Afrika 50 év után

1960 Afrika éve volt. A legtöbb ország akkor vívta ki függetlenségét. Azóta fél évszázad telt el, a fekete kontinensen manapság nincs többé gyarmat, csak független államok. Nyugalom azonban nincs. Problémák viszont annál több.

Nincs mit kendőzni, az utóbbi fél évszázad lehangoló eredményt produkált. Az ötven évvel ezelőtti óriási optimizmusnak nyoma sincs, helyét átvette a szomorú valóság: általános nyomor, fegyveres konfliktusok, katonai puccsok, elképesztően korrupt diktatúrák. Egyszóval fejletlenség.

A Nyugatról jött tetemes anyagi segélyek ellenére Afrika továbbra is a földkerekség távolról legszegényebb kontinense. A Szaharától délre található Fekete-Afrikában a nyomor általános, de a nagy sivatagtól északra lévő arab országok helyzete sem fényes. Jóllehet ásványkincsekben a leggazdagabb kontinens, számos országban a Mendeleev-táblázat legtöbb elemei fellelhetők. Kevés jót hoztak. Rosszat viszont annál inkább.

Mert a függetlenség elnyerése a nyersanyagok fölötti uralom megszerzéséért számos országban (Sierra Leone, Libéria, Kongó) évtizedes polgárháborúk dúltak. Ahol nem a nyersanyagokért háborúztak, ott ideológiai (Angola, Mozambik) vagy törzsi alapon (Nigéria, Ruanda, Szomália, Uganda) indultak fegyveres konfliktusok. Amelyek tönkre tették a gyarmati időszakból megmaradt, amúgy sem túl jelentős infrastruktúrát. A tönkretett infrastruktúrát nemigen sikerült pótolni, fejlesztésre, pedig legfeljebb néhány stabilabb országban (Gabon, Kamerun, és mindenekelőtt Fekete-Afrika mintaországában, Kenyában) került sor. De ott is minimális volt a szükségletekhez mérve.

Bizony nagy szükség lenne. Mert a népesség robbanásszerűen növekszik: míg 1950-ben Afrikának 221 millió lakosa volt, manapság elérte az egy milliárdot. 60 év alatt megnégyszereződött! S továbbra növekszik.

A modernizáció hiányában a földkérdés maradt az afrikai országok legégetőbb problémája. De hát a termőföld nem növekszik, sőt, számos országban csökken az elsivatagosodás miatt, az éhes száj viszont egyre több. Akárcsak a felelőtlen erdőirtás nyomán keletkezett ökológiai probléma. Sokhelyütt egyenesen ökológiai katasztrófa. A városokba való tömeges áramlás sem jelentett megoldás. Munkahelyek és haladás helyett áramot, ivóvizet és egyéb minimális elvárásokat nélkülöző nyomornegyedek keletkeztek. Gombamódra. Képzettség hiányában nem is nagyon haladnak. Csakhogy az államvezetések képtelenek voltak megoldani az oktatás kérdését. Afrikában továbbra is nagy az írástudatlanság (Burkina Faso, Mali, Niger esetén meghaladja a 80%t).

Mondani sem kell, hogy ábránd lenne politikai megoldásra számítani. A demokrácia ismeretlen fogalom, a legtöbb országban diktatúra uralkodik. 50 év alatt mindennel megpróbálkoztak: szocializmussal (Angola, Tanzánia, Guinea, Mozambik), demokráciával, katonai rendszerekkel. Egyik sem vált be. Leginkább a diktatúrák gyökereztek meg. Melyek ráadásul az európai szemléletnek elképzelhetetlen korrupciót eredményeztek. Mellette a Balkán megtestesült korrektség.

Sikerült ugyan felszámolni a maláriát, helyette viszont tombol az AIDS. A 15 és 49 év közötti népesség 6,1%-a HIV fertőzött (Európában az arány 0,3%), s a betegség miatt évente kétmillióan hallnak meg (Európában 12.000-en). Fekete-Afrikában a kór immár súlyos társadalmi probléma, az AIDS-árvák száma milliós nagyságrendű.

Mi siklott el Afrikában? Miért ekkora kudarc 50 év alatt? Az afrikaiak előszeretettel az európai gyarmatosítókat hibáztatják, mert kizsákmányolták a fekete kontinenst, s önkényesen húzták meg a határokat, kettévágva népeket, illetve egy országba gyömöszölve hagyományos ellenségeket. A rabszolga-kereskedelmet is felróják az európai gyarmatosítóknak.

Megfeledkeznek viszont arról, hogy a gyarmati korszakban az afrikaiak életszínvonala jobb volt, mint ma, az infrastruktúra 80%-a még a gyarmati korból maradt meg, s Fekete Afrika városainak hasonló arányát szintén a gyarmatosítók alapították. Visszavonulásuk óta eltelt 50 év alatt, pedig dollármilliárdos segélyeket nyújtottak. A határokat valóban önkényesen húzták meg, de ugyanezt tették ázsiai és latinamerikai gyarmataiknál, sőt, Európában ugyanolyan önkényesen rajzolták át a „nemzetállamok” térképét. Ettől a latinamerikai és ázsiai országok helyzete összehasonlíthatatlanul jobb, mint az afrikaiaké.

50 év kudarc után az afrikaiak magukba kell szálljanak, nem másba keressék a hibát. Nyíltan szembe nézzenek problémákkal, konkrét megoldásokat kell keressenek. Különben maga Afrika sínyli meg. Nem más. Afrika.