Arad arca

Az első hallásra a valóságtól némiképp elrugaszkodott, ám alapvetően jó ötletet valóságos rögeszmévé erősített az elmúlt időszakban a hit: egyre komolyabban, egyre meggyőzőbben próbálják elhitetni velünk, aradiakkal, hogy van mit keresnünk a kulturális főváros címért folyó európai versengésben.

Persze azt is mondogatják, és nem is alaptalanul, hogy nincs vesztenivalónk. Amíg álmodozunk és hisszük, hogy egy súlycsoportban vagyunk a versenytársakkal, addig ambícióink meghatványozódnak. Ebből pedig csak jó, csak maradandó születhet.

Ébredezőben van az érdeklődés a város múltja iránt. A megyei könyvtár évek óta havi rendezvényeken népszerűsíti a város jeles személyiségeit.

Büszkén vallom, hogy aradi vagyok – fogalmazta meg szlogenjét egy fiatal építészeket tömörítő civil kezdeményezés.

Az Aradért mozgalom már eddig is egész sor egykori jeles honfitársunk életpályáját idézte fel. Tagjainak zöme lelkes fiatal, akik már tudják, hogy eleink öröksége felbecsülhetetlen kincs. Megismerni, ápolni, továbbvinni elemi kötelesség. És egyre tudatosabbá válik bennük, hogy Arad évszázados történelmében az itt élő kisebbségek szerepét, építő, alkotó munkájukat nem lehet a szőnyeg alá seperni.

Még ha erről nem is sokat tanultak az iskolában.

Még kevesebbet hallottak a családban, esetleg baráti környezetükben.

Olvasom egyik helyi lapban, hogy olvasói közvélemény-kutatatás alapján összeállították Arad legnevesebb személyiségeinek a top-listáját. Az első két helyre két „néhai” került: Neuman Ferenc, illetve Szántay Lajos kapta a legtöbb szavazatot.

Azt is mondhatnánk, hogy idáig rendben.

A további névsorból azonban világosan kitetszett, hogy e téren bizony még igencsak hézagosak az ismeretei(n)k.

Nem igazán tudjuk ki kicsoda, kire érdemes felnézni.

Örömmel hallom, hogy az egykori Glória pályán felépült új tornacsarnok Éberle Emília nevét fogja viselni. Kétszeres olimpiai ezüstérmes tornászunkról mostanában érdemtelenül kevés szó esett.

És nemcsak róla.

Érdemes volna egyszer összeállítani azoknak a neves aradiaknak a listáját, akik „letettek valamit az asztalra”.Akik révén Arad nevét itthon és messze földön is tisztelettel ejtik ki. Akik a város „kulturális nagykövetei”.

És hittel állítom, nagyon hosszú lenne a névsor.

Beszéltem erről egy barátomnak.

Legyintett.

Attól függ, hogy ki állítaná össze ezt a névsort – mondta.

Ez viszont igaz.

De nem csak a „voltakat”, kellene jobban megbecsülni, hanem az élőket is. Sajnos, az utóbbi közel negyedszázadban többnyire azok a kiváló személyiségek lettek a város díszpolgárai, akikről a „súgó” emberek tudták, nem sok van nekik hátra…

Kire, kikre nézzünk fel?

Aradnak követendő, irányadó modellre van szüksége.

Aradnak arcra van szüksége.

Lehet, hogy nem leszünk 2021-ben Európa egyik kulturális fővárosa.

De a kulturált város jelző kiérdemlése csak rajtunk múlik.

Tegyünk érte!