabb értelemben vett környezetünkről, szomszédjainkról, szóval Közép- és Délkelet-Európáról.

Ha a Nyugat öngyilkosságra szánta magát, ezt mi nem kell kövessük. Lássuk csak, kikre gondolok: délről elindulva görögök, bolgárok, szerbek – ortodox keresztény nemzetek; a szomszédos Albánia és Bosznia-Hercegovina többségében muszlim, de évszázadok óta együtt élnek a keresztényekkel, ma ők is egy szebb jövőt remélnek. Északabbra a horvátok, szlovének és végül Ausztria. Keletebbre a csehek, szlovákok, mi magyarok és mellettünk (együtt) a románság. Tizenkét nemzet, akik még nincsenek megfertőzve a Nyugat liberális, keresztényellenes, abnormális gender- és LMBTQ-ideológiájával; a migráció kérdésében mérsékeltek, és nem feltétlenül háborúpártiak. A „katolikus lengyeleket” kihagytam, mert ott a ruszofóbia teljesen megfertőzte a gondolkodásukat.

Ne mondja senki, hogy az említett országok, államok nem tudnának az Unió és a NATO nélkül élni. (Különben a két szervezetnek már nincs jövője.) Lehet más alapon is szervezkedni: közös gazdasági érdekek és a békés, gyümölcsöző, viták nélküli együttműködés alapján.

Európának ez a része még megmaradhat kereszténynek, és a többi kontinens keresztényeivel felépíthet egy újraébredő, magára találó keresztény civilizációt, kultúrát. 

Oswald  Spengler  A  Nyugat   alkonyában  megfogalmazott   döbbenetes  jóslata  ránk, kelet-európaiakra nem vonatkozik.