Ami csak a miénk...

Van a birtokunkban olyan érték, amely bár nem névre szóló, mégis a magunkénak érezzük mi, sok százan, ezren, akik egyformán ejtik a szót: Nagyasszony. Boldogasszony...

Más nyelvre lefordíthatatlan, akárcsak az édesanya szavunk.

Hogy hányszor hangzott el imában és templomi énekben Máriaradnán az elmúlt héten, aligha lehetett volna megszámolni. A folyamatosan érkező keresztaljákat azonban megszámolhatta a figyelő tekintet, és elimeréssel követte az oltárig, ahol tisztelegve hajtották meg lobogóikat. Arad-Belváros, Arad-Gáj, Arad-Mikelaka, Arad-Séga, Arad-Mosóczytelep, Kisiratos, Nagyiratos, Magyarpécska, Pankota, Borosjenő, Majláthfalva, Temesvár, Gyomaendrőd, Újkígyós, Makó, Gyula, Csanádapáca, Szeged, Békéscsaba, Magyarbánhegyes, Mezőkovácsháza, Nagybánhegyes, Nagyvárad, Szatmárnémeti zarándokai töltötték meg a templomot.

Az októberi Magyarok Nagyasszonya ünnepet Vaszary Kolos bíboros prímás kérésére 1896-ban XIII. Leó pápa engedélyezte, és a máriaradnai kegytemplom idén több mint félezer közelről és távolról érkező zarándok előtt tárta ki ajtaját.

Mint egy folyam, csak jöttek és jöttek, duzzadtak a sorok, megteltek a padok, a korábban érkezők felállva köszöntötték az egymást követő keresztaljákat, és a felcsendülő Mária-énekek tanúsága szerint nem merült feledésbe a sok régi, dallamba foglalt fohász. E gazdag szöveg- és dallamkincsről túlzás nélkül állítható, hogy egyedül a miénk.

A máriaradnai kegyhely mai arculata megújulást ígér. A templom sérült falait, tornyait állványerdő borítja, munkagépek zakatolása, kalapácsok zaja riasztja a csendet, nagy testű járművek kerekei vájnak árkot a fellazult talajba, cementes papírzsákok állják el az utat itt is, ott is, a zarándokokat azonban nem lehet megállítani. Az ünnepi misét követően hosszú sorban lépkedtek felfelé az épen maradt széles lépcsőkön a keresztúti stációkhoz, ahol számos képoszlop bizonyítja az anyaországi hívek egykori anyagi áldozatvállalását, a Mária-kegyhely iránti tiszteletét. A kőbe ágyazott szobrokat, emlékműveket

kikezdte az idő, vandál kezek is „besegítettek” ebbe, indokolt hát visszaadni régi szépségüket, ami összefogással, egyet akarással nem lehetetlen.

A sokrétű tatarozással járó látvány lehangoló, mindez azonban nem zavarta az áhítatot. Az életerős fiatal és középkorú zarándokokkal mankókra támaszkodó és két görbebottal járó idős ember is eljött Radnára, hogy erőt merítsen, megnyugvást nyerjen, és a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogasszony várta, továbbra is várja őket...