Akinek füle vagyon a hallásra, hallja!

Szokásom, ha napok, vagy hetek után hazaérkezem Aradra, „besírom” magam a Nyugati Jelen szerkesztőségének egyik helyiségébe, s figyelmesen átlapozom, át is olvasom az időközben megjelent lapszámokat.

Rossz szokás ez – a rámragadtak közül sajnos nem ez a legelvetendőbb –, mert így a rossz híreken egyszerre kell átrágnom magam. A jó hírek száma kevesebb, azok ömlesztve is könnyen fogyaszthatók.

„Új hagyományok a minorita templomban?” (2009. december 29. kedd)

Balta János szerkesztő úr nemzeti imádságunk mellőzése miatt érdeklődött. Nem először. Tette ezt korábban, az Üdvözítő feltámadásának ünnepe után is. Akkor kimerítő választ kapott. Fogjuk fel az intézkedést penitenciaként, s döbbenjünk végre rá, hogy nem himnuszt énekelni járunk a templomba.

Kérdésére most kérdés volt a válasz.

– Miért kellett volna énekelni?

Általában díjazzák, ha egy politikus vagy filmsztár szellemes kérdéssel válaszol az újságíró provokatív kérdésére, de egy reverendissimus pater-től ez nem elfogadható.

Mi van mögötte?

Tudatlanság?

Inkább arrogancia!

„Honni soit qui mal y pense – Szégyen arra, ki rosszra gondol.”

Hallani sem akarom azokat a „rosszindulatú” megjegyzéseket, amelyek szerint ezzel az „új hagyománnyal” a magyarul érző híveket gondolják elidegeníteni a minorita templomtól.

Ismerem a reverendissimus pater véleményét a magyar Himnuszról, s annak a római katolikus templomokban való énekléséről. Bár akarom, de véleményét nem tudom tiszteletben tartani.

Tudom – magától az atyától hallottam –, Rómából, ottani tanulmányainak befejeztével a következő útmutatással küldték Erdélybe:

– Nem azért mennek vissza, hogy a szószékről az erdélyi magyar kisebbség panaszait hangoztassák, az Önök feladata az evangélium hirdetése.

Bár nehezemre esik, ezzel nem vitatkozom.

Rómában, annak idején, útmutatásként mondottak valamit Kölcsey Ferenc Hymnusáról is?

Nem hihetem.

A szabadkőművesség ellen nem nemzeti imádságunk mellőzésével lehet harcolni.

Lett légyen valaki akár az ecclesia militans zászlóvivője, egy összetákolt egyéni véleményre mégsem lehet hagyományt építeni éppen Aradon és főleg nem a minoriták templomában.

Megjegyzés: Amint eddig is történt hasonló megnyilatkozásaimkor, várhatóan most is kioktatnak, s felvilágosítanak egy plébánia vezetőjének megkérdőjelezhetetlen teljhatalmáról. A hívek, még a templomba járók sem vonhatják felelősségre a plébánost. Ez csak a felettes egyházi hatóság jogköre.

Egyébként a „csalatkozhatatlanság” (pápai infallibilitás) csak a Szentatya sajátja s az is csak akkor, ha hitbeli kérdésekben ex catedra, a bíborosokkal egyetértésben szól.

Ezt a IX. Pius pápa által szorgalmazott, 1870-ben, az első vatikáni zsinaton kimondott dogmát már akkor, az egyházon belül is, többen megkérdőjelezték.

Réhon József